Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 15:26
null
Becsey János, Egerszegi Krisztina, Fábián László, Kemény Dénes, Nagy Antal és Németh Miklós egyszerre „tenyereltek” (Fotó: Török Attila)
A Magyar Sport Napja alkalmából hat újabb klasszis kézlenyomatával bővült a a Magyar Sportcsillagok Fala a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

 

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjével indult az esemény, az az ünnepélyes esemény, amelyen Becsey János paralimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina, Fábián László és Németh Miklós olimpiai bajnokok, Nagy Antal négyszeres magyar bajnok válogatott labdarúgó, valamint Kemény Dénes, három egymást követő nyári játékokon aranyérmes férfi vízilabdacsapat kapitánya örökítette meg a kézlenyomatát – Mocsai Lajos hangsúlyozta, a kézlenyomat az egyik legősibb módszer a megörökítésre, teljes karaktert ad. 

És nincs két egyforma kézlenyomat. 

A Magyar Sport Napján, a TF100 rendezvénysorozat egyik ünnepi rendezvényén Becsey János „tenyerelt” először, aki a büszkeségén túlmenően az esemény további főszereplőiről osztotta meg személyes történeteit, majd következett Egerszegi Krisztina, aki azért ennél szűkszavúbban beszélt, de megszólalt, viszont a felvetésre, mit kérdezne meg saját magától sportpályafutása kapcsán, így válaszolt: „A pályafutásom kapcsán nincs olyan kérdés, amit feltennék magamnak.”

Egerszegi Krisztina egyébként korábban már tenyerelt, ám annak a korábbi lenyomatokat őrző falnak nagyobb része megsemmisült a tűzben, amikor leégett a Testnevelési Egyetem egyik része. 

Fábián László öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára viszont most tenyerelt először – akárcsak Kemény Dénes edző, ennek kapcsán egyikük sem „berzenkedett”, mindketten úgy vélik, sokan méltóak erre az elismerésre. 

Gondolatébresztő ez a fal, ha ennek kapcsán előremutatóak tudunk lenni, nem vész a homályban mindaz, amit elértünk” – a kijelentés első fele Fábián Lászlótól, a második pedig Kemény mestertől származik. 

Nagy Antal válogatott labdarúgó kevés alvás után érkezett a rendezvényre, hiszen nemrég született gyermeke, így az éjszakák fent léttel telnek leginkább: „Valahogy neki kellene gyürkőzni ismét, hogy ne érezzem magam kicsit kellemetlenül ennyi olimpiai bajnok között. Azért én megnyugtatok mindenkit, én nagyon jól érzem magam itt.”

Németh Miklós olimpiai bajnok atléta a TF-en kezdett el edzeni, így nem lepett meg senkit, amikor könnyes szemmel megjegyezte: „Én ide hazajöttem. Sokat kaptam a TF-től, attól még, hogy egyetem lett időközben, számomra maradt TF, és továbbra is a szívem csücskét jelenti.”

A hat korábbi klasszis egyesével vonult a színpadra, a tenyerüket viszont együtt, egymás mellett „nyomták” az agyagba, ki gyorsabban, ki kicsit lassabban, de mosolygósan és büszkén. 

Egyéb egyéni
6 órája

Lőrincz Tamás és Telegdy-Kapás Boglárka is az elismertek között a Magyar Sport Napja díjátadó ünnepségen

Sulyok Tamás: A háttérben küzdők megfeszített és áldozatos munkáját is elismerés kell övezze.

 

 

Legfrissebb hírek

Egerszegi Krisztina: Az úszás örökre a szívemben marad

Úszás
2 órája

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
Tegnap, 17:22

Egerszegi Krisztina és Kemény Dénes közösen lépnek fel a TF jubileumi ünnepén

Egyéb egyéni
2025.04.30. 08:33

Nyilasi Tibor szívműtéten esett át

Minden más foci
2025.04.18. 17:26

A síszövetség elnöke szerint az előzetes várakozásokat is felülmúlták a magyar versenyzők

Téli sportok
2025.04.14. 13:00

Rákosi Gyula, Nagy Antal és Németh Krisztián tekintett vissza a XX. század legnagyobb magyar válogatott góljaira a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.03.21. 08:24

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Fábián Lászlót nevezték ki a magyar olimpiai csapat vezetőjének

Egyéb egyéni
2025.01.24. 20:50
Ezek is érdekelhetik