A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.08.23. 10:39
null
Luka Modric és Kevin De Bruyne is az olasz bajnokságba igazolt, de továbbra is a Lautaro Martínez vezette Inter a favorit (Fotó: Getty Images)
Szombaton elstartol a Serie A, azaz az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2025–2026-os idénye. A rajt kapcsán bemutatjuk a bajnoki címre pályázó Internél és Napolinál történt nyári változásokat, továbbá megvizsgáljuk az európai kupaindulásra esélyes és a kiesés elől menekülő csapatokat is. 

CÍMET VÉD VAGY MEGINT BEZUHAN A NAPOLI? 

A 2023-as bajnoki cím után a Napolinak a Bajnokok Ligájában és az Olasz Kupában is a legjobb 16 jelentette a végállomást, míg a bajnokságban a 10. helyen végzett. A mögöttünk hagyott idényben aztán sokak meglepetésére és az Internazionale megingásait, valamint a két csapat közötti mérkőzéskülönbséget kihasználva (miközben a Napoli nem indult a nemzetközi kupában, addig az Inter például a tavaszi szezonban kilenc BL-meccset játszott) Antonio Conte újabb bajnoki címhez vezette a nápolyiakat.

Hogy a Napoli ezúttal elkerülje a bajnoki aranyérem utáni visszaesést, érkezett a védelembe Sam Beukema, Miguel Guitérrez és Luca Marianucci, a bal oldalt Noa Lang foglalhatja el, Romelu Lukaku helyettese Lorenzo Lucca lesz, végül ne feledkezzünk meg a Manchester Citytől érkező Kevin De Bruynéről sem. A távozók közül egyedül Giacomo Raspadori hiányozhat, ellenben jó pénzért „megszabadultak” Victor Osimhentől. A nápolyiak kerete tehát erősödött és mélyült, ráadásul az előző idény első nyolc helyezettje közül a Napoli a két csapat egyike, amelynél nem volt edzőváltás. Könnyen lehet, hogy a kettős terhelés ezúttal is hátráltatja a nápolyi csapatot, de Conte könnyedén elengedi a nemzetközi szereplést a bajnoki címvédésért. 

Ellenben az Internazionale legnagyobb vesztesége épp az edzőfronton keresendő. Simone Inzaghi kétszer is BL-döntőbe vezette az Intert, de a győzelem elmaradt, ahogy a bajnoki cím is csak egyszer sikerült, ami egyértelmű csalódás. Ennek ellenére talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Serie A legjobb edzője távozott Szaúd-Arábiába. A csapat irányítását a játékosként az Interrel három bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyerő Cristian Chivu vette át. A 44 éves klubikon Chivu edzői karrierje elején végigjárta az Inter korosztályos gárdáit, felnőttcsapatnál viszont csupán egy idénye van, a Balogh Botondot foglalkoztató Parmát irányította 2025 februárja és júniusa között 13 meccsen. Abban is egyetértés van, hogy továbbra is az Inter kerete a legerősebb a Serie A-ban, érkezett Luis Henrique, Ange-Yoan Bonny és Petar Sucic. A keretből lényeges távozó nincs, de kérdés, hogy a frissítés elegendő-e az idősödő játékosok tehermentesítésére. 

A két bajnokaspiráns klub versenyfutása nem csak a pályán érhető tetten, az Inter és a Napoli is kinézte Ademola Lookmant. Az Atalanta támadója mindkét csapatnak nagy erősítést jelentene, így akár a 40-50 millió eurós vételárat is megérheti.  

Az Opta szuperszámítógépe szokásához híven ezúttal is számításokat készített és megjósolta, melyik csapatnak mekkora esélye van megnyerni az olasz bajnokságot. A Serie A-ban nem a címvédőt várja az Opta az élre, hanem a legutóbbi ezüstérmest, azaz az Intert, méghozzá 35.9 százalék eséllyel. A Napoli csak 13.7 százalékot kapott, az Atalanta 12.8-at, a Roma 9.9-et, a Juventus 8.2-t, a Milan csupán 6.7-et.
 

HATALMAS A VERSENY A BAJNOKOK LIGÁJÁÉRT ÉS AZ EURÓPAI KUPAINDULÁSÉRT 

Az előző idényben az Atalanta és a Juventus a BL-be, a Roma és a Bologna az Európa-ligába (utóbbi az Olasz Kupa megnyerésével), míg a Fiorentina a Konferencialigába kvalifikálta magát, de a Lazio és a Milan sem volt messze a nemzetközi kupaindulást érő helyektől. A mostani idényben hasonlóan szoros, kiélezett versenyfutás várható. 

A bronzérmes Atalantánál nem tudni, vajon a klubot 2016 óta irányító Gian Piero Gasperini vagy a gólok és gólpasszok jelentős hányadáért felelő Mateo Retegui és Lookman távozása fájhat jobban. A Gasperini által hagyott űrt a sokat látott Ivan Juric próbálja betölteni, a bergamóiak csak remélhetik, hogy nem drasztikus visszaesés következik. 

Atalanta v AS Roma - Serie A
Ademola Lookman esetleges távozása komoly érvágás lehet az Atalantának (Fotó: Getty Images)

A szebb napokat is megélt Juventusnál is volt mozgolódás. Nicolo Fagioli, Luca Pellegrini, Mattia De Sciglio, Alberto Costa, Samuel Mbangula és Timothy Weah a távozók, míg Nico González, Lloyd Kelly, Michele Di Gregorio, Pierre Kalulu, Jonathan David, Joao Mário és Francisco Conceicao az érkezők sorát erősíti. A bajnoki versenyfutáshoz aligha elég a torinóiak kerete, de az európai kupaindulás sem lehet veszélyben még a gyenge támadópotenciál ellenére sem. 

Más a hangulat a Milan háza táján. A Samuele Ricci, Pietro Terracciano, Pervis Estupinán, Ardon Jashari, Zachary Athekame és Koni De Winter alkotta névsor még úgy is erős, hogy a távozók oldalán van többek között Tijjani Reijnders, Malick Thiaw, Luka Jovics, Emerson Royal és Théo Hernandez is. A két legfontosabb érkező a hatszoros bajnok edző (ebből egy a Milannal) Massimiliano Allegri, valamint a hatszoros BL-győztes Luka Modric. Christian Pulisic ugyan távozhat, de Rafael Leao maradt, aki köré sikeres csapatot lehet építeni. Ráadásul kettős terhelés sem nehezíti a Milan dolgát, és a felkészülési időszak is jól sikerült, ez utóbbit a Liverpool is tapasztalta

Rengeteg a kérdés a fővárosban. Ranierit Gasperini követte a kispadon a Románál, ez reménnyel tölti el a fővárosi szurkolókat. Angliából Evan Ferguson és Leon Bailey érkezett, míg Wesleyt a Flamengótól igazolták át. Gasperinivel jelentősen megváltozhat a Roma játéka, az eredményhez minden bizonnyal türelemre és további keretátalakításra lehet szükség. Lehet, hogy távozik a házi gólkirály Artem Dovbik, és Manu Konét is több klubbal szóba hozták, míg a megfigyeltek között Jadon Sancho, Fábio Silva és Facundo Buonanotte is szóba került, így sok a bizonytalanság a rajt előtt.  

AS Roma v Neom - Pre-Season Friendly Match
Az Atalantától távozó Gian Piero Gasperini a fővárosban is különlegeset alkotna (Fotó: Getty Images)
Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

Örök Város, örök reménykedés?

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. A lehető legjobb edzőt szerezték meg a kispadra, Gasperinivel a cél a fiatalítás – és megfelelni az FFP-nek...

