Országúti kerékpár: Pogacar nem indul a Vueltán

Vágólapra másolva!
2025.07.29. 17:43
null
Nem láthatjuk az idei Vueltán Tadej Pogacart (Fotó: Getty Images)
Bár év eleji programjában még szerepelt a Vuelta a Espana, Tadej Pogacar nem lesz ott a spanyol körversenyen – a döntést feltehetően világbajnoki címének megvédése érdekében hozta meg a négyszeres Tour de France-győztes.

A vasárnap óta négyszeres Tour de France-győztes Tadej Pogacar csapata, az UAE kedden közösségi oldalán jelentette be az év utolsó háromhetes viadalán, a Vuelta a Espanán indulók névsorát, és ebben nem szerepel a szlovén csillag neve.

A 26 éves versenyző év eleji programjában még ott volt a Vuelta – amelyet még soha nem sikerült megnyernie –, ám a mostani döntés alapján vélhetően inkább a tavaly megszerzett világbajnoki címének megvédésre koncentrál majd az év hátralevő részében.

Pogacar távollétében a portugál Joao Almeida lesz az UAE első számú összetett menője, míg társkapitánynak a spanyol Juan Ayusót nevezte meg a csapat. Előbbi egy bukás miatt viszonylag korán feladta az idei Tour de France-t, míg utóbbi a májusi Giro d'Italiáról volt kénytelen idő előtt kiszállni.

A Vuelta augusztus 23-án, Torinóból rajtol, a mezőny 3151 kilométert teker a szeptember 14-i, madridi befutóig.

 

Legfrissebb hírek

Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

Kerékpár
Tegnap, 13:25

Pogacar ellen nincs megoldás – sorozatban ötödször nyerte meg a Lombardiát

Kerékpár
2025.10.11. 17:50

Pogacar ezúttal csak húsz kilométeres szólóval nyert

Kerékpár
2025.10.07. 17:43

Kerékpár: Pogacar a folyamatos sikerei ellenére évről évre fejlődni akar

Kerékpár
2025.10.06. 12:14

Pogacar 75 kilométeres szóló végén az Eb-t is megnyerte

Kerékpár
2025.10.05. 17:13

Lehengerlő Pogacar-show Ruandában: címvédést ért a 66 kilométeres szóló

Kerékpár
2025.09.28. 16:55

Nagy baj lehet – Jakus Barnabás publicisztikája

Nemzeti Sport
2025.09.17. 23:32

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
2025.09.14. 21:54
Ezek is érdekelhetik