– Kívülről nagyon küzdelmesnek tűnt az utolsó ötszáz méter. Hogyan élte meg a vízben?
Nagyon megterhelő volt. Már az ezer méteres szakasz végén is óriásit harcoltunk a pozíciószerzésért, aztán próbáltunk levegőhöz jutni az ötszáz méter előtt. Azok lettek érmesek, akik mentálisan a legerősebbek voltak – ha fizikailag nem is én vagyok a legjobb formában, megmutattam, hogy nagyon tudok küzdeni.
– Emlékszik, hogy pontosan mi történt a hajrában?
– Az utolsó százötven méteren sokan felúsztak oldalra, én meg bekerültem középre, ráadásul az ausztrál lány a víz alatt megpróbált eltolni, de nem hagytam magam. Megvolt a lélekjelenlétem, tudtam, hogy ha nem is nyerem meg a versenyt, előbb kell elérnem a panelt azoknál, akikkel fej fej mellett haladtam. A kétszeres világbajnokkal lettem holtversenyben harmadik, ez egyszerűen csodálatos, hihetetlen érzés. Nagyon nehéz volt az elmúlt két hónap, de közben nap mint nap arra gondoltam, hogy szeretnék érmes lenni Szingapúrban. Sikerült, szóval este már nyugodtan fekszem le aludni, mert már tudom, hogy megérte a sok szenvedés.
– Mit érzett, amíg a pontonon várta, hogy kiírják a hivatalos eredményt?
– Szerintem magasabb volt a pulzusom, mint a verseny közben… Amikor lassítva mutatták a benyúlást, már láttam, hogy megvan – nekem mondjuk úgy tűnt, hogy előbb értem el a panelt, mint az ausztrál lány, de semmit sem vesztek azzal, hogy holtversenyt hirdettek. Erre az éremre vagyok a legbüszkébb az eddigiek közül.
– Már csak amiatt is büszke lehet, amin az elmúlt időszakban keresztülment: köztudott, hogy fájdalmakkal küzd. Miből merített erőt a nehéz helyzetben?
– Abból, hogy a gödörből is kimászom, ha kell – kívülről talán nem látszódik, de nagyon erős csaj vagyok. Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna, engem viszont éppen ez vitt előre. Az öt kilométer után kicsit elment az önbizalmam, láttam, hogy a csapatunk nem teljesít úgy, ahogy szeretne, ezért az volt bennem, hogy valahogyan érmet kell nyernem.