Az óceánjárók sem állítják meg – Mányoki Attila a Manhattan-sziget körbeúszásáról új részleteket árult el

Éveket várt Mányoki Attila erre a lehetőségre, hiszen előzetesen a 2020-as évi előjegyzési naptárba került be a neve azon „sorban állók” közé, akik a két másik ikonikus távon túl számtalan egyéb, fizikai és szervezési kritériumnak is megfeleltek. Ezt a tervét, mint oly sok mindenki másét, az egész világot érintő Covid-leállás teljesen eltörölte, és mivel itt éveket kell várni, hogy sorra kerülhessen az úszó, Attila az egyéb sorozatokban, mint az azóta befejezett Ocean Seven és a jelenleg is futó „Stillwater 8”, találta meg önmaga számára az aktuális kihívásokat. „1915 óta szervezik a Manhattan-sziget körbeúszását, és mivel a hét tengeri szoros, az Ocean Seven sorozat teljesítésekor a két nagy múltú átúszást, az Anglia és Franciaország közötti La Manche, illetve a Catalina-sziget és Los Angeles közötti távolságot már teljesítettem, nagy vágyam volt kipipálni ezt a patinás helyszínen megrendezett úszást is” – mesélte Mányoki Attila immár újra Magyarországon. 

Augusztus 24-én nyílt meg a magyar hosszútávúszó számára az időablakon belüli lehetőség, hogy a szigorú előírásokat betartva, egy szál fürdőnadrágban és úszószemüvegben, az általa felkért és fizetett kíséretet ellátó kajakos, Elizabeth Fry és hajó – ezt Juliet Kadleceka irányította – mellett nekiinduljon a körülbelül ötven kilométeres távnak. „Itt az úszás jelentős része folyóban zajlik, de nem annyira klasszikus folyóúszás ez ám! A Manhattan-szigetet jobb oldalról az East River öleli, bal kéz felől a Hudson folyó, az északi részén a Harlem folyó köti össze a kettőt, délen pedig ott terpeszkedik maga az Atlanti-óceán öble. A természet ereje nagyon meghatározó már magánál a startnál is, vagyis az időzítésen rengeteg múlik. Éppen ezért a dagály csúcspontján indítják a szerevezők mindig a versenyt. Nagyon érdekes, hogy noha a folyók az óceán felé folynak, ilyenkor akkora a beáramló víztömeg, hogy ellentétes a tolóerő, vagyis ellenáramlás van, ebben indul az úszó” – írja le a körülményeket igen szemléletesen Mányoki Attila, aki 9 óra magasságában hajózhatott ki a starthelyhez, de meg kellett várnia, míg egy másik, egy ausztrál versenyzőt is útnak indítottak.

„Nagyjából 10-15 perccel utána engedték, hogy én is megkezdjem az úszást. A víz meleg volt, sós, de a folyó miatt szinte a kezemet már nem láttam. Kulcskérdés ilyenkor, hogy milyen állapotban van az ember gyomra, lehetőleg teljesen kiürülve, üres emésztőrendszerrel kell érkezni, mert ha az ember gyomorműködése felborul, akkor vége a versenynek” – mutat rá Attila egy kevéssé ismert, de lényeges tényezőre, aki azért a versenyre  előre kikevert, energiát adó italokkal készült, ami kellő ásványi anyagot biztosított, illetve bizonyos időközönként egy-egy édesebb falattal kompenzálta a sós zsibbadást a szájában, amit a kísérő hajóról nyújtottak be neki.

„A startot követően próbáltam megtalálni azt a ritmust, sebességet, amit érzésre a végéig tartani tudok. Már az első tempók után éreztem, hogy jól forog a kezem és éreztem az erőt a húzásaimban. Az előzetes itinerhez képest már jóval hamarabb sikerült befognom az ausztrál versenyzőt. Mivel erősnek éreztem magam, nem akartam túl sokáig mellette tempózni, így ahogy befogtam, mentem is tovább. A második órában jártunk, amikor jelezték a csapatomnak, hogy egy nagy teherhajó érkezik és mivel a folyó egy szűkebb szakaszán voltunk, teljesen le kellett húzódnom a sziklákhoz”– meséli az úszó azokról a nehézségekről, amelyek lassították a nyolc óra hossza alatt teljesíteni tervezett távot.

