Milan: 76 évesen lenne a klub edzője a korábbi aranylabdás

Vágólapra másolva!
2020.06.10. 20:52
Meglepő felajánlást tett az AC Milan klublegendája, Gianni Rivera, amikor a Leggo című olasz lapnak arról beszélt, készen áll arra, hogy vezetőedzőként leüljön imádott klubja kispadjára. A dolognak mindössze két apró szépséghibája akad: Gianni Rivera 76 éves, és játékos-pályafutása 1979-es befejezése óta sehol nem dolgozott vezetőedzőként.

„Itt vagyok, ha a Milannak szüksége van rám” – mondta a Leggo szerint Rivera, miután nemrég megszerezte a szükséges edzői képesítést. „Itt vagyok, ha a Milannak szüksége van rám” – mondta a Leggo szerint Rivera, miután nemrég megszerezte a szükséges edzői képesítést.

Gianni Rivera az 1960-as, 1970-es évek egyik legjobb játékosa volt, a Milannal három olasz bajnoki címet, négy Olasz Kupát, két BEK-et és két KEK-et, valamint egy Interkontinentális Kupát nyert, az olasz válogatottal 1968-ban Európa-bajnok, 1970-ben világbajnoki ezüstérmes lett, s a kettő között 1969-ben elnyerte az Aranylabdát.

Pályafutása befejezése után Milánó alpolgármestere volt hét évig, majd politikusnak állt, s a 2000-es évek első évtizedében képviselőként bejutott az Európa Parlamentbe, később hazája labdarúgó-szövetségénél dolgozott.

Két hónappal 77. születésnapja előtt közölte, készen áll segíteni a Milannak, a nemrég megszerzett edzői képesítésének köszönhetően.

„Még játékosként sem figyeltem a többieket, a saját ötleteimet próbáltam megvalósítani. Most is megvannak a saját elképzeléseim, ötleteim a hatékony támadófutballról, s készen állok átültetni, kipróbálni ezeket a gyakorlatban is. Nemrég szereztem meg az edzői papírokat, most már dolgozhatok edzőként, szóval, itt vagyok, ha a Milannak kellene egy segítő kéz” – fogalmazott Rivera.

Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik