DÜHÖS LETTEM, nem tagadom, sőt, ha nem tartanék az olvasószerkesztők gyöngyének megjegyzésétől – az írott sajtóban szebben fogalmazunk, mint az élő beszédben –, szívem szerint azt írnám, hogy felforrt az agyvizem – a megállapítás illeszkedne is a szingapúri vizes világbajnokság nyílt vízi versenyeihez, még inkább a (tűz)forró vízhez.
Egy kolléga ugyanis pénteken (ekkor a 10 és 5 kilométeres számokon voltunk túl, s egyik alkalommal sem állt dobogón magyar úszó) azt találta mondani, hogy „Szingapúrban meleg a víz – de úgy tűnik, csak a magyaroknak.”
A kijelentését hallva olyannyira felment bennem a pumpa, hogy szavakkal alig-alig tudnám visszaadni, legszívesebben így, a nyílt vízi úszás zárásaként írnék neki egy nem túl kedves üzenetet. De nem teszem meg. Egyszerűen nincs értelme, nem érdemel ez a (borzalmasan csúnya, sportszerűtlen, sportot nem szerető) megjegyzés egyetlen szót sem.
Nyílt vízi úszóink viszont megérdemelnek mindent – dicséretet, elismerést, szeretetet.
Ez akkor is így lenne, ha érem nélkül zárták volna ezt a világbajnokságot. Így lenne, nem is lehetne másként, hiszen az elmúlt években sorban szállították a jobbnál jobb eredményeket, emellett mindannyian szerethető, a fiatalok elé példaképként állítható sportolók (mondjuk, ők is azok még, az 1997-es Rasovszky Kristóf mellett Betlehem Dávid és Mihályvári-Farkas Viktória 2003-as, míg Fábián Bettina 2004-es születésű), ráadásul sosem keresnek kifogásokat, mindenki rögvest elmondja, ha hibázott.
Ezúttal Gellért Gábor szövetségi kapitány emelte fel a kezét és ismerte el, hibáztak azzal, hogy nem a helyszínen hangolódtak a vb-rajtra: ugyan elutaztak a Fülöp-szigetekre, vagyis az időeltolódásra figyeltek, viszont a víz hőmérsékletére kevésbé.
Hogy ezen múlott-e a még jobb szereplés, felesleges kérdés. Egyfelől, mert sohasem tudjuk meg rá a választ, másfelől az érmek számát tekintve a szingapúri az eddigi legsikeresebb világbajnokságunk.
Ezen nincs mit magyarázni. Ráadásul a nyílt vízi úszás az a sportág, amelyben nem lehet mindig nyerni, a körülmények hol a mezőny egyik, hol meg a másik felének fekszenek inkább. Már csak ezért is hősök a mieink, mert ennek ellenére rendkívül eredményesek.
Szingapúrban meg végképp azok voltak.
Eredményesek – és igazi hősök is.
Szerencsére sokan vagyunk, akik ezt már pénteken is így gondoltuk.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!