Szerződést bontott Szűccsel a Dunaferr

Benke ZoltánBenke Zoltán
Vágólapra másolva!
2002.12.28. 22:17
Címkék
Bár jelenleg csak az Extraliga negyedik helyén áll a Dunaferr férfi röplabdacsapata, remek esztendőt zár a dunaújvárosi gárda: megnyerte első bajnoki címét, Ruffing Péter az év edzője, segítője, Kelemen István az év utánpótlásedzője lett, Szűcs Imrét pedig  a Kecskeméti ifjabb Nagy Péterrel  az esztendő legjobb strandröplabdázójának választották.
A nagyszerű első félév után azonban egyre inkább érződött a vállalatcsoport és az egyesület nehéz helyzete, ennek következtében is jelentősen átalakult, megfiatalodottt a Dunaferr. A bajnoki cím megvédése csak álomnak tűnik, a négy közé kerülésért viszont harcban van a csapat, ennek elérése az elsődleges cél. Ficsúr Józef szakosztályvezető az évzárón jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak a dunaújvárosiak legrutinosabb játékosával, Szűcs Imrével. A sportvezető bővebben nem kívánt erről beszélni, de a 3-szoros válogatott sportoló néhány mondatban szólt a szerződésbontásról. "Öreg vagyok, elfáradtam, ezért abbahagyom – jelentette ki Szűcs. – Harmincöt éves vagyok, húsz éve röplabdázom, nagy jövő nincs már előttem, ezt mindenki beláthatja. Az év végén mindenféleképpen befejeztem volna a játékot. Hasznos tagja nem tudok lenni az együttesnek, nincs tovább értelme erőltetni a dolgot. Hogy mit fogok a jövőben csinálni, még nem tudom. Több elképzelésem is van, talán edzősködni fogok. A röplabdától nem szakadok el, a strandröplabdát pedig mindenképpen folytatom. A Dunaferr tehát Szűcs nélkül folytatja jövőre az Extraligát és az Élcsapatok Kupája-sorozatot.”
Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
6 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
7 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
9 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
11 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
15 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
21 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
44 perce

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik