A Dunaferr lett a bronzérmes

Benke ZoltánBenke Zoltán
Vágólapra másolva!
2003.04.14. 22:04
Címkék
A két megnyert mérkőzés után a Dunaferr azzal a szándékkal lépett pályára, hogy lezárja a bronzcsatát. Ennek megfelelően is kezdett a hazai csapat, Urfi vezérletével nagyon simán jutott vezetéshez. A várt könnyed folytatás elmaradt, mert a Nyíregyháza feltámadt, és szinte végig vezetett a második játszmában.Csak jobb hajrájának, no meg Forgó ászértékű nyitásának köszönhette a dunaújvárosi gárda, hogy előnye tovább nőtt. A harmadik szettben aztán már nem volt vitás, hogy a Dunaferr akarata érvényesül, ezzel a Duna-parti együttes megszerezte a bajnoki bronzérmet.Mestermérleg
Ruffing Péter:
Ruffing Péter:
– A bajnokság kezdetén sokan leírták jelentősen átalakult csapatunkat, de ezekre a vélekedésekre alaposan rácáfoltunk a megnyert bronzéremmel.
Botos Ferenc: – Két év szünet után ismét a legjobb négy közé kerültünk, ennek köszönhetően indulhatunk a nemzetközi porondon. Bízom benne, hogy megmarad a röplabda Nyíregyházán.
Legfrissebb hírek

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
3 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
12 perce

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
1 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
1 órája

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik