Csupasport: nagy durranás lesz a jubileumi Korinthosz

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.01.14. 21:37
Címkék
Az egyik legnépszerűbb hazai ultrafutóversenyt szervező Márkus Öcsi elmondta, méltón akarják megünnepelni a tizedik kiírást.

A Csupasport Márkus Öcsivel beszélgetett, aki három népszerű futóversenyéről mondta el a gondolatait. Elsőként a jubileumi Korinthosz került szóba. Márkus Öcsivel beszélgetett, aki három népszerű futóversenyéről mondta el a gondolatait. Elsőként a jubileumi Korinthosz került szóba.

„Három távon indulhatnak a futók az egyik legnépszerűbb ultrafutóversenyen: negyven, nyolcvan és százhatvan kilométeren – kezdte Márkus Öcsi. – A lebonyolítás, a szintidő és az útvonal nem változik, azonban nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy tizedik alkalommal lesz megrendezve az esemény. Mára ez lett az egyik legnépszerűbb futóverseny Magyarországon, szeretnénk olyan programokat szervezni, amelyek méltóak a jubileumhoz. Még méltóságteljesebbé akarjuk varázsolni a Korinthoszt. Színes műsorokkal készülünk, ám konkrétumokat még nem mondhatok. Van néhány részlet, amely még nem forrt ki, sok minden különböző személyhez van kötve, s folyamatosan folynak az egyeztetések. A bankettre az eddiginél is több figyelmet fordítunk majd, a cél, hogy méltó és szép jubileumi Korinthoszt rendezzünk.”

A versenyszervező a csupasport.hu oldalán a szintén népszerű Black Hole és Borvidék Félmaraton versenyekről is beszélt.

Legfrissebb hírek

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
16 órája

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csaknem négyszázan vettek részt a Gemenc kincse vízitúrán

Csupasport
2025.09.20. 13:54

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2025.09.14. 18:15

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik