profile

V. SZ./H. D.

77 Cikk
Archiv cikkek
2003.04.14. 22:04

A Dunaferr lett a bronzérmes

A két megnyert mérkőzés után a Dunaferr azzal a szándékkal lépett pályára, hogy lezárja a bronzcsatát. Ennek megfelelően is kezdett a hazai csapat, Urfi vezérletével nagyon simán jutott vezetéshez. A várt könnyed folytatás elmaradt, mert a Nyíregyháza feltámadt, és szinte végig vezetett a második játszmában.
Vízilabda
2003.03.22. 22:05

Gond nélkül a négy közé

A középdöntő második napján az oroszok elgázolták a franciákat, ezzel ők biztosították helyüket a döntőben. Ugyanez volt a célja a hazai együttesnek is, ehhez pedig le kellett győznie a spanyol bajnokot.
Vízilabda
2003.02.22. 21:08

Primász–Valkay: 10–9

A Dunaújvárosi Főiskola meghívására érkezett a SZKIF Moszkva csapata, hogy a nemzetközi szereplésre készülődvén egy hetet közösen töltsön a hazai hölgyekkel.
Archiv cikkek
2003.02.21. 22:21

Előnyt szerzett a Dunaferr

Kevesen látogattak ki erre a találkozóra, de sajnálhatják a távolmaradó nézők. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésről maradtak le, ahol ráadásul a hazaiak tetszetősen és eredményesen játszottak. Az első harmad tizenötödik percében Borsos kezdte Vas kapufája után a gólgyártást, majd a második harmad elején Balaz és Peterdi növelte az előnyt.
Archiv cikkek
2003.01.15. 22:17

Csak az első szettben volt esély

Érdekes szerkezetben vette fel a Dunaferr a harcot a német csapat ellen. A válogatott liberó, Szabó Gábor már Szkopjében is a feladóposztra kényszerült Tóth Gábor sérülése miatt, ám ezúttal Mózer Zoltán sem tudta vállalni a játékot.
Archiv cikkek
2002.12.28. 22:17

Szerződést bontott Szűccsel a Dunaferr

Bár jelenleg csak az Extraliga negyedik helyén áll a Dunaferr férfi röplabdacsapata, remek esztendőt zár a dunaújvárosi gárda: megnyerte első bajnoki címét, Ruffing Péter az év edzője, segítője, Kelemen István az év utánpótlásedzője lett, Szűcs Imrét pedig  a Kecskeméti ifjabb Nagy Péterrel  az esztendő legjobb strandröplabdázójának választották.
Archiv cikkek
2002.12.18. 22:34

Magabiztos, magas macedónok

A nyolcszoros macedón bajnok magassági fölénye nyilvánvaló volt, a hazaiak mégsem ijedtek meg és nagyon bátor játékkal lepték meg ellenfelüket. Az első jelentősebb előnyre a Dunaferr tett szert a szett közepén (17:13), igaz, a macedónok hamar egyenlítettek, de végig futhattak az eredmény után. Első játszmalabdájuk mégis a vendégeknek volt, csakhogy Tóth Tibor elemi erejű leütésével és Pajor blokkjával Ruffing Péter kiválasztottai fordítottak, és az első megnyert játszmának örülhettek az Élcsapatok Kupájában.
Archiv cikkek
2002.12.04. 22:30

Áthághatatlan holland sánc

Már a bemelegítésnél látszott, hogy nehéz lesz áttörni a holland blokkot, hiszen az ellenfél játékosai sáncban a háló fölött néztek át a túlsó térfélre. Bár két játékost otthon hagytak  köztük az olimpiai bajnok Martin van der Horstot  ez cseppet sem csökkentette az Apeldoorn esélyeit a Dunaferr ellen.
Archiv cikkek
2002.10.02. 21:39

Megvillant a Dunaferr

A legutóbbi bajnoki döntő két résztvevőjének összecsapása mindenféleképpen rangadónak ígérkezett, bár azóta történt egy s más a két csapat háza táján. A hazaiaknál, mint ismeretes, a vállalatcsoport körüli problémák a sportegyesület életére is jelentősen kihatnak, így például a csapat még nem kapta meg az aranyéremért járó prémiumot!
Vízilabda
2002.09.08. 21:23

Kétszer is könnyedén győzött a bajnokcsapat

A bajnokcsapat ugyan leigazolta az Olaszországban légióskodó Valkay Ágnest és Sipos Editet, ám egyiküknek sem érkezett még meg a játékengedélye. Ezen túlmenően nélkülözték Primász Ágnest és Tiba Zsuzsát is az idénynyitón, mindez azonban nem érződött a játékukon, s az emberelőnyös lehetőségeiket kíméletlenül kihasználva magabiztosan nyertek.

4

/

4