Tenisz: Belinda Bencic kisbabájával járja a világot, és gyűjti a trófeákat

Pályája elején olyan mentorokkal és honfitársakkal büszkélkedhetett, mint Roger Federer vagy Martina Hingis. Mindkettejükkel párosozott, előbbi legendával még két Hopman-kupát is nyert. Tizennyolc évesen már legyőzte Serena Williamst, a tokiói olimpián legelső svájci hölgyként nyert olimpiai aranyat egyéniben (és ezüstöt párosban), majd kivette részét a Billie Jean King-kupa elhódításából. WTA 1000-es és 500-as tornagyőzelmek is fémjelzik az útját, minden pályaborításon aratott már diadalt, de Grand Slamet még nem nyert. Tavalyelőtt várandós lett és szüneteltette a versenyzést, aztán gondolt egyet és visszajött. Egy év leforgása alatt ötszáz helyet javított a ranglistán, és a legszebb napjaira emlékeztető formában játszik. A múlt hét végén is őt koronázták meg a Toray Pan Pacific elnevezésű tornán Japánban. Legjobb helyezése a világranglistán anno a negyedik volt, jelenleg 11., de Bencic még magasabbra tör.

– Közeledünk a szezon vége felé, és a 2025-ös volt az első teljes éve anyaként a WTA Touron. Értékelné az egész éves teljesítményét, és megosztana néhány gondolatot arról, hogy milyen volt ez az esztendő a korábbiakhoz képest, miben látja a változást, és hogyan sikerült visszarázódni?
– Valóban nagyon jó szezonom volt, és egyáltalán nem számítottam arra, hogy a teniszem már az év korai szakaszában ideális lesz. Természetesen nagy célokat tűztem ki már akkor, de úgy gondoltam, hogy Wimbledonra kerülök vissza a legjobb százba. Aztán szinte minden annyira gyorsan, a várakozásomat felülmúlóan történt, ezáltal sokkal boldogabb vagyok, mint azt el tudtam volna képzelni. Szilárd meggyőződésem, hogy a játéktudásom már a megfelelő szinten van, ezt igazolják a mostani ázsiai versenyek, amelyeken már eddig is kiváló meccseket játszottam topjátékosokkal. Ha vesztettem is, mégis tisztába kerültem azzal, miben tudok fejlődni és tovább javulni, még jobbnak lenni. Egyszóval rendkívül örülök, bár kihívások akadnak szép számmal, elég ha csak a rengeteg utazásra gondolok, ami a korábban tapasztaltakhoz képest teljesen más most, mikor családdal járom a világot. Itt kell elmondjam, hogy mérhetetlenül nagy támogatást kapok a férjemtől, aki folyamatosan Bella kislányunkkal van, és lehetővé teszi számomra, hogy felszabadultan játszhassak, edzhessek, ami nagyon kellemes és megnyugtató érzés. Fontos támaszom, hiszen kisbabával – akit mindenhová elviszünk – állandóan úton lenni kifejezetten emberpróbáló feladat.

– Akkor ezek szerint a mérkőzések alatt könnyen kikapcsol. Vagyis bár édesanyaként lép a pályára, mégis a következő egy-két vagy akár három órában kizárólag a játékra fókuszál és kizárja a külvilágot.
– Ez a váltás automatikusan történik, mivel sportolók vagyunk és erre a kvázi csőlátásra is önműködően „kapcsolunk át”, hogy teljességgel a mérkőzésre koncentrálhassunk. Régebben idegesebb típus voltam, néha talán túl sokat is gondoltam a teniszre. Ellenben most, hogy mással vagyok elfoglalva a meccsek előtt, ez megkönnyíti a dolgomat. Nem nevezném figyelemelterelésnek, azonban arra mindenképp alkalmas, hogy kikapcsoljon valamelyest és nem engedi, hogy szüntelenül a teniszre koncentráljak, amitől jobban érzem magam.

