Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vágólapra másolva!
2025.07.28. 12:55
null
Kirsty Coventry (balra) és Wladár Sándor Szingapúrban találkozott (Fotó: hunswim.com)
Szingapúrban, a vizes világbajnokság helyszínén találkozott Kirsty Coventryvel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke. A sportág aktuális kérdései mellett szóba került Egerszegi Krisztina és az Úszó Nemzet Program is.

A MÚSZ hírlevelében megjegyezte, a NOB mindenkori elnöke korábban is rendszeresen ellátogatott az úszó-világbajnokságokra, az újonnan megválasztott Kirsty Coventrynek ráadásul erre kétszeresen is jó oka van, ugyanis a világ egykori legjobbjaként maga is az úszócsalád tagja. Athénban és Pekingben egyaránt ő nyerte meg a 200 méteres hátúszást, több világbajnokságon is szerepelt, háromszor állt a dobogó tetején, azaz jó ismerősként üdvözölték a vb helyszínén.

„Igencsak tartalmasra sikeredett az a néhány perc, amit egymás társaságában tölthettünk – osztotta meg a találkozás részleteit Wladár Sándor, aki 1980-ban, Moszkvában nyert 200 méter háton. – A magyar úszósport eredményeiről és hagyományairól beszéltünk, és persze két hátúszó között magától értetődő módon került szóba a valaha volt legnagyobb, Egerszegi Krisztina is, akinek személyes jókívánságait tolmácsoltam az elnök asszonynak. Természetesen ennek ürügyén röviden bemutattam az Úszó Nemzet Programot, melynek Krisztina a nagykövete, és mondhatom, Coventry rendkívüli elismeréssel nyugtázta, hogy Magyarországon ilyen szervezetten és ennyire széles körben zajlik a gyerekek úszásoktatása.”

Wladár Sándor – aki a világszövetség (World Aquatics) Büro-tagja is – hozzátette, Coventry rendkívül nagyra tartja a magyar úszósport sikereit, és nem mulasztotta el megjegyezni, hogy számára Egerszegi Krisztina éveken keresztül példaképnek számított, pályafutása egyik legfontosabb céljának tekintette, hogy egyszer megdöntse az 1991-ben felállított, legendás 2:06.62-es világrekordját. Ez végül a szuperdressz-korszakban, 2009-ben sikerült neki.

Ez a találkozó egy újabb tökéletes példája volt annak, hogy a sport, az úszás összeköt, és annak is, hogy milyen értéket képes közvetíteni, a hősök mennyire inspirálóak lehetnek – egy csodálatos magyar versenyző a távoli Zimbabwe fiatal úszója számára jelentett komoly motivációt” – jegyezte meg Wladár.

 

 

Legfrissebb hírek

Kós országos csúccsal döntős 100 háton, Jászó nem jutott tovább

Vizes vb 2025
5 órája

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
5 órája

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
7 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
12 órája

Vizes vb: a női gyorsváltó új országos csúccsal 8., a férfiak a 6. helyen végeztek 4x100 méteren

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:53

Újabb kínai arany született a műugróknál a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 13:45

Vizes vb: hat századon múlt az észak-koreai bravúr műugrásban

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:59

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat a vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:17
Ezek is érdekelhetik