Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 12:45
Harmadik közös olimpiájára utazott el csütörtök reggel Kapás Boglárka és Telegdy Ádám. Szerencsésnek tartják magukat, hogy ez házaspárként megadatott nekik.

„Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk így együtt. Pont tegnap gondoltam arra, nagyon ritka, hogy sportoló férj és feleség közösen megy bármilyen versenyre, nemhogy olimpiára, nemhogy háromra. Nyilván nagyon boldog vagyok, és tudom értékelni, hogy együtt megyünk” – mondta Kapás Boglárka az NSO Tv-nek a repülőtéren, s ezzel férje, Telegdy Ádám is teljes mértékben egyetértett. 

Videónkban felidézik azt is, milyen volt, amikor Rióba először utaztak együtt olimpiára, s milyen most, amikor közösen biztosan utoljára adatik ez meg nekik. Emellett elmondják azt is, visznek-e magukkal valamit itthonról, ami erőt adhat nekik Párizsban. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik