ALAPVONAL. Meggyőződésem, hogy ez a kulcs. A munkaadóhoz, az egyesülethez, a városhoz, a közeghez fűződő viszony. Az, hogy a helyet, ahol tarthatatlanná vált a helyzetem, legalább kicsit, de inkább nagyon az otthonomnak érzem-e. Mert ha az otthonomban okozok kárt, ha már otthon nem szeretnek, akkor valamit tenni, leginkább menni kell, azért is, hogy egyszer majd újra hazajöhessek.

ALAPVONAL. A legújabb ez a csütörtöki, belgrádi 2–1. Az ellenfél erejét tekintve értékesebb a hajdani oslói és ciprusi, valamint az Izland és Norvégia feletti hazai 2–1-nél, a szovjetek elleni ’77-essel vetekszik, a rotterdamihoz még nem ér fel.

ALAPVONAL. Garancia arra már inkább van, hogy Bíró Attila edzőként hamarosan újra megtalálja a helyét. Ha én klub- vagy szakosztályvezető lennék, már hívnám is.

ALAPVONAL. Az pedig ugyancsak szinte elképzelhetetlen, mi vár még ránk. Az atlétikai vb-n, de időben és térben tágítva a horizontot, mit tartogat nekünk a magyar sport. Nem is feltétlenül csak eredményekben, hanem érzésekben, élményekben, ünnep- és hétköznapokon, trianoni határon innen és túl.

ALAPVONAL. Lám, gondolatban máris vb-aranyig (1954), elődöntőig, de akár döntőig (1934, 1962) repítettük válogatottunkat, és háromszor is továbblöktük a csoportból (1958, 1982, 1986). Azaz kilenc vb-részvételünkből csupán az 1938-as ezüst, az 1966-os negyeddöntő és az 1978-as vesszőfutás maradt volna változatlan a VAR-érában.

ALAPVONAL. Csakhogy a világ, különösen a futballvilág a közös sikerek és az egyénekre, egyedi jelenségekre lebontható kudarcok, azaz bűnbakok logikája mentén működik, ezért ebben a családi vállalkozásban én különösen nagy kockázatot látok. Nevezetesen azt: a közvélekedés szerint az azonnali visszajutás a Hertha bravúrja és ereje, a Bundesliga kettőben rekedés sokkal inkább Dárdai Pál fiaskója és e jelen felállás gyengesége lenne.

ALAPVONAL. Erre jön Szoboszlai Dominik, alig landol Angliában, máris így szólít meg mindannyiunkat: »Sziasztok, srácok, üdv Liverpoolból! Hajrá, magyarok!« Előtte a lehetőség, hogy sztárjátékos legyen, habitusából adódóan eleve sztáralkat, sztárklubban.

ALAPVONAL. A női kézilabda- vb-n december 4-én, a Montenegró elleni csoportrangadón jöhet el az igazság pillanata. Akkor derülhet ki, mit érünk. Ez lehet számunkra az év mérkőzése. Addigra kell erőben, taktikában, koncentrációban, vagányságban, lélekben késznek lenni. Sőt, nem is addigra, hanem pont akkor.

ALAPVONAL. Ez a történet és publicisztika azonban nem elsősorban rólunk és a labdarúgásról szól. Mert ha arról szólna, az eddigi vb-szereplések és az aktuális FIFA-ranglista alapján földrészünknek mintegy 25-30 kvótája lenne.

ALAPVONAL. Bíztam a csodában. Pontosabban kollégám, büszkén mondhatom, barátom rendíthetetlenségében. Egészen 2003. június 17. estig. Akkor, ma húsz esztendeje hunyt el az egyik – az én értékrendemben nem az egyik, hanem a – legkiválóbb magyar sportriporter, Knézy Jenő.

ALAPVONAL. Ez a publicisztika nem Suhajda Szilárdról, hanem a halálát övező reakciókról, a szokás szerint kettészakadt közhangulatról, a szinte kizárólag „féloldalas” gondolkodásról és véleményekről szól. Ezért vártam vele ennyit. Hiszen nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem az, miért akarunk megint igazságot hirdetni olyan ügyben, amelyben egyetlen, objektív, osztatlan igazság nincs, nem is lehet.

ALAPVONAL. Szucsánszki Zita eredményeit röviden és a hármas egység jegyében összegezhetjük: egyaránt háromszor nyert kontinentális kupát – kétszer a KEK-, egyszer az EHF-serleget –, bajnokságot és MK-t, ráadásként háromszor választották itthon az év kézilabdázójának.

ALAPVONAL. Abnormális állapot. Nem tarthatott, nem is tartott az idők végezetéig. Ránk köszöntött a rendszerváltás – azaz a magyar sportra inkább rászakadt. Ami organikus, természetes fejlődés eredménye volt, azt már réges-rég felszámolták, ami mesterségeset a helyére ügyködtek, az egyszer csak hirtelen összedőlt. Maga alá temetve sok-sok sportklubot.

ALAPVONAL. E nyolcakat nem azért száműzték, mert oroszok, hanem mert rovott múltúak, vállalhatatlan értékrendet, nézeteket vallanak vagy egyszerűen hülyék. Ehhez viszont nem kell háború – zavaros alakok, fejek és jellemek békeidőben is vannak, ilyen erővel ezt a vizsgálatot mindig és minden nemzet fiai, lányai kapcsán elvégezhetnék. És elég sokan elbuknának rajta...

ALAPVONAL. Jót tenne egy méltó vetélytárs a Ferencvárosnak, a bajnokságnak, a magyar futballnak is. Különben két év múlva a Fradi beállítja az Újpest 1969–1975 közötti hetes, majd az MTK első világháborút követő tízes diadalsorozatát.

ALAPVONAL. Mindezt nem a passzív romantika jegyében idézem fel, lenne egy még kellően ki nem munkált javaslatom. Írassék ki pályázat a különféle sportágakban a magyar válogatottakat buzdító dalokra! Természetesen nem a zenére – ésszerű kész, hozott, általánosan ismert és közkedvelt anyagból dolgozni –, hanem a szövegre!

Az egykori öttusázó vallja, a sport olyan karakterjegyeket ad, amelyeket semmi más nem pótolhat.

ALAPVONAL. A ma húsz esztendeje elhunyt Molnár Dániel volt ugyanis a homo ludens, a játékos ember megszemélyesítője. Mindig, mindenhol, mindenkivel és mindent is játszott. Még játék közben is igyekezett valami mást is játszani.

Az olimpiai és vb-ezüstérmes átlövő győztesnek született – 50 esztendeje, 1973. március 23-án.

ALAPVONAL. Husztit már csak azért is helyes volt meneszteni, mert ősszel szerződtetni sem kellett volna. Érdemes felidézni 2010 szeptemberében kelt nyílt levelét, amelyben lemondta a válogatottságot; egyesek karakán szókimondásnak tartották, én szerepzavarnak, egyik barátom simán cirkusznak, el is keresztelte a feladót »Hiszti« Szabolcsnak.