Egerszegi Krisztina: Az úszás örökre a szívemben marad

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 17:55
null
Egerszegi Krisztina (Fotó: Török Attila)
Bár korábban, még aktív sportolóként már „tenyerelt”, akkori lenyomata a 2015-ös tűzvész martalékává vált, így Egerszegi Krisztina ismét főszereplője volt a kézlenyomatadásnak, melyet kedd délután tartottak a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

– Nincs ember, aki ne tudná, hogy Egerszegi Krisztina kerüli a megjelenéseket, ezúttal viszont a főszereplője volt ennek az eseménynek. Mi változott? 
– Alapvetően semmi, annak, hogy igent mondtam erre a felkérésre, két oka volt. Az egyik, hogy nagyon jó családi barátságot ápolunk Ökrös Csaba rektorhelyettessel, aki Szandi barátnőmnek, akivel gyerekkorunk óta együtt úsztunk, a férje. Ő kérdezte meg először, igent mondanék-e, ha megkeresnének. A másik oka az igennek pedig az, hogy valóban megtisztelő a felkérés, noha egyszer már megörökítették a tenyérlenyomat, csak az részben megsemmisült. 

Akkor, vagyis még sportolóként hamarabb mondott igent? 
– Nem gondolkoztam ezúttal sem olyan hosszan. 

Emlékszik a korábbi ünnepségre? 
– Nem, és az idejére sem. Bevallom, próbáltam utána keresni, de nem találtam semmit. 

Az érzés valahol biztosan ugyanolyan. 
– Ezúttal kicsit nagyobb bennem a furcsaság érzése, mert olyan nagyon régen volt már az, amikor én úsztam. Már többet voltam a szárazföldön, mint a vízben, rég volt, éppen ezért számomra furcsa, hogy ennek okán kérdeznek engem. 

– Nem titok, jó ideje nem értünk egyet abban, hogy megszólaljon-e Egerszegi Krisztina gyakrabban, vagy sem, és az sem titok, hogy nem ön mondja azt, hogy néha meg kell szólalni.
– Továbbra sem gondolom úgy, hogy meg kell szólalnom. Leginkább azért, mert sajnos olyan világot élünk, hogy én hiába mondok valamit, az már a többedik fórumon teljesen más szövegkörnyezetben jelenik meg, így aztán mást is jelent, mint amit én eredetileg mondtam. 

Azért Egerszegi Krisztinával, a nagy ikonnal ilyen csak nem esik meg!
– Pedig történt már ilyen… 

Ezúttal is úgy jött erre a rendezvényre, hogy nem nyilatkozik. Miért változtatta meg a döntését? 
– Mert akadtak erőszakosabb újságírók. Mivel ők kérdeztek és kérdeztek, egy idő után odamentem azokhoz az újságírókhoz, akiknek nemet mondtam, mert igazságtalannak éreztem volna, ha nekik nem nyilatkozom. Hiszen ők voltak azok, akik megértették és elfogadták a nemet, én pedig ezért tisztelem őket. 

– Nehezére esett a sok interjú? 
Nincs bajom a beszéddel, azzal inkább, amit az imént mondtam, vagyis, hogy sokszor mást hoznak ki belőle, mint amit én gondolok. 

– Mit gondol a magyar úszósport tavalyi, egészen káprázatos szerepléséről? 
– Boldoggá tett. Sok mindent köszönhetek az úszásnak, és annak ellenére, hogy nem figyelem és követem száz százalékosan a sportágat, az mindig örömmel tölt el, ha az úszók jól szerepelnek a világversenyeken. Az úszás örökre a szívemben marad. 

NÉVJEGY – EGERSZEGI KRISZTINA
 

Született: 1974. augusztus 16., Budapest
Sportága: úszás
Klubja: Bp. Spartacus
Edzői: Kiss Miklós, Turi György, Kiss László

 

Kiemelkedő eredményei: 5x olimpiai bajnok (200 m hát, 1988; 100 és 200 m hát, 400 m vegyes, 1992; 200 m hát, 1996), olimpiai 2. (100 m hát, 1988), olimpiai 3. (400 m vegyes, 1996), 2x világbajnok (100 és 200 m hát, 1991), vb-2. (200 m hát, 1994), 9x Európa-bajnok (100 és 200 m hát, 400 m vegyes, 1991; 100 és 200 m hát, 200 m pillangó, 400 m vegyes, 1993; 200 m hát, 400 m vegyes, 1995), 4x Eb-2. (100 és 200 m hát, 400 m vegyes, 1989; 4x100 m vegyes váltó, 1995), 85x magyar bajnok


Díjai, elismerései: Magyar Szent István-rend (2013), Budapest díszpolgára (2011), Prima Primissima-díj (2007), az Évszázad sportolója (2001), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1992), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1996), 7x az Év sportolója (1988, 1989, 1990, 1991, 1992, 1993, 1996), a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának tagja (2001)

 

Egyéb egyéni
7 órája

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Becsey János, Egerszegi Krisztina, Fábián László, Kemény Dénes, Nagy Antal és Németh Miklós egyszerre „tenyereltek” a Testnevelési Egyetemen.


 

 

Legfrissebb hírek

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
7 órája

Lőrincz Tamás és Telegdy-Kapás Boglárka is az elismertek között a Magyar Sport Napja díjátadó ünnepségen

Egyéb egyéni
8 órája

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
Tegnap, 21:15

Egerszegi Krisztina és Kemény Dénes közösen lépnek fel a TF jubileumi ünnepén

Egyéb egyéni
2025.04.30. 08:33

Sipos Adrián: A két lányom mindig azzal enged el, hogy csak piros lap ne legyen

Kézilabda
2025.04.29. 10:10

Felemelte az ETO-t a felvidéki sikeredző – interjú Borbély Balázzsal

Képes Sport
2025.04.19. 12:58

Az angyalok is jelezték az érkezését – Regőczy Krisztina hetvenéves

Képes Sport
2025.04.19. 07:56

Békési futballmisszionárius – interjú Tóth Mártonnal

Képes Sport
2025.04.18. 19:32
Ezek is érdekelhetik