Nyílt vízi úszás: Rasovszky Kristóf vk-győztes Füreden

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.15. 12:27
null
Rasovszky Kristóf (középen) aranyérmet nyert Balatonfüreden (Fotó: Dömötör Csaba)
Rasovszky Kristóf győzött 10 kilométeren a nyílt vízi úszók balatonfüredi világkupaversenyén.

 

A szám Európa-bajnoki ezüstérmese szombaton magabiztosan végzett az élen, megelőzve az olimpiai világ- és Európa-bajnok holland Ferry Weertmant.

A világkupaverseny megnyitóján Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: ahogy a fővárosi Duna Aréna mára az úszósport ikonikus otthonának számít, és ahogy a vízilabdavilág számára a Margitsziget jelenti a sportág Mekkáját, úgy vált 2010 óta Balatonfüred a nyílt vízi úszás egyik legnagyszerűbb helyszínévé, mára pedig a sportág igazi paradicsoma lett.

Először a férfi mezőny vágott neki a négykörös viadalnak, a 22 éves Rasovszky rendkívül magabiztos versenyzéssel győzött.

„Ma gyakorlatilag minden úgy történt, ahogyan elterveztem, az elején kicsit lassan akartam kezdeni, és utána előrementem. Valamiért ezt követően a többiek csak mögém jöttek, de ez inkább nekem kedvezett. Ugyanakkor nagyon kemény verseny volt, rendkívül meleg volt a víz és a kinti hőmérséklet is” – nyilatkozott Rasovszky, majd hozzátette, az elmúlt három hétben magaslati edzőtáborban készült, s ezt megelőzően soha ennyi kilométert nem „raktak bele” ebbe az időszakba.

„Már az év eleji forma is jó volt, de sikerült előrelépni, a következő három hétben még többet lehet fejlődni” – mondta a győztes magyar. Megjegyezte, a nyári, kvangdzsui világbajnokságon ezen a távon az alapvető célja a legjobb tíz közé kerülés, ami olimpiai kvótát jelent, e mellett a másik három számban, 5 és 25 kilométeren, valamint a váltó tagjaként is vízbe ugrik a dél-koreai viadalon.

A nőknél már jóval szorosabban alakult a befutó, ugyanakkor a brazil Ana Marcela Cunha – a sportág egyik nagy alakja – az utolsó métereken nem engedte felzárkózni riválisait.

Mindkét verseny egyben országos magyar bajnokság is volt.

NYÍLT VÍZI ÚSZÓ VILÁGKUPA, BALATONFÜRED
Férfiak, 10 km

1. Rasovszky Kristóf 1:50:12.7 óra
2. Ferry Weertman (holland) 1:50:19.2
3. Soren Meissner (német) 1:50:22.5
…10. Gálicz Péter 1:50:54.1
11. Huszti Dávid 1:50:58.4
12. Székelyi Dániel 1:50:58.6
Az összetett állása: 1. Rasovszky 2100 pont, 2. Andreas Waschburger (német) 1370, 3. Weertman 1250

Nők, 10 km
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 1:58:45.4 óra
2. Arianna Bridi (olasz) 1:58:46.2
3. Antonia Leonie Beck (német) 1:58:46.8
…8. Rohács Réka 1:58:53.6
…13. Olasz Anna 1:59:02.8
…19. Novoszáth Melinda 2:00:49.2
Az összetett állása:
1. Cunha 3100 pont, 2. Rachele Bruni (olasz) 2450, 3. Bridi 2400

Legfrissebb hírek

Igazi hősök – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.20. 22:40

Gellért Gábor: Rossz döntést hoztunk, Szingapúrban kellett volna készülni

Vizes vb 2025
2025.07.20. 18:44

Videó: Betlehem Dávid hatalmas hajrával hozta be harmadik helyre a magyar vegyes váltót

Vizes vb 2025
2025.07.20. 09:34

„Úgy éreztem, mintha nem egyedül úsznék, hanem a csapattársaimmal együtt” – világbajnoki bronzszavak a vegyes váltó után

Vizes vb 2025
2025.07.20. 04:39

Megvan az újabb vb-érem! Harmadik lett a magyar vegyes váltó a 6 km-es csapatversenyben

Vizes vb 2025
2025.07.20. 03:15

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
2025.07.19. 06:02

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
2025.07.19. 04:59

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
2025.07.19. 04:46
Ezek is érdekelhetik