Öbölátúszás: az olimpia utánra halasztják az eseményt

Vágólapra másolva!
2012.07.12. 09:06
Címkék
Az előjelzések szerint viharjelzés mellett, erős széllökésekkel újabb hidegfront éri el szombaton a Balaton térségét, emiatt elhalasztják a július 14-re tervezett öbölátúszást, ami a következő hétvégére sem tervezhető a várható nagy lehűlés miatt, így csak az olimpia után – várhatóan több londoni olimpikon társaságában, augusztus 18-19-én kerül lebonyolításra a legrégebbi balatoni átúszó verseny.

A hagyományos 3.5 km-es táv indulói kellemes helyszínről, a balatonfüredi Hotel UNI strandjáról rajtolhatnak augusztus 18-án 9.30 órától 13.00-ig folyamatosan. A cél a tihanyi hajóállomás melletti strand, amely szép környezettel fogadja a távot teljesítőket, akik a célba érkezéskor emblémázott pólót kapnak.

A versenyre többféle kategóriában és korcsoportban lehet nevezni, így várják az egyéni úszókat, továbbá cégek, családok, baráti társaságok csapatként jelentkezését is. Kedvezményesen előnevezni augusztus 3-ig lehet.

A rendezvény háziasszonya Polgár Krisztina, míg házigazdája Németh Lajos a verseny meteorológusa és Zubor Attila, hazánk „örökös"leggyorsabb úszója, fővédnöke pedig Czene Attila államtitkár lesz.

A versenyekről további frissített információ a www.obolatuszas.hu lapon lesz folyamatosan olvasható.

 

Legfrissebb hírek

Vas Blanka újabb szakaszgyőzelemhez segítette Wiebest a női Touron

Kerékpár
12 perce

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
53 perce

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
1 órája

Országúti kerékpár: Pogacar nem indul a Vueltán

Kerékpár
1 órája

Hová lett Toni Schumacher?

Minden más foci
1 órája

Úszás: jön az utánpótlás-bajnokságokat záró ifi ob

Utánpótlássport
1 órája

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik