csupasport bannerhátsófüves banner

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.09.29. 19:35
null
Boros Linda 33:45:35-ös idővel teljesítette a 246 kilométeres Spartathlont, ezzel harmadszor ért be a célba a legendás görög versenyen.
 

Habár nem tervezte, idén harmadszor is ott volt a Spartathlonon, és teljesítette is a legendás görög versenyt. Gyanítom, nem bánta meg…

Egyáltalán nem – mondta még Görögországból a Csupasportnak Boros Linda, aki 33:45:35-ös idővel teljesítette a 246 kilométeres Spartathlont. – Talán a három teljesítésem alkalmával most volt igazán „spártaias” a verseny, az időjárást tekintve pedig mindenképpen igaz ez. Az első nap a szokott módon sütött a nap, meleg volt, de ezt követően erősen lehűlt a levegő, gyakorlatilag kisebb-nagyobb szünetekkel végig szakadt az eső. Habár a forróságra általában sok a panasz, ezúttal a borús, esős idő sem könnyítette meg a dolgunkat.

Ilyen körülmények között milyen volt a futás?

Alapvetően mindig ugyanaz a csapat kísér engem, de ezúttal az edzőm, Erdélyi Nándor volt velem. Remek tapasztalás volt neki is, hogy ezúttal nem csak a felkészítésben vett részt főszereplőként, hanem megtapasztalta, milyen a helyszínen átélni a verseny hangulatát. Neki is nagy élmény volt, lehet, ennek hatására még több futó jelentkezik nála, hogy szeretne ott lenni a Spartathlonon…

Már szombaton éreztem, hogy a tavalyihoz képest jobban és magabiztosabban haladok, ezt pedig az ellenőrzőpontokon elért időeredményeimen is láttam, gyorsabbnak bizonyultam, mint egy évvel ezelőtt. Végül sikerül megdöntenem a korábbi legjobb időmet, amire nagyon büszke vagyok. Hogy ez az időjárás miatt volt, vagy amiatt, mert jobb formában vagyok, nem tudom.

Mivel a novemberi Authentic Phidippides Run az idei főversenyem, semmiképpen sem akartam teljesen kifutni magam, ehhez tartottam is magam. Remek versenyen vagyok túl, jó lépcsőfok volt a Phidippides előtt.

 

Lesz negyedik Spartathlon is?

Aki belekóstol a verseny légkörébe, annak nagyon nehéz abbahagyni… Most azt érzem, hogy vissza szeretnék térni még, jó lenne ismét átélni. Nagyon tetszik a hangulata, remek a pálya, nagyszerű felkészülni rá, hatalmas élmény átélni, és nem utolsósorban büszkeség a magyar csapat tagjának lenni. Minden esztendőben remek a társaság, szoros barátságok kötődnek. Szóval még nem tudom, mikor, de vissza szeretnék térni. Azt érzem, hogy képes vagyok még javítani az időmön.

Mórocza Andrea győzelmével ráadásul gyönyörű magyar siker is született.  

Elképesztő eredményt ért el, nagyon büszke vagyok rá. Alázatosan készült, szépen és stabilan futott Spártáig. Amikor befutottam a célba, ott volt ő is a téren, s egyáltalán nem látszódott rajta, milyen tempóban és mennyit futott… Le a kalappal Andrea előtt, gratulálok neki, ebben az esztendőben elképesztő eredményeket ért el. De meg kell említeni a teljes magyar csapatot, 23-ból húszan célba értek, ami nagy szó. Vasárnap este Spártában volt a díjátadó, de a nagy gálavacsora kedd este lesz, ahol ismét összegyűlik a magyar küldöttség, és együtt lépünk fel a színpadra. Ott kapjuk meg az érmeket és az okleveleket.

Említette, hogy a főversenye a novemberi Authentic Phidippides Run lesz. Mit vár tőle?

A remekül sikerült Spartathlon miatt bizakodva várom, de tény, a hátralévő két hónapban van még egy-két dolog, amin csiszolni kell. Az edzőm jegyzetelt, sok mindent át kell még beszélnünk, ilyen a pihenés vagy a frissítés is. A Spartathlonon jó tapasztalatokat szereztünk, kívülről látott sok mindent, van még munka előttünk. Az biztos, hogy biztató a formám, de tudom, kőkemény kihívás vár rám.

 

Fotók: Hungarian Spartathlon Team/Pölz Anita

 

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik