Márton Luana: Úgy egy év múlva leszek képes felfogni, mit értem el

– Immár kétszeres világbajnok – felfogta már újabb sikerének súlyát és hogy Magyarország valaha volt legeredményesebb sportolója lett a sportágában a vb-szereplést illetően?      
– Egyelőre csak boldog vagyok, és egyfajta sokkos állapotban érzem magam – válaszolta a Nemzeti Sportnak a 19 éves Márton Luana, aki a múlt héten a kínai Vuhsziban megrendezett világbajnokságon felnőttkarrierje második aranyérmét nyerte meg, miután 67 kilogrammban a döntőben legyőzte a brazil Milena Titonelit. – Nehéz feldolgozni a történteket, de azt már sikerült, hogy két vb-győzelmem van. Sok melót beletettem, hogy idáig eljussak, borzasztó sok utazás, edzés van mögöttem. Azt hiszem, úgy egy év múlva leszek képes felfogni, mit értem el.  

– Hogyan állt a kínai világbajnoksághoz, érezte-e, hogy jól sikerült a felkészülése? Mire számított?     
– Felkészültnek éreztem magam, s azon a napon szerintem szerencsém is volt, mert kedd reggel jó lábbal keltem fel, tökéletes állapotban voltam. Nem izgultam különösebben, csak a legjobbamat akartam nyújtani. Valahol a lelkem mélyén számítottam rá, hogy jól szerepelek, mert tisztában voltam azzal, mennyit dolgoztam, s hogy jó formában vagyok, bárkit legyőzök, ha sikerül a koncentrációt magas szinten tartanom. Annak is külön örülök, hogy eredményeimmel motiválhatom a gyerekeket, megmutattam, láthatják, nem lehetetlen idáig eljutni.  

– Két súlycsoporttal feljebb indult, mint két éve Bakiban, amikor 57 kilogrammban megszerezte első vb-címét. Miben különbözik a magasabb osztály?     
– Ebben a súlycsoportban az ellenfelek magasabbak, erősebbek, és a stratégia is más, mint lejjebb. Többet állunk, itt visszafogottabb a támadószellem, a koncentráció szintje ugyanakkor magasabb, ahogyan a színvonal is. Rengeteg olimpiai és világbajnoki helyezett található a mezőnyben. Egyébként a 61 kilogramm a normális súlyom, s két éve megtapasztaltam, a fogyás rosszabb… Akkor az nem esett jól a testemnek, a tömegnöveléssel viszont nem volt problémám. 
 

– Volt olyan versenyző a mezőnyben, akitől tartott?     
– Igen, az amerikai  Kristina Teachout és a horvát Matea Jelic is nagyon jó tekvandós, előbbit a testvérem, Viviana verte meg Párizsban a negyeddöntőben, s nagyon erős. Azt gondoltam, az a csata durva lesz, de simán legyőztem. A tokiói olimpiai bajnok horváttól tavaly kikaptam, tudtam, nagyon kell koncentrálnom, mert a rúgásai életveszélyesek, s arra is készültem, hogy vigyázzak mérkőzés közben a távolságokra. Bevallom, ellene kicsit izgultam, s a brazil Titoneli elleni döntő előtt is átfutott az agyamon, hogy egy hónapja Lengyelországban a nemzetközi nyílt bajnokságon kikaptam tőle. 

– Európai versenyzőként hogyan sikerült áthidalnia az átállást, az időeltolódás okozta nehézségeket?      
– Egy héttel a vébé rajtját megelőzően jöttünk, hogy biztosan jól sikerüljön az átállás. Ha jól emlékszem, a harmadik, talán a negyedik nap után már jók voltunk, nekem nem jelentett gondot az átállás. Én amúgy is szeretek Kínába jönni, két éve ugyanitt Vuhsziban volt egy Grand Prix-verseny, akkor sok jó emléket szereztem. Nyugodt hely, jó az energia, a környezet, szeretek itt lenni. 

– Szerdán, egy nappal az ön győzelme után 62 kilogrammban ikertestvére, a párizsi olimpián aranyérmes Viviana bejutott a döntőbe, s végül ezüstérmes lett – kellett vigasztalnia?     
– Nem! Boldogok voltunk, csodálatos, hogy mindketten érmet szereztünk, ez is elképesztő teljesítmény! Hiszem és remélem, nem ez az egyetlen duplázásunk, remélem, hogy a következő vébén két év múlva Kazahsztánban megszerzi az aranyat. 

– Mennyire speciális a kapcsolatuk? Kinek a döntése volt, hogy nem indulnak azonos súlycsoportban?     
– Amikor gyerekként mentünk versenyekre, már akkor egyértelmű volt, mindketten aranyérmet akarunk szerezni, de ha ugyanabba a súlycsoportba nevezünk, csak egyikünk győzhet. Ez az egyik oka, a másik, hogy egymás ellen nem szeretnénk, szeretünk küzdeni. Gondoljon bele, ebben a sportágban a vébén, az Európa-bajnokságon és az olimpián egy súlycsoportban csak egyikünk indulhatna… 

– Jól tudjuk, hogy Vuhsziban maradnak?      
– Igen, kezdődik egy Grand Slam-verseny, amelyen én például nem mínusz 67, hanem plusz 67 kilogrammban indulok, Vivi pedig mínusz 67-ben. Ebben a súlycsoportban gyorsabb vagyok a többieknél, más lesz a stratégiám, de az ellenfeleket nem ismerem, mert ez lesz az első versenyem ebben a súlycsoportban. 

– Csak önök ketten szereztek érmet a magyar delegációból, mit gondol ennek tükrében a világbajnokságról?      
– Mindenki megtette a tőle telhetőt, s tisztességgel versenyzett. Ez az a torna, amelyen mindig magas a színvonal, erős a mezőny. 

– Mi a programja az év hátralévő részében?      
– Az idén már nincs nagy verseny, jövőre pedig a Grand Prix-viadalok és a németországi Európa-bajnokság a kiemelkedő állomások. Persze nyilván a 2028-as Los Angeles-i olimpia a legfontosabb, ez is ott van a fókuszban.