A másik fővárosi csapatot, a Laziót kizárták az átigazolási piacról, jobban mondva nem regisztrálhat új játékost. Így is költöttek Nicolo Rovella, Nuno Tavares, Luca Pellegrini, Fisayo Dele-Bashiru és Samuel Gigot kölcsön utáni végleges megszerzésére. A keret tehát nem erősödött, az előrelépésről leginkább a kispadra visszatért Maurizio Sarri gondoskodhat. 

A 2023 óta egy Olasz Kupa- és két Konferencialiga-döntőt is elbukó Fiorentina ezúttal Stefano Pioli vezetésével tehet újabb próbát a trófeaszerzésre. 
 

JÖTTEK, DE MENNEK IS? – A KIESÉS ELŐL MENEKÜLŐK 

A Sassuolo egy, a Cremonese két év után tért vissza az élvonalba, míg a Pisánál 34 évet vártak az újabb élvonalbeli szereplésre. Utóbbi kettőnek kevés esélye lehet a bennmaradás kiharcolására, ellenben a Sassuolo akár meg is vetheti a lábát az élvonalban. Ennek kárvallottja az Opta jóslata szerint a Lecce lehet, de a Hellas Verona és a Cagliari is veszélyzónában köthet ki. 
 

AKIKRE ÉRDEMES FIGYELNI 

Ugyan a múlt heti Olasz Kupa-meccsen nem kapott lehetőséget Balogh Botond, remélhetőleg az idény során visszakerül a kezdőbe az előző kiírásban 29 bajnokin lehetőséget kapó magyar védő. A Parma éléről Chivu az Interhez ment, helyére az Arsenalban 2020 óta Mikel Arteta másodedzőjeként dolgozó Carlos Cuesta került. A mindössze 30 éves edző teljesen más felfogást hozhat az alsóházi csapatnál, amelyben Balogh is kulcsszerepet kaphat. 

Parma v Napoli - Serie A
Balogh Botondra idén is nagy szerep hárulhat a Parmában (Fotó: Getty Images)

Nem lehet elmenni szó nélkül a comói projekt mellett. Kölcsönjáték után végleg megszerezték Álex Vallét, Fellipe Jacket és Ignace Van der Bremptet. Érkezett játékos többek között az FC Barcelonától (Valle), a Real Madridtól (Jacobo Ramón), a Manchester Citytől (Máximo Perrone), a Betistől (Jesús Rodríguez) és a Milántól is (Álvaro Morata), de meg kell említeni Martin Baturinát, Jayden Addait és Nicolas Kühnt is. Természetesen távozók is vannak bőven, de vitathatatlan, hogy sokat erősödött a Como kerete, amelynek Cesc Fabregas vezetésével továbbra is az európai kupaindulás a célja. A látványos játékot produkáló csapatnál ez a cél az eddigi vágyálom helyett egyre inkább reálisnak tűnik. 

Érdemes lesz figyelni Vincenzo Italiano Bolognáját is. A magas letámadásra és intenzív játékra építő Bologna lehet az új Atalanta. 

Como 1907 vs Al-Ahli - Como Cup
Idén is érdemes lesz figyelni a Comóra (Fotó: Getty Images)

OLASZ SERIE A 
1. FORDULÓ 
Szombat 
18.30: Sassuolo–Napoli (Tv: Arena4) 
18.30: Genoa–Lecce 
20.45: Milan–Cremonese (Tv: Arena4) 
20.45: Roma–Bologna 
Vasárnap 
18.30: Cagliari–Fiorentina 
18.30: Como–Lazio (Tv: Arena4) 
20.45: Juventus–Parma (Tv: Arena4) 
20.45: Atalanta–Pisa 
Hétfő 
18.30: Udinese–Hellas Verona (Tv: Match4) 
20.45: Internazionale–Torino  (Tv: Arena4) 

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Augusztus 23-án elrajtolt a Serie A élvonalának 2025–2026-os kiírása. Adatbankunkban megtalálhatják a bajnoki menetrendet, a programot, az eredményeket, s a bajnