Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.29. 15:41
null
Rácz Barnabás a Vasastól a Gyirmóthoz igazolt (Fotó: vasasfc.hu)
A Vasas labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy felbontotta Rácz Barnabás szerződését, aki a Gyirmótnál folytatja pályafutását.

Rácz Barnabás 2024 júliusában lett a Vasas játékosa, ahol minden sorozatot figyelembe véve 20 mérkőzésen szerepelt az előző idényben.

A játékost 2027 nyaráig kötötte szerződés az angyalföldiekhez, de a felek úgy döntöttek, hogy felbontják a megállapodást.

A 29 éves labdarúgót még kedden bejelentette a Gyirmót, amelynek hivatalos honlapján nyilatkozott is Rácz.

„Csalódott vagyok az elmúlt időszakom miatt, viszont most annál nagyobb bennem a bizonyítási vágy. Úgy vallom, az embernek néha egyet vissza kell lépnie, hogy utána kettőt léphessen előre! Pontosan ez a tervem Gyirmóton, ahová hosszú távra köteleztem el magam, s ahol ilyen körülmények között nem lehet más célom, célunk, mint, hogy folyamatosan fejlődve, a legmagasabbra törjünk!”

A Gyirmót nyáron búcsúzott a másodosztálytól, és a harmadik vonalban az FC Sopron elleni 4–1-es sikerrel kezdte a bajnokságot. Rácz korábban 96 NB I-es mérkőzésen szerepelt a Haladás és az Újpest színeiben.


 

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
14 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
14 órája

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
14 órája

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
14 órája

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
14 órája

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
14 órája

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
18 órája

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37
Ezek is érdekelhetik