Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2025.08.21. 12:05
null
Alessandro Costacurta sokat vár Luka Modrictól (Fotó: AFP)
A legendás olasz védő sokat vár Luka Modrictól, és úgy érzi, nagy előny lehet, hogy a Milan a riválisokkal ellentétben csak heti egy mérkőzést játszik.

A bajnoki címet hétszer, a Bajnokok Ligáját ötször nyerte meg a Milannal Alessandro Costacurta. Az utolsó scudettóját 2004-ben hódította el, és beszédes, hogy azóta mindössze kétszer (2011, 2022) lett aranyérmes a korábban sikert sikerre halmozó csapat. Az előző kiírásban csak a nyolcadik helyen végeztek a milánóiak, nyilvánvalóvá vált, hogy vérfrissítésre van szükség. A kispadra 2014 után visszatért Massimiliano Allegri, és érkezett mások mellett Ardon Jashari az FC Bruges-től, Samuele Ricci a Torinótól, Pervis Estupinán a Brightontól, na meg Luka Modric a Real Madridtól. A 39 éves középpályástól Alessandro Costacurta is sokat vár, a korábbi kiváló hátvéd úgy érzi, hogy egykori csapata olyan jól erősített, hogy akár a bajnok is lehet. 

„Az aranyérmet kell megcélozni – jelentette ki határozottan a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában a vb-ezüstérmes, 59 éves futballista. – Nem a Milan a legfőbb esélyes, de előnyt jelenthet számára, hogy nem indul a nemzetközi kupákban, csak heti egy mérkőzést játszik, és kevésbé lesz fáradt, mint a riválisok. Massimiliano  Allegri érkezése is lendületet adhat az együttesnek, igaz, kell egy kis idő, amíg teljesen meg tudja valósítani az elképzeléseit. A Bari elleni, kettő nullára megnyert kupatalálkozón tetszett a csapat hozzáállása, biztató volt, amit láttam, és a nyári erősítések is jól sikerültek. Luka Modric érkezése önmagában nagyon sokat jelent. Óriási sikereket ért el, győztes típus, nem véletlen, hogy a kupameccsen két mozdulattal elvarázsolta a drukkereket. Egyből láthatták a szurkolók, hogy mit adhat a csapatnak. Neki is előnyére válhat, hogy csak heti egy meccset kell játszania, emberileg pedig hiszek Zvonimir Bobannak, aki már harminc éve azt mondja, hogy Modric nemcsak bajnok, de kivételes személyiség is. Ami a többieket illeti, Samuele Riccinek szintén nagy rajongója vagyok, Ardon Jashari minőségi játékos, Pervis Estupinán pedig már a Brightonban is bizonyította, hogy mennyire technikás, erős futballista, aki képes bejátszani az egész pályát. Ő kissé talán alulértékelt igazolás, ám én bízom benne, és optimistán várom a bajnoki rajtot.”  

A Milan szombaton, a Cremonese ellen kezd a bajnokságban, és papíron nem jelenthet gondot a három pont megszerzése, a bajnoki versenyfutásban viszont a címvédő Napoli mellett az Internazionale és a Juventus is nagy kihívója lehet.

Szerda reggel Gianluigi Buffon és Leonardo Bonucci társaságában az olasz szövetségi kapitány, Gennaro Gattuso is meglátogatta egykori csapatát, az AC Milant. A világbajnok középpályás 1999 és 2012 között játszott a milánóiaknál, a bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is kétszer nyerte meg a csapattal. Edzőként viszont a Napolival megnyert Olasz Kupán kívül nem tud jelentős eredményt felmutatni, sőt, a legtöbb helyen leszerepelt, így kérdés, mire megy majd az olasz válogatott élén. A 47 éves szakvezető szeptember 5-én, az Észtország elleni vb-selejtezőn mutatkozik be a nemzeti csapat élén. 

AC Milan Training Session
 
Gennaro Gattuso is meglátogatta a Milant

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Szombat
18.30: Genoa–Lecce
18.30: Sassuolo–Napoli (Tv: Arena4)
20.45: Milan–Cremonese (Tv: Arena4)
20.45: Roma–Bologna
Vasárnap
18.30: Cagliari–Fiorentina
18.30: Como–Lazio (Tv: Arena4)
20.45: Atalanta–Pisa
20.45: Juventus–Parma (Tv: Arena4)
Hétfő
18.30: Udinese–Hellas Verona (Tv: Match4)
20.45: Internazionale–Torino  (Tv: Arena4)

 

Legfrissebb hírek

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
14 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58
Ezek is érdekelhetik