Tenisz: Djokovics olyan éttermet nyitott, ahol ingyen lehet étkezni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.10. 10:22
A világhírű szerb teniszező újonnan megnyitott éttermében ingyen étkezhetnek a rászorulók.

Ez már a harmadik vendéglője a 30 éves klasszisnak, aki most megerősítette, hogy valóban ingyen lehet vacsorázni az étteremben. Ő így szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatták őt és szurkoltak neki.

„A pénz nem számít nekem. Annyit kerestem már, hogy szinte egész Szerbiát el tudnám látni. Úgy gondolom, sokan megérdemlik ezt, miután annyi szeretetet adtak nekem.”

Az egyébként egyelőre nem ismert, hogy milyen szisztéma működik majd az ingyen ellátással kapcsolatban, hogy hogyan tudja valaki bizonyítani, hogy valóban rászorul-e az étkezésre.

Djokovics 2009-ben Belgrádban nyitotta meg első éttermét, erről nemrég a Nemzeti Sport Online egy rövid videoriportot közölt:

2016-ban nyitotta meg kapuit egy vegán vendéglője Monte Carlóban, ahol a családjával együtt lakik – ez volt a második a sorban. A 12-szeres Grand Slam-győztes teniszezőnek hatalmas szíve van, most is erről tett tanúbizonyságot!

(Fotó: yahoo.com)
(Fotó: yahoo.com)
(Fotó: yahoo.com)
(Fotó: yahoo.com)
Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
5 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
Tegnap, 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06
Ezek is érdekelhetik