– Jól sejtem, hogy Japán és azon belül Tokió megkülönböztetett helyet foglal el a szívében? Megannyi csodás emléke van erről a városról, az első WTA-főtáblás győzelem, az olimpiai cím. Egyébként ön volt az első címvédő női egyesben 1912 óta, aki kihagyta a soron következő ötkarikás játékokat szülés miatt. Hogy élte meg a tavalyi olimpia hiányát és tervbe vette-e Los Angelest?
– Abszolút, a kitűzött cél Los Angelesben szerepelni. Már a párizsi játékokat nézve azt mondtam magamban, „oké, térjünk vissza és legyünk ott LA-ben!” Egyáltalán nem töltött el szomorúság, hogy nem tudtam ott lenni a 2024-es olimpián, az ismert okból kifolyólag. Néztem persze a döntőt, ahol nagyon jó barátnőm, Donna Vekic játszott. A finálét nézve igazán kellemes, mi több, büszke érzés töltött el, mert elmondhatom, érmes voltam az olimpiai játékokon, és szembesülhettem azzal, mekkora is ez az egész sport.

– A juniorok között a tenisztörténelemben összesen hét lány mondhatja el magáról, hogy megcsinálta a Channel Slamet (egy naptári évben megnyerni a Roland Garrost és Wimbledont), és ön volt az eddigi utolsó, sőt, a 21. században az egyetlen, akinek ez a bravúr sikerült.
– Úgy rémlik, Ana Konjuh ugyanabban az évben nyerte meg az Australian és a US Opent, az első és a záró Grand Slamet, tehát ketten osztoztunk 2013-ban a négy majortornán. Mivel ő is ugyanabban az évben született, mint én, azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy nem rossz ez az 1997-es évjárat…

– Akkor Taylor Townsend ellen vívta a wimbledoni döntőt és szintén vele játszotta néhány héttel korábban a legnehezebb meccsét a negyeddöntőben Párizsban. Hogy emlékszik vissza ezekre a csatákra?
– Nem is tudom, egy kicsit régen volt már. A Roland Garros megnyerése nem mondom, hogy váratlan sikerként ért, ám valahol mégis. Jól ment a tenisz, aztán jött a Taylor elleni negyeddöntő, amelyet valahogy sikerült behúznom a harmadik szettben. Emlékszem, a döntőt megelőző éjszaka egy percet nem aludtam, annyira stresszeltem. Néhány héttel később Wimbledon viszont pompás volt, a füvön tényleg magabiztosnak éreztem magam.

– A kedvenc pályaborítása, ha nem tévedek.
– Igen, pontosan, a fű a kedvencem. Az egyes pályát kaptuk és talán az volt pályafutásom során a legnagyobb pálya, amelyen játszottam. Itt is kissé ideges voltam Taylor ellen a döntőben, de csodálatos pillanat volt megnyerni Wimbledont.

– Ahogy a szavaiból kiveszem, a gyors átállás salakról fűre nem jelentett akadályt…
– Nem, mert annyira szeretek füvön játszani, hogy azt hiszem, nagyon természetes volt az átállás, nem volt szükségem különleges alkalmazkodásra.

– A tíz bűvös szám, önnek már idén az lehet. Tíz évvel ezelőtt játszotta Tokióban az első döntőjét, akkor Agnieszka Radwanska vitte el a trófeát. Tíz esztendővel később karrierje tizedik tornagyőzelmét aratta, és nagyon közel került a top tízhez. Mikor jött el az a pillanat, amikor tudta, hogy újra a legmagasabb szinten teljesíthet, és akár a legjobb ranglistás helyezése vagy még jobb is elérhető?
– Amikor visszatértem, azt akartam látni, újra képes vagyok-e a korábbi szintemen teniszezni. Kisebb tornákon vettem részt és arra is kíváncsi voltam, változott-e bármi, mióta kiszálltam. Idén Ausztráliában már azonnal éreztem, versenyben vagyok a legjobbakkal. Újra megjött az önbizalmam és Abu-Dzabiban, ahol elitjátékosokkal meccseltem, már biztos voltam magamban, hogy meg tudom csinálni. Természetesen kőkemény munka, kitartó edzés és a mérkőzéseken egy adag önbizalom, valamint mentális erő szükségeltetik, hogy versenyképes legyél. Nem kell mondanom, mennyire boldog vagyok, hogy megerősítést nyertem önmagamtól azzal kapcsolatban, hogy akár a legjobb helyezésemet is túlszárnyalhatom.