„Jól fogytak a hidak a fejem felett és a testem is jól bírta a terhelést. Az itiner szerinti támpontokhoz képest folyamatosan nőtt a különbség a javamra, vagyis gyorsabban úsztam, mint az várható volt. A Columbia Egyetem jelénél tudtam, hogy percek múlva be kell csatlakoznom a Hudson folyóba.  Amikor a hatodik órában tervezett frissítést is megkaptam, már mögöttem volt az utolsó, a George Washington híd is, ami után már csak a célba vezető szakasz tornyosult előttem” – részletezi az extrém terhelés pillanatait Mányoki.

„Közeledve azonban a Central Park magasságához, jelezték felénk, hogy egy óceánjáró hajó fog kifutni és ezért lassítanom kell, vagy át kell vágnom a Hudson-folyón a jersey-i oldalra. Nem akartam várni, ezért megindultam a folyó túloldalára, de menet közben jelzett a parti őrség, hogy ők egyáltalán nem komfortosak ezzel az iránnyal és inkább menjek vissza az eredeti útvonalon és lassítsak” – írja körül a veszélyesen komplikált helyzetet Mányoki.

„Mivel folyamatosan közeledtem a folyó sodrásával az óceánjáró felé, végül beirányítottak a szomszédos dokkba, ahol nincs áramlat. Ott utasítottak, hogy várakozzak, körözzek, de mindezt azzal, hogy a sekély vízben nem érhet le a lábam, mert az azonnali kizárást jelent. Tudtam, hogy az utam befejezésében egy óceánjáró sem állíthat meg, szóval amikor biztonságos távolságba került a hatalmas monstrum, akkor mehettem tovább, de sajnos így sok időt veszítettem” – mondja a magyar úszófenomén. 

„Amikor folytathattam az eredeti útvonalon az úszást, elvesztettem a ritmust, kissé le is merevedtem. Ettől a szakasztól viszont nagyon intenzívvé vált a komp- és hajóforgalom, ami nagyon csapkodóvá alakította a folyó felszínét. Az utolsó 6-7 km emiatt nagyon nehéz volt. Végül az utolsó pár száz méter lett könnyebb, amikor a célhoz kellett úsznom” – összegzi az úszását Mányoki Attila, aki a két kényszerű „megállás” miatt sok időt veszített, mégis jobb lett a végső ideje, mint amire számított. 

„Végül 8 óra 2 perc alatt értem körbe. Ennek ellenére elégedett voltam, mert mindent kiadtam magamból és jó időt tudtam úszni a körülmények dacára, s a legfontosabb célt elértem, mert becsülettel teljesítettem a világ második legöregebb versenyét, amelyet 1915 óta rendeznek meg” – értékelt a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának magyar tagja, aki ezzel az úszásával a Föld valaha volt összes úszója közül a 334. ember, aki ezt a három távot, tehát a Triple Crown kihívást valaha is teljesíteni volt képes. 

Mányoki a sokakban felmerülő kérdésre is választ adott, mégpedig, hogy miért vállalja ezeket a lehetetlennek tűnő és veszélyes élethelyzeteket egy olyan környezetben, az óceánok, tengerszoros és akár magaslati tó felszínek vizeiben, ami olyannyira nem közege az embernek. 

„Valójában én vagyok a világon az egyedüli olyan nyílt vízi hosszútávúszó, aki egy tenger vagy óceán nélküli országból teljesítette már ezeket az úszásokat. Valóban rengeteg szervezőmunkával, előkészülettel, pénzügyi invesztícióval jár mindez. Én ezekért a teljesítményekért semmilyen anyagi elismerést nem kapok, ezért maximum egy oklevél jár a végén. De a feladat teljesítéséig vezető út, azok az ismeretek, amiket a világ új helyszíneiről megtudhatok, azok a fantasztikus emberek, akikkel együtt dolgozhatok és az a tudás, amit megszerzek saját magamról és a határaim feszegetéséről, összességében akkora örömforrás, ami minden fáradtságot megér” – mesélt credójáról a sportoló. A magyar úszó a tervek szerint a jövő év elején teljesíti egy másik sorozat, a Stillwtaer 8 új állomását Új-Zélandon, akkor az ország legnagyobb tavát, a 34 kilométeres Lake Taupo-t tervezi majd átúszni.