ALAPVONAL. Érthető módon, hiszen olyan jelenség verte ki a biztosítékot Romániában a korábbiaknál jóval nagyobb durranással, amellyel évtizedek óta együtt él a többségi nemzet törpekisebbségbe szoruló jégkorongos társadalma. Mondhatni pragmatikusnak tetsző belenyugvással, tekintve, hogy a székelyföldi hoki nélkül gyakorlatilag nem létezne e sportág a keleti szomszédban.

ALAPVONAL. Az anno a dévai edzőközpontban készülő nagy tornászbajnokok közül több név is felvetődhetett, a szaktárca azonban minden bizonnyal a dicsőséglista alapján döntött: legyen a négyszeres olimpiai bajnok Szabó Kati! Az ötlet azonban kiverte a biztosítékot, Daniela Silivas erőteljesen hangot is adott megbántottságának.

ALAPVONAL. Az eset nyomán bizonyára nemcsak Oszakának volt jó napja, engem is jókedvre derített e sztori, plusz eszembe juttatta azokat a sportolókat, akik saját gyengeségből vagy önhibájukon kívül képtelenek voltak profitálni a pályafutásuk dübörgése idején járó jóval átlagon felüli jövedelmükből. És persze azokat is, akik éltek a lehetőséggel, még a korábbi szabályozott rendszerek idején is.

ALAPVONAL. Azt azonban leglidércesebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a helyzetet rendezni kívánó törvénytervezetet alaptörvény-ellenesnek nyilvánítja az Alkotmánybíróság. Az egyszerűen érthetetlen eset Romániában történt, ahol maga a kormány támadta meg az egyik párt ötletét, amely lehetővé tette volna a diákok számára az iskolák szabadtéri sportpályáinak oktatási időn kívüli ingyenes használatát.

ALAPVONAL. Mintha mindez nem a futballban zajlana, amelyben az a csapat győz, amelyik az ellenfélnél legalább egy góllal többet lő, hanem valamilyen pontozásos sportágban, ahonnan minden szabályozási kísérlet ellenére sem lehet teljes mértékben kiküszöbölni az emberi szubjektivitást.

ALAPVONAL. A különböző lelátói koreográfiák alapján a „díszletei” kifejezés használata sem lenne túl elrugaszkodott, de a már említett hangorkánhatásra gondolva máris felszínesnek, lekicsinylőnek tetszik egy ilyen besorolás. Jelentőségük, a klubra, a csapatra gyakorolt hatásuk ezzel együtt vitatott, leginkább abban az értelemben: ki kiért van?

ALAPVONAL. Júnior Moraes esete viszont különleges megvilágításba helyezi azoknak a sportolóknak a jövőjét, akik ilyen-olyan érdekből, meggyőződésből másik ország állampolgárává válnak. No meg kérdéseket vet fel, amelyekre a jövőben minden bizonnyal igyekeznek alaposabb választ találni az illetékesek.

ALAPVONAL. Jómagam mostanában a Paris Saint-Germaint tekintem a műfaj állatorvosi lovának. Messi változatlanul nagy kedvencem, Neymar ugyan kevésbé, de néhány megmozdulása előtt esetenként hüledezve adózom. Ezzel együtt leginkább – és egyre inkább – Mbappé az, aki miatt fokozott érintettséget érzek a párizsi milliomoscsapat esetében.

ALAPVONAL. Hogy a trimetazidin milyen mértékben járult hozzá V. Kamila kiskorú pekingi négyfordulatos tűzijátékához, nem tudom, de talán nem is ez az igazán fontos az ügyben. Sokkal inkább az, hogy a téli olimpia egyik sportága máris a teljes gyanakvás és egymásra mutogatás sötét zónájába került.

ALAPVONAL. Az átigazolási időszak utolsó napjai szélsőségesen feszesek tudnak lenni. Versenyfutás az idővel, verseny a riválisokkal, verseny a piaci kereslet-kínálat által mozgatott árakkal. Kicsit olyan, mint a tőzsdei őrület, azzal a lényegi különbséggel, hogy a »brókerek« itt nem virtuális papírokkal kereskednek, az üzleti tárgyalások mögött hús-vér emberek állnak.

ALAPVONAL. A hős, a legnagyobb azonban Rafael Nadal, és nemcsak pillanatnyilag. Valamennyi körülmény figyelembevételével talán nem túlzás azt állítani, hogy fordításával minden idők egyik legnagyobb fegyvertényét produkálta a vasárnapi melbourne-i döntőben. »Földönkívülisége« akár a sportorvoslás nagy sikerének is tekinthető.

ALAPVONAL. Bevallom, a sajtóhelyek biztonságos fedezékéből sokszor pásztáztam a szurkolókat, nézőket. Néztem az arcokat, és képtelen voltam szabadulni az érzéstől: egyetlen apróságon, valamilyen megfoghatatlan csekélységen múlik, hogy a varázslatos lelátói hangulat, a hangulati feszültség valamiféle robbanásban törjön ki.

ALAPVONAL. A pécsi konferencia fő rendezője, nyitó előadója, Rátgéber László számára kilenc bajnoki arany és egy Euroliga-győzelem után – hogy a közbeeső állomásokat most helyszűke miatt mellőzzük – ma már más dimenziót jelent a kosárlabdázás.

ALAPVONAL. Most meg már csak egyfajta nekrológ marad, de inkább nevezzük emlékezésnek olyan korról, amelyben a romániai tőrvívás tele volt magyar lányokkal és asszonyokkal, a román válogatott „hivatalos” nyelve pedig a magyar volt. Talán Olga néni sem venné zokon, hogy a privát gyász mellett a régi társakkal együtt siratjuk el őt.

ALAPVONAL. Mindezek ellenére személy szerint még mindig nem fogadnék nagy tétben arra, hogy Bölöni Lászlón erőt vesz a nosztalgia, és fejest ugrik a román labdarúgás sokféle kigőzölgéstől bűzlő mocsarába, bár nyilván szembesült ő már futballsokkal Belgiumtól Görögországig.

ALAPVONAL. Az immár ugyancsak néhai dr. Miltényi Márta egyetemi docens, az atlétaválogatott egykori keretorvosa más világ, más habitus volt. Mindenekelőtt mindenki Márti nénije, a segítőkészség, az őszinteség és az egyenesség megtestesítője, akit tanítványai hol Vasladyként emlegettek következetességéért, szigoráért, hol pedig Tyúkanyóként, ami egyértelmű utalás a jó szándékú, gondoskodó emberre.

ALAPVONAL. A modus vivendi megtalálása a sport területén tetszik az egyik legfontosabb feladatnak. És nemcsak ama lassan közhelyszámba menő párhuzam jegyében, mely szerint egy mérkőzés maga az élet, a küzdelem, a bajtársiasság, a győzelmek és csalódások feldolgozásának zanzásított »tananyaga«.

ALAPVONAL. Solskjaer szinte valamennyi játékosa lelkében megtalálta azt a húrt, amelytől edző és futballista egyszerre rezonál. Főnök, akit szerettek a labdarúgói – annyira ritka eset, hogy már-már életszerűtlen. Részben talán azt is magyarázza, miért kellett vége szakadnia ennek a mesének.

ALAPVONAL. A román kommunista rezsimben ugyanis Comaneci életének egyenes vonalúnak, konformistának és előreláthatónak kellett volna lennie, a legszigorúbb ellenőrzés alatt zajlania, hiszen az ország emblematikus sportolójáról volt szó, akinek a pályafutásán túl is hirdetnie kellett a rendszer magasabbrendűségét.

ALAPVONAL. Persze Antoniusszal ellentétben mi nem temetni jöttünk Cézárt, hanem dicsérni, de legalábbis elismerni az érdemeit. Mint ahogy Medvegyev sem fukarkodott a Djokovicsnak címzett dicséretekkel a döntőt követően – persze könnyű neki, az idő érte, sőt, neki dolgozik.