Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Vágólapra másolva!
2025.07.28. 22:22
null
Donnarumma távozása elé nem feltétlenül gördít akadályt a PSG (Fotó: Getty Images)
Javában pörögnek az események az európai kupaporondon, szép sorban indulnak az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságok, elindult az NB I is, azonban a nyári futballhírek jelentős részét továbbra is az átigazolási információk, transzferpletykák teszik ki. Hétfőn főként a sajtóhírek domináltak, volt szó Luís Díaz, Joao Félix, Darwin Núnez, Granit Xhaka, Rodrygo, Benjamin Sesko és Gianluigi Donnarumma helyzetéről is, de a Roma és a Sporting CP hivatalos bejelentést is tett. Hazánkban Szappanos Pétertől volt hangos a sajtó, mivel a Ferencvárosban folytathatja pályafutását.

EZ TÖRTÉNT HÉTFŐN AZ ÁTIGAZOLÁSI PIACON

Pörögtek az események a hét első napjának délelőttjén: a Sky Sports News szerint a Milan és a Juventus is szemmel tartja a Liverpool támadóját, Darwin Núnezt, miközben Fabrizio Romano arról számolt be, hogy Joao Félix az Al-Naszrhoz, Luis Díaz a Bayern Münchenhez érkezik orvosi vizsgálatra.

A L'Équipe úgy tudja, hogy a Paris Saint-Germain ajánlatot tesz a Lille kapusáért, Lucas Chevalier-ért, ennek következtében pedig felröppent a hír, hogy Gianluigi Donnarumma távozhat a PSG-től – a klub nem gördít elé akadályt, ha külföldi csapathoz akarna szerződni az Európa-bajnok olasz kapus.

Közben a Chelsea arról határozott, hogy kölcsönadja cserekapusát, Mike Penderst a Strasbourgnak. Ugyancsak a „kékekhez” köthető hír, hogy a londoni klub formális ajánlatot tesz az RB Leipzig középpályásáért, Xavi Simonsért, de kelendőnek tűnik a lipcseiek csatára, Benjamin Sesko is, akiért a Manchester United és a Newcastle versenyez.

Fabrizio Romano szokásos Here we go! bejegyzésében írta meg, hogy Granit Xhaka a Sunderlandben folytatja pályafutását, miután klubja, a Bayer Leverkusen zöld utat adott számára. Pep Guardiola bejelentette, hogy jelenlegi szerződése lejárta után határozatlan időre pihenőre vonul, míg a Como közel jár ahhoz, hogy szerződtesse Álvaro Moratát a Milantól.

A Tottenhammel kapcsolatos hír, hogy Szon Hung Mint meg akarja szerezni a Los Angeles FC, míg a Spurs továbbra is érdeklődik Rodrygo iránt, és a londoni klub kérte a Real Madrid engedélyét, hogy tárgyalhasson a brazil támadóval. A Sporting bejelentette az Arsenalhoz távozó Viktor Gyökeres utódját, az Almeríától igazolta át az ötszörös kolumbiai válogatott csatárt, Luis Suárezt, az AS Roma pedig a kétszeres brazil válogatott védő, Wesley szerződtetéséről számolt be.

A hazai piac legfontosabb történése volt, hogy Szappanos Péter a Ferencvárosban folytathatja pályafutását. Emellett a Videoton közös megegyezéssel szerződést bontott bolgár válogatott védőjével, Szimeon Petrovval, míg Kiss Tamás érkezését hamarosan bejelentheti a ciprusi Anorthoszisz, a marosvásárhelyi ASA pedig Major Sámuelt szerződtetné. Emellett este az is kiderült, hogy a Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – a 36 éves magyar edző korábban dolgozott a Honvédnál, a Puskás Akadémiánál, majd Dániában, Svédországban és Franciaországban dolgozott.

 

Legfrissebb hírek

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

A Lyon felbontotta Matics szerződését, a Villa ajánlatot tett Asensióért – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.14. 20:27

A Real Madrid csütörtökön bemutatja argentin csodagyerekét – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.13. 22:30

Morata és Grealish is kölcsönbe került, Donnarumma bejelentette a távozását – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.12. 22:35

Romano szerint Grealish átesett az orvosi vizsgálaton az Evertonnál – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.11. 21:49

Morata kölcsönben a Comóban folytatja, Barcola döntött a jövőjéről – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.08. 13:26

Höjlundra fáj a Milan foga, elvesztheti kulcsemberét a Barcelona – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.07. 22:37
Ezek is érdekelhetik