Úszás: Risztov Éva dél-amerikai versenyeken indul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.11. 14:32
null
Risztov Éva az év elején kezdte meg a felkészülést (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Dél-Amerikába utazik a közeljövőben Risztov Éva: a londoni olimpián 10 kilométeres hosszútávúszásban aranyérmes sportoló Brazíliában és Argentínában versenyez.

 

„Csak rövid pihenőre jutott időm, az ünnepeket kihagytam, és az év elején kezdtem meg a felkészülést" – nyilatkozott az MTI-nek pénteken Risztov, akit az év legjobb női sportolójának választottak decemberben a sportújságírók.

„Vasárnap öt kilométeren a medencés maratoni ob-n indulok Debrecenben, aztán január 20-án elrepülök Dél-Amerikába. Két tíz kilométeres viadalon is rajtolok, előbb Sao Paulóban, majd Buenos Airesben versenyzek.”

Idei céljairól szólva a bajnoknő elmondta, hogy több alkalommal is szeretné magát kipróbálni tíz kilométeren, mert erre korábban kevés lehetősége volt.

„Az idén a barcelonai világbajnokságon medencében, valamint nyílt vízen is indulok és szeretném megállni a helyemet” – fogalmazott Risztov, aki a Toyota Motors Hungary jóvoltából a pénteken Zsámbékon bemutatott új Auris Hybrid első magyarországi használója lett.

„Még sohasem volt nullkilométeres autóm” – mondta a bajnoknő, akit a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) a világ tavalyi legjobb nyílt vízi úszójának választott meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik