Törékeny gyémánt – Bobory Balázs publicisztikája

Paulo Dybala a Roma játékosa lett – a keresete fix négy és fél millió euró, plusz bónuszok, s ha minden jól alakul, hat lehet a maximum.

Egyszerű emberi léptékkel természetesen őrült nagy összeg – ahogy régi fehérvári kollégám, Silye Sanyi mondaná, bőven jut belőle só a kiflire, csak hát nem biztos, hogy a remek, de sérülékeny argentin támadónak teljesen őszinte volt a mosolya, amikor először pózolt a „farkasok” mezével a fényképezőgép előtt.

„La Joya”, azaz az „Ékszer” – ahogy a Juventusnál becézték – klublegenda lehetett volna a „zebráknál”, és sokáig úgy tűnt, akár Alessandro Del Piero tízes mezének méltó örököse válhat belőle. Ám az utóbbi években több időt töltött a Juve edzőközpontjának orvosi részlegében, mint a pályán, és azért az nem néz ki jól, ha a vezér leginkább csak a lelátóról szorít a társaknak. Nyilván Dybalának az sem tett jót, amikor 2018-ban Cristiano Ronaldo Torinóba igazolt, mert onnantól inkább őt keresték a támadóharmadban a labdával, és második opció volt csak az argentin, valamint a pontrúgásokból is kevesebb jutott neki – pedig azon a téren biztosan hatékonyabban teljesített a portugál zseninél. A legnagyobb probléma mégis az volt, hogy amíg Ronaldo szinte pihenő nélkül végigszántotta a pályát és termelte a gólokat a Juvéban töltött három évében, Dybalára nem lehetett állandóan számítani. Ha éppen egészséges volt, sokat javult a Juventus támadójátékának minősége, mert lényegében egyedül maradt a kapu környékén, akiben benne volt a váratlan, ösztönös döntés, a fineszes megoldás, de hosszú távon alapozni erre nehéz lett volna.

A torinói vezetőség sokáig mégis úgy érezte, hogy az argentin lehet a csapat támadójátékának alfahímje. Dybala 22 évesen került Torinóba Palermóból, és lényegében fekete-fehérben lett férfi, tényleg ékszer, gyémánt, amely gyakran vakítóan csillogott. Törhetetlensége viszont nem egyezett meg a drágakőével, ami miatt az értéke sem lehetett akkora. Minden nyűg és nehézség ellenére tavaly ősszel még arról szóltak a hírek, hogy Pavel Nedvedék tízmillió eurós éves bérrel bírnák arra Paulót, hogy idén nyáron ne zárja le hét éve tartó torinói karrierjét, és maradjon a klub kötelékében. Dybala – talán kiindulva például Cristiano Ronaldo mintegy 30 milliós éves keresetéből – ennél többre vágyott, és visszautasította az ajánlatot.

A ballábas csatár elkalkulálta magát, több tényezőt sem vett figyelembe. Az első és legfontosabb ezek közül a világra rárontó vírus, amely stadionokat zárt be a nézők előtt, bajnokságokat szakított meg, és elképesztő gazdasági károkat okozott az egyesületeknek. Dybala sérülékenysége pedig főleg az elmúlt két évben vált kritikussá, és amikor újra meg újra láttuk a pályán valamelyik testrészéhez kapni, megértettük, hogy a Juve vezetői miért nem döntenek le minden falat egyetlen Dybala-aláírásért.

A kis argentin tavaly év végén már érezte, hogy alább kell adnia igényeiből, de akkor már a klub vezetői számoltak újra és vettek vissza az eredeti számokból. A torinóiak maguk mögött hagyták a félelmet, nem találták már végzetesnek, hogy az „Ékszert” ingyen viszik el az Allianz Stadionból, és nem restelltek új utak felé fordulni, ami kétségtelenül szükségesnek látszott, mivel a Juve emberemlékezet óta először maradt trófea nélkül a mögöttünk álló idényben.

Januárban már eldőlt, hogy Dybala és a Juventus útjai elválnak, az argentint onnantól hetente boronálták össze más gigásszal, hallani lehetett Barcelonáról, Manchester Unitedről, PSG-ről, Atlético Madridról és Tottenham Hotspurról is. A legvadabb ötletnek mégis a Juve ősi ellenfele, kis túlzással ellensége, az Inter kezdeményezése tűnt, csak aztán a fekete-kékeknek megnyílt az esélyük visszavinni Romelu Lukakut Milánóba, azt a csatárt, aki számolatlanul lőtte a gólokat a 2020–2021-es idényben a „nerazzuriban”, aztán pocsékul sikerült az éve a Chelsea-ben, ez pedig megpecsételte Dybala sorsát. Ha ló nincs, a szamár is jó alapon a regnáló bajnok AC Milan is szóba került, mígnem az argentin támadó José Mourinho hívó szavára Róma felé fordult, elvégre minden út oda vezet...

Nyilván a portugál trénerrel együtt dolgozni óriási kihívást jelent, csak az eredetiekhez képest kialkudott bérezés a meghökkentő, hiszen Paulo a hírek szerint a korábban is említett négy és fél millióra bólintott rá, ami különböző bónuszok formájában teljesedhet ki további másfél millióval.

De hogy ne csak az anyagiakról beszéljünk, Dybala még akkor is lépett egyet hátrébb szakmai téren, ha a Roma megnyerte az előző évadban először kiírt Konferencialigát, ám a Bajnokok Ligájába újfent nem sikerült bejutnia, és egyelőre nem látni olyan mértékű mozgást a keretben, amely alkalmassá tenné a fővárosiakat arra, hogy esetleg a következő évadban beleszóljanak a dobogós helyezések sorsába. Persze egy egészséges, erőtől duzzadó Dybalával nem lenne lehetetlen – de látunk-e ilyet?

Az „Ékszer” könnyek között búcsúzott a Juventus szurkolóitól, akik biztosan alaposan kicserélődött csapatot láthatnak majd augusztustól. Dybala mellett a valóban klubikon Giorgio Chiellini Amerikába távozott, hogy ott is megmutassa, még mindig extraklasszis védő. És ugyanerre van lehetősége a még mindig csak 22 éves Matthijs de Ligtnek is, akiért 2019-ben 85 millió eurót fizetett a Juve, most kevesebbért áll tovább a Bayern Münchenbe, többek között azért, mert nem tudott igazán kilépni Leonardo Bonucci és Chiellini árnyékából, bár a legutóbbi évadban már nagyszerű teljesítményt nyújtott.

Érkezik viszont Paul Pogba, aki hat éve a földkerekség talán legsokoldalúbb és legkomplexebb középpályásaként távozott, de alaposan leamortizálta magát Manchesterben, nagy kérdés, hogy visszatalál-e régi önmagához. Ingyen megéri a próbát, ahogy Ángel Di María, a gólpasszkirály is, aki ugyan 34 éves, de csillogott már a Real Madridban és a PSG-ben is, mondjuk a Unitednél valahogy ő is szenvedett. Ellenben az argentin válogatottban mindig Dybala előtt járt, és még most is lehet egy-két jó éve, Dusan Vlahovics mindenképpen számíthat tőle néhány forintos labdára. De Ligtet pedig az olasz élvonal előző idényének legjobb védője, a brazil Bremer van hivatva pótolni, aki a városi rivális Torinótól jött, és az aláírását épp az Inter elől sikerült megszerezni. Az átigazolási hajrában pedig befuthat még a PSG-s Paredes, a Romából Zaniolo, és Morata visszatérésére is van esély. A Dybala-korszaknak tehát vége van az Öreg Hölgynél, mostantól Massimilano Allegrire szegeződik minden tekintet, mert a vezetőedzőnek már nem lehet több kifogása, ha nem talál vissza a győztes útra. Abban talán nagyon kevesen reménykednek, hogy a Juve látványos futballt is fog játszani, de az Allegri-féle eredménycentrikus és hatékony játéknak jelentkeznie kell, mert különben a mester fog repülni.

Mindenesetre Paulo Dybala augusztus 27-én ellenfélként máris visszatérhet az Allianz Stadionba, és ha gólt szerez, be is mutathatja jellegzetes gólörömét, kezével maszkot formálhat az arca elé. Persze ennél valószínűbb, hogy az elmúlt hét esztendő után nem ünnepelne, de ha már feltevésekről beszélünk, az is előfordulhat, hogy sérülés miatt éppen nem lesz elérhető Mourinhónak. Azzal talán senki sem vitatkozik, hogy tényleg ékszere ő a labdarúgásnak, csak éppen lehet, hogy örökre csiszolatlan marad a mostoha és szerencsétlen körülmények miatt. Mourinhónak most lesz még egy esélye, de a Juvénak is, hogy teljesen új érát kezdjen – immár Dybala nélkül.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!