ALAPVONAL. A Nemzeti Atlétikai Központban varázslatos kilenc napot élhettünk át, és ez a kivételesen jó érzés a többnyire ígéretes teljesítményeket nyújtó, szélesen mosolygó, a vb-t életük nagy élményeként megélő, szép, őszintének és hitelesnek ható mondatokat megfogalmazó magyar atlétáknak is köszönhető.

ALAPVONAL. Több világverseny helyszíni tapasztalatával a birtokomban mindig is hirdettem, hogy az atlétika mennyire más világ, más miliő, mint a sportágak többsége, a budapesti azonban új szintre emelte az atléták produkciója iránti tiszteletet. Talán azért, mert valamelyik ágát szinte mindannyian kipróbáltuk legalább egyszer, lévén szó az emberi mozgás alapvető elemeiről, lásd futás, ugrás, dobás.

ALAPVONAL. Magyarország történetének legnagyobb sporteseményén mától minden idők legnépesebb magyar vb-csapatának szurkolhatunk, egy olyan eseményen, amelyen például a futószámokban a középdöntőbe jutás is óriási eredménynek számít. Ennél már csak a győzelem, az éremszerzés érne még többet, és ezt az örök hazai szurkolói várakozást tükrözi az egyes versenynapok iránti érdeklődés is.

ALAPVONAL. Légiósaink reménybeli sikere a többiek számára is kaput nyithat, egy jó szellemű futballista véleményére ugyanis odafigyelnek az értelmes klubvezetők. Felelősségük tehát dupla, de elég, ha megbecsülik magukat, a többi, mondhatni, egy futballkultúra nagyköveti munkájának bónuszaként következhet.

ALAPVONAL. Most viszont olyan világban találjuk magunkat, amelyben egy versenyen, mérkőzésen sokszor hiánycikk a sportszerűség, az ellenfél megbecsülése, a feléje nyújtott elismerő vagy elnézést kérő kéz. És ez a folyamat óhatatlanul túlzásokba, önkényeskedésekbe torkollhat, hiszen sok esetben fogalmunk sem lehet a szemben álló fél emberi elképzeléseiről.

ALAPVONAL. Aki mindezt azzal intézi el, hogy az úszás, a vívás, a vízilabda (sport)kultúránk része, azaz inkább az számítana kivételnek, ha a dolgok nem így működnének, nos, az ilyen kétségtelenül otthonosan mozog a sporttörténelemben, a jelenben viszont meglehetősen tétován.

ALAPVONAL. Aki netán máris fárasztónak érzi e kérdések töménységét, készülhet a sporttémájú filmekkel, a közelmúlt és a jelen magyar sportsztárjaival, edzőegyéniségeivel találkozásokra. Valamint arra, hogy a Tusványoson olyan rövidnadrágos emberek sétálnak majd szembe velük, akiket többnyire csak munka közben, a pálya szélén gesztikulálva, »meghalva és feltámadva« szoktak látni.

A marosvásárhelyi rádió munkatársát Nívódíjjal ismert el a Magyar Sportújságírók Szövetsége.

ALAPVONAL.A legújabb fejlesztésű Mondo futópálya máris »megvillantotta adottságait«. Mert miközben a formahegyezés a vb-re nem a rajt előtti negyvenedik napot célozza, több számban néhány egészen ígéretes időeredmény is született. A dobóatléták is csupa felsőfokban nyilatkoztak a dobókörök minőségéről, és akiben esetleg felvetődött annak a gyanúja, hogy nem volt szabad nekik rosszat mondaniuk, arról nyugodtan kijelenthető, hogy fogalma sincs ezen mellékkörülmények jelentőségéről.

ALAPVONAL. Mi már régen az »elégetett pénz« játékainak nevezzük az eseményt, rengeteg pénzt költöttek rá, ami nem térül meg soha. Sok fiaskónak bizonyuló esemény zajlott itt, ráadásul a sportban nemcsak az eredmény számít, hanem a látogatottság, a tömeg, a szurkolók lelkesedése is. Itt viszont nincsenek szurkolók, nincs lelkesedés.

ALAPVONAL. Különös a női kosárlabdázás. A pörgő ritmus, a sok pont, a gyakran másodpercekbe sűrűsödő drámaiság még a sok pontatlanság ellenére is az élvezhetőség olyan elegyét kínálja, amire több országban megtelnek a lelátók.

ALAPVONAL. A korosztályos világversenyeken ezzel együtt születhetnek nagy meglepetések is, egy-egy szerencsés generáció összeérése, a ritka alkalom által meglökött adrenalinszint olyan válogatottak egy nyáron át táncolását is hozhatja, amelyek amúgy nem tartoznak a futballnagyhatalmak közé.

Mi, magyarok ezúttal csak éremközelbe jutottunk, igaz, több számban is.

Az év legnagyobb sporteseményén 201 ország közel kétezer sportolója indult.

ALAPVONAL. S hogy ebben hol rejtőzhet a magyar sport esetleges kára? Például abban, hogy az elmúlt két és fél esztendő eltávolítása – a múltat végleg eltörölni... – több százezer romániai magyar fiatal sportos közegben és mentalitásban nevelésében húzhatja be a képzeletbeli kéziféket. Miközben áldozati nemzedékből már így is több van, mint amennyi elviselhető lenne.

ALAPVONAL. Az évek óta tartó, Háromszéken tomboló futballőrület fenntartásához természetesen a mégoly közvetlen személyi viszonyok is kevésnek bizonyulnának. Kellenek a sikerek, a nemzetközi porondra való kilépések kebeldagasztó pillanatai, mint a dolgos hétköznapok utáni vasárnapok. Vagy a tényleges és szimbolikus pünkösdök, amikor újra „lelkes” lénnyé válik az ember.

ALAPVONAL. A dunaszerdahelyi Mol Aréna egyfajta búcsújáróhellyé emelkedett, és nemcsak a futballhívek számára. Legfeljebb egy nagyon szűk réteget leszámítva mindenkinek az, aki ilyen-olyan indíttatásból bakancslistát tart nyilván a hajdani Magyarország kötelező módon meglátogatandó helyeiről.

ALAPVONAL. Ilyenkor mifelénk az embernek óhatatlanul a futballtörténelem nagy drámái, 1950 Maracanája, 1954 Bernje jut az eszébe, de a Napolinak, illetve az olasz futballnak is megvannak a maga apokalipszisai.

Aligha túlzás: a háromszéki fővárosnak nemzetközi szintű női kosárlabda-együttese van.

ALAPVONAL. A hatalmi visszaélésektől, politikai ízű zsarolásoktól, illetve kényszerű kompromisszumoktól terhes ügynek azonban egészen más a tétje. „A vita és a harc arról szól, vezethetik-e magyarok a Román Jégkorongszövetséget?” – nevezte nevén a gyereket Tánczos Barna, aki a testület történetének második magyar elnöke volt.