Tenisz: Djokovics közölte, az idén már nem versenyez

Vágólapra másolva!
2017.07.26. 14:55
null
Novak Djokovicsot idén nem láthatjuk versenyezni (Fotó: AFP)
Novak Djokovics bejelentette, könyöksérülés miatt az idén már nem teniszezik, így 2005 óta először hagy ki Grand Slam-tornát.

A korábbi világelső július 12-én Wimbledonban a negyeddöntőben könyöksérülés miatt feladta a Tomás Berdych elleni mérkőzését. A szerb teniszező hivatalos Facebook-oldalán közölte, 2017-ben már nem játszik, így kihagyja az augusztus végén kezdődő US Opent is.

Djokovics 2005 óta egy Grand Slam-tornát sem hagyott ki. Sorozatban 51 GS-viadalon indult, amellyel a vonatkozó örökrangsorban a hetedik helyen áll. A rekordot a svájci legenda, Roger Federer tartja 65-tel.

A 30 éves szerb teniszező 12-szer diadalmaskodott Grand Slam-versenyen: az Australian Opent hatszor, a Roland Garrost egyszer, a US Opent kétszer nyerte meg, míg Wimbledonban háromszor győzött.

Djokovics a videóban azt mondta, orvosai azt tanácsolták, pihenésre van szüksége, elkerülhetetlen a kihagyás. Ugyanakkor mindent megtesz, hogy mihamarabb felépüljön. Hozzátette, a könyökbántalmai már nemcsak szerválás, hanem a tenyeres ütések közben is zavarták.

Az idén két ATP-tornát megnyerő klasszis továbbá elmondta, hamarosan megszületik második gyermeke, ami örömmel tölti el.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
5 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
Tegnap, 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06
Ezek is érdekelhetik