Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.07.29. 17:44
null
Pajor István (Fotó: rekreator.hu)
A legidősebb nyolcezres magyar hegymászó, Pajor István augusztusban Guinness-rekord-kísérletre vállalkozik – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott keddi tájékoztatásból.

Hat nappal a 87. születésnapja előtt, augusztus 11-én szeretne feljutni az Ararát 5137 méteres csúcsára Pajor István magyar hegymászó. Az Ararát csúcsát elérő eddigi legidősebb hegymászó 78 éves volt, azaz Pajor István Guinness-rekord-kísérletre vállalkozik.

„Erőn felüli vállalkozás, de nem ez lesz az első az életem során. Szeretnék példát mutatni, hogy kellő felkészültséggel ebben az előrehaladott korban is lehet vállalkozni” – osztotta meg lapunkkal Pajor István.

A veterán sportember az edzéseit részben a Zugligetből induló felvonó alatti meredek lejtő többszöri átmászásával végezte. 

Pajor István életéről tavaly könyv is megjelent Pajorpista – a sport polihisztora címmel, valamint a Képes Sportban interjút is közöltünk a sportemberrel.

 

 

Legfrissebb hírek

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00
Ezek is érdekelhetik