Gond nélkül a négy közé

Benke ZoltánBenke Zoltán
Vágólapra másolva!
2003.03.22. 22:05
Címkék
A középdöntő második napján az oroszok elgázolták a franciákat, ezzel ők biztosították helyüket a döntőben. Ugyanez volt a célja a hazai együttesnek is, ehhez pedig le kellett győznie a spanyol bajnokot.
Jól is kezdett a dunaújvárosi gárda, a két gólgyáros Valkay és Primász révén két találattal elhúzott a Duanújvárosi Főiskola. Csakhogy a spanyolok előző nap már bizonyították az oroszokkal szemben, hogy nem könnyű őket legyűrni – két emberelőnyös helyzetből ezúttal is egyenlítettek. A második negyed viszont egyértelműen a hazaiaké volt. Sós remekül őrizte a dunaújvárosi kaput, a létszámhátrányos helyzeteket sorra hatástalanította a Mihók-gárda, ugyanakkor a támadásokat rendre pontosan fejezte be. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, a folytatásban is tetszetősen és eredményesen játszott az újvárosi csapat, esélyt sem adott ellenfelének, s győzelmével bejutott a BEK-fináléba. Mestermérleg
Mihók Attila:
Mihók Attila:
– Ezt a fegyelmezettséget hiányoltam tegnap. Az év legfontosabb mérkőzésén jó játékkal győztünk, és továbbjutottunk.
Rupert Navarro: – A magyarok nagyon erősek voltak, jobban játszottak ellenünk, mint az oroszok. Pozíciójátékban, lövéspontosságban messze felülmúltak bennünket.
Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
9 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
10 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
12 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
14 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
18 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
24 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
47 perce

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik