EGYRE DÜBÖRÖGNEK azok a sajtóhírek, amelyek szerint Alexander Isak a Liverpool játékosa lesz, ráadásul még ezen a nyáron. A három magyar labdarúgót, Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Premier League-címvédő a most zajló átigazolási időszakban már több mint 300 millió eurót elköltött új futballistákra, de minden jel arra mutat, hogy folytatja a bevásárlást, s megszerzi korunk egyik legkomplettebb csatárát, aki még mindig csak 25 éves. A kérdés már csak az, ha a transzfer megvalósul, Arne Slot vezetőedző hogyan gondolkodik majd a csapat összeállításáról.
Még mielőtt a közepébe vágnék, vegyük sorra: a Liverpool amellett, hogy a jövőt és a keretmélységet szem előtt tartva szerződtetett két kapust, a Puskás Akadémiától az U21-es magyar válogatott Pécsi Ármint, a Championshipből pedig Freddie Woodmant, két, éveken át klasszisteljesítményt nyújtó szélső védőjét is lecserélte. Trent Alexander-Arnold a Real Madridba távozott, Andrew Robertson játékának minősége pedig szimplán a kor előrehaladtával visszaesett, így előbbi pótlására a szélvészgyors holland Jeremie Frimpong, utóbbiéra a magyar válogatott Kerkez Milos érkezett. Eddig tiszta sor, a két új kapusból egyik sem fog kezdeni, sőt, ám a két szélső védőt alapembernek vették meg. A bonyodalmak a klubrekordot jelentő 125 millió euróért szerződtetett támadó középpályás klasszis, Florian Wirtz átigazolásánál kezdődtek, a brit sajtó még mindig azt találgatja, az együttes új ékköve hosszú távon vajon milyen poszton fog szerepelni. Kezdetben nem volt elképzelhetetlen, hogy Slot hamis kilencesként, visszalépő támadóként számít rá, de a későbbi csatárigazolások ezt megtorpedózták, a kérdés már csak az, balról befelé induló szélső vagy hamisítatlan tízes lesz-e.
Ez Alexander Isak lehetséges érkezése és a 95 millió euró (!) ellenében Frankfurtból megszerzett Hugo Ekitiké miatt is érdekes. Utóbbi támadóért Isak jelenlegi csapata, a Newcastle is bejelentkezett a németeknél, s úgy hírlett, a klubok már meg is egyeztek, amikor befutott a PL-címvédő impozáns ajánlata, a francia középcsatár pedig bődületes összegért cserébe írt alá a Mersey-parton. Nos, akkor azt hittük, a dráma lezárult, Ekitiké a Liverpoolé, az angol élvonal előző idényében 23 gólt szerző svéd csatár pedig a „szarkák” kötelékében marad. Ekkor kezdtek el megérkezni azok a hírek, amelyek szerint Sloték továbbra sem tettek le Isak megszerzéséről, a támadó pedig egyértelműen megmondta együttesének, a Liverpoolba szeretne szerződni, s már meg is állapodott a feltételekben, öt esztendőt és évi 14 millió eurót tartalmazó kontraktusban. Ha a transzfer a következő napokban, hetekben valóban létrejön, az egyrészt brit átigazolási rekordot dönthet, ugyanis a Newcastle minimum 140 millió eurót kér legféltettebb „portékájáért”, másrészt felveti a kérdést, hogy a már így is elképesztően erősnek tetsző kezdőcsapatból ki marad ki Liverpoolban a soron következő idényben.
Az igaz, hogy egy évadban akár 70 tétmeccs is várhat egy olyan elit alakulatra, mint a Liverpool, fontos, hogy minél több minőségi játékos legyen a keretben, de újabb méregdrága kilences szerződtetése már szerkezetbeli kérdéseket vet fel. Slotnak célszerű lenne eldöntenie még az őszi rajt előtt, milyen felfogásban, szisztémában, taktikai elképzeléssel küldi pályára minden héten tanítványait. Az a felkészülési meccsek során is kiderült, hogy a holland szakember egyelőre igyekszik mindent kipróbálni, viszont éppen emiatt nehéz következtetéseket levonni. Eldöntendő tehát: ha Isak megérkezik Liverpoolba, Ekitiké hirtelenjében 95 milliós cserecsatárrá válik, vagy éppen középről kerül ki valaki. Mi, magyarok persze azt szeretnénk, hogy Szoboszlai Dominik helye ne legyen veszélyben a Liverpool kezdőcsapatában, az viszont az egyensúly szempontjából is fontos, hogy Slot két vagy három belső középpályással tervez-e játszani.
Nézzük hát a várható kezdőt és a kérdéseket abban az esetben, ha Isak Liverpool-játékos lesz. Az biztosnak tűnik, hogy Alisson Becker az első számú kapus, előtte a védelem két szélén Frimpong és Kerkez, középen pedig Virgil van Dijk, illetve Ibrahima Konaté helyezkedhet. Volt róla szó, hogy utóbbi még ezen a nyáron távozik, ha így lesz, a helyére új belső védő jöhet, a sajtóhírek alapján az angol válogatott Marc Guéhi. Az biztos, hogy a stabilitás megteremtése, a szerelések és a labdakihozatalok miatt Ryan Gravenberch lesz az első számú hatos, ahogyan az is, hogy Mohamed Szalah, illetve Florian Wirtz helye garantálva van, innentől viszont jönnek a szerkezetbeli gondok. Ha Slot tízesként számít a német klasszisra, s előtte három támadót küldene pályára, akkor Szalah jobb oldali helyezkedése mellett Isak vagy Ekitiké a bal szélre szorulna, s onnan mehetne folyamatosan befelé, ebben az esetben viszont a Szoboszlai Dominik, Alexis Mac Allister duóból valaki kiszorulna a kezdőcsapatból. A letámadás, védekezés, a passzjáték és az egyensúly megteremtésének szempontjából mindketten kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az előző idényben, így bátor húzás lenne partvonalon túlra tenni bármelyiküket, ahogyan az is, hogy egy csaknem 100 millió eurós csatárnak mondod meg: a kispadon kezdesz! Mert ha Slot úgy számol, hogy Gravenberch a hatosa, Szoboszlai és Mac Allister a két nyolcasa, Wirtz pedig a bal szélről indul, úgy Szalah jobb oldali játéka mellett csak egy középcsatár fér el – nem kérdés, hogy ez a várhatóan 140 millióba fájó Alexander Isak lenne. Ha így dönt Slot, Ekitiké a kispadra szorul, ami, hangsúlyozom, nem megszokott ekkora „árcetli” mellett.
Az egyébként nem meglepő, hogy a Liverpool szeretné felhalmozni a minőségi támadóopciókat, hiszen Luis Díaz a Bayern Münchenbe távozott, Darwin Núnez szívesen váltana, ha megfelelő ajánlatot kap, s ne feledkezzünk meg Diogo Jota sajnálatos haláláról sem, így csak Cody Gakpo marad (meg persze a lehetőséghez csak nagy ritkán jutó Federico Chiesa) a rotációban. A Liverpoolnak összességében számolnia kell a keretmélységgel, a lehetséges sérülésekkel, a rendkívül hosszúra nyúló idénnyel, no meg azzal is, hogy a januárban kezdődő Afrika-kupa miatt Szalah jó eséllyel egy teljes hónapra kiesik. Ezek miatt még most is azt gondolom, arra van több esély, hogy Ekitiké marad ki az alapkezdőből – bármennyire bátor lépés is ez ilyen drága futballista esetében –, s az egyensúly megtartása érdekében Szoboszlai és Mac Allister is tagja lesz a kezdő középpályájának. Ha így történik, az jó néhány szakértőnél, szurkolónál kiveri majd a biztosítékot; nem megszokott döntés, de az imént felsorolt extra körülmények bekövetkezése esetén kiválóan beválhat. A Frankfurttól érkező 23 éves csatár adott esetben a jobb és a bal oldalon is bevethető, ahogyan Isak is képes kihúzódni a szélre, Wirtz pedig gyakorlatilag bárhol alkalmazható a támadósorban.
Ez a labdarúgók minőségi játéka mellett olyan szintű szabadságot, változtatási képességet adhat a Liverpoolnak, amivel a világon legfeljebb egy klub, az előző idényben triplázó Paris Saint-Germain büszkélkedhet. Ez az elmélkedés persze akkor válik fontossá, ha Isak valóban a Liverpoolba igazol. Ha ez megvalósul, nemcsak a három magyar játékos miatt lesz a Premier League-címvédő a következő, 2025–2026-os idény legizgalmasabb csapata.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!