Metzi agymosás – Csinta Samu publicisztikája

Talán szikrányi mosolyt is felfedezhettünk Bölöni László arcán, miután a játékvezetői sípszó véglegesítette csapata, a Metz győzelmét a francia bajnokság vasárnapi, 24. fordulójában. A legismertebb külhoni magyar labdarúgó – az elmúlt három évtizedben sikeres futballedző – sohasem tartozott az érzelmeit szabadon mutogató emberek közé, gólöröme sem számított soha különösebben látványosnak. Igaz, a hetvenes-nyolcvanas években nem is nagyon dívott a jelenlegiekhez hasonló módon megkoreografált magán- vagy csoportos jelenet egy-egy találatot követően. Csapata hónapok óta tartó mélyrepülése – győztes hadvezérként legutóbb tavaly november 26-án fordulhatott be az öltözőkhöz vezető folyosóra – amúgy is rányomhatta bélyegét a hetvenegyedik születésnapja előtt álló szakember hangulatára. A táblázaton a meccs előtt négy hellyel jobban pozicionált Nantes otthonában aratott 2–0-s metzi győzelem mindenesetre még időben jöhetett ahhoz, hogy a hosszas „oxigénhiány” ne okozzon visszafordíthatatlan károsodást.

Persze a felhőtlen örömnek sincs még itt az ideje, a hátralévő kilenc bajnokin még majdnem bármi megtörténhet. A még mindig kiesőhelyen lévő Metz egyszerűen csak három pontra megközelítette az osztályozós helyen álló Montpellier-t, s ötre a Lorient-t, amely ellen – immár több mint három hónappal korábban – legutóbbi győzelmét aratta. A tizenegy mérkőzés óta tartó rémálom mindenesetre véget ért, egy olyan negatív sorozat, amely bármilyen acélos önbizalom kikezdésére alkalmas lehet.

A francia bajnokságra némi túlzással csak a Paris Saint-Germain körüli csillagtobzódás, illetve az ahhoz képest mérsékeltnek tekinthető nemzetközi eredmények okán figyel fel a magyar futballkedvelő. Egyszer talán arról is érdemes lenne értekezni, hogy egy többszörös világbajnok ország pontversenye miért szorul egyértelműen az angol, a német, a spanyol, de akár az olasz bajnokság árnyékába. A Ligue 1 számunkra másik vonzereje Bölöni aktuális csapatának szereplése, persze jobb lenne, ha éremért hajtó együttesre kellene figyelnünk, de a Metz egyelőre nem képes beváltani az előzetes, talán túlzott reményeket.

Furcsán hangozhat, de bennfentes vélemények szerint a luxemburgi határ közelében fekvő nagyváros csapata szereplésének sikerét jelentős mértékben az orosz–ukrán háború korlátozza. Éspedig azáltal, hogy a klubot 2009 óta tulajdonló Bernard Serin üzleteinek alaposan betett a fokozódó nemzetközi helyzet. A fémiparban érdekelt üzletember birodalma természetesen nem független a hadiipari megrendelésektől, az embargó viszont cseppet sem segítette az ez irányú ügymenetet. A ritkán hazardírozó Serin tavaly nyáron úgy döntött, hogy az aktuális gazdasági helyzet nem kedvez a futballcsapat körüli nagyobb léptékű befektetéseknek, így az első ligába visszakerülő együttes keretéhez nem érkeztek meg a biztonságos navigáláshoz szükséges erősítések. Ellenkezőleg: a klubtulajdonos négy korábbi alapembertől is megvált, az értük kapott pénzt pedig az egylet fenntartásába forgatta vissza.

A keretfeltöltésről így gyakorlatilag a szene­gáli „csemetéskertnek”, a hajdani ismert futballista, Mady Touré által 2000-ben létrehozott Académie Génération Footnak kellett gondoskodni. Az akadémia 2003 óta a Metz exkluzív partnere, ahol évente mintegy ötven serdülő sajátítja el a labdarúgás alapjait, illetve kap gyorstalpaló felkészítőt a nyugati profi futballvilágba való beilleszkedéshez.

A megoldás most csak ennyire volt elég, Bölöni minden erőfeszítése ellenére a Metz fokozatosan csúszott le a tabellán. Olyannyira, hogy negatív csúcsot kezdett ostromolni, a „gránátvörösök” történetében ugyanis eddig mindössze kétszer volt példa hasonlóan gyenge szereplésre. Mindkét alkalommal ki is zúgott a Metz az első osztályból. A kulisszatitkokról persze a szurkolók vajmi keveset tudhattak, talán nem is érdekelte őket különösebben, az eredménytelenség pedig odáig vezetett, hogy két héttel ezelőtt már Bölöni menesztését követelték. A L’Équipe igyekezett némi világosságot gyújtani a meglehetősen sötét helyzetben, a Stabilitás a káoszban című, nemrég közölt írásban ugyanis két, meglehetősen jól hangzó érvet hozva fel Bölöni maradása mellett. Egyrészt Serinnek nem szokása idény közben edzőt cserélni, másrészt még kevésbé szeret végkielégítést fizetni érvényes szerződésű szakember idő előtti elbocsátása esetén. Az elsősorban gazdasági gyökerű motivációk mellett azonban talán némi tisztességet is fel lehet fedezni a dologban, hiszen a tulajdonos tisztában van vele, hogy saját kezűleg bocsátotta vízre a hajót ilyen törékeny állapotban. A nyílt vízen végzett lyuktömködés végkimenetele pedig igencsak kétesélyes.

Bölöni pedig van annyira tartásos ember, hogy ne ő kezdje a kerítés tetejére aggatni a szennyest. Kihívásként tekint a feladatra, amelynek teljesítése talán nagyobb bravúr lenne, mint átlagos helyzetben európai kupaszereplést érő helyre navigálni egy csapatot. A szurkolók persze nem tágítanak, az egy fordulóval korábbi, Lyon elleni hazai meccs első negyedórájára hűvös szemlélődést jelentettek be a Saint-Symphorien Stadion lelátóiról. A Serin elleni tiltakozásként is, akinek legnagyobb bűnét immár abban azonosítják, hogy tizenöt éve az első és második liga közötti állandó ingázóvá züllesztette az együttest.

Bölöni nem is bújt el előlük. A Montpellier-től kapott 3–0-s „oktatást” követően maga hívott össze szurkolói találkozót, amelyen kijelentette: megérti őket, de a drukkerek frusztrációja aligha lehet nagyobb a csapaténál. „Nehéz helyzetekben az ember nem komplikálja túl a dolgokat. Mindannyiunknak egyfajta agymosásra van szükségünk. Meg fog történni” – fogalmazott a szakember. Hogy ez pontosan mit is jelent, nem tudhatjuk, a következő fordulóban újra egy góllal kaptak ki, amely külön idegesítette a vezetőedzőt. „Ha kapnánk egy sima ötöst, venném a kalapomat, így azonban bíznom kell abban, hogy végre megszakad a minimális vereségek rémálma”.

Egyetlen pluszadalék ahhoz, milyen – kívülről cseppet sem látszó – körülmények képesek befolyásolni egy-egy csapat teljesítményét. Évekkel ezelőtt az egyik nyugati bajnokságban dolgozó szakember kopogott be a klubelnökhöz: szüksége lenne még két – meg is nevezett – játékosra ahhoz, hogy a már addig is bravúrosan menetelő együttesével UEFA-kupa-szereplésre jogosító helyre emelkedjen. A reakció váratlan volt: kedves mester, minden elismerésünk, de az már nem a mi szintünk lenne. Nekünk az a legfontosabb, hogy tele legyen a stadion, amihez a kiesés elleni összefogás a legjobb felhajtóerő. A felsőházzal képtelenek vagyunk tartani a lépést, a nagyok elleni sikertelenség pedig elveszi a nézők kedvét. Szóval maradjunk a helyünkön, sőt, az sem lenne gond, ha marketingszempontokból kicsit süllyednénk. Akkor az emberek kezdenék érezni a veszélyt, és visszajönnének a stadionba. Végkifejlet nincs, a mester ehhez már nem adta a nevét.

A jelenség persze korántsem általánosítható, de érzékletes abban a tekintetben, micsoda érdekkavalkád alakíthatja egy-egy csapat szereplését. Miközben a szurkolók csak néznek ki a fejükből, és nem értik, mi miért történik. Jómagam szurkolok a Metznek, már csak Bölöni Lászlóra tekintettel is, hogy megkapaszkodjon a francia első osztályban. Mert hát úgy vagyunk vele, hogy a Liverpoolnak is sokan szurkoltak korábban Magyarországról, de Szoboszlai Dominik csatlakozásával jelentősen megnőtt a számuk. Persze az azért egy másik kávéház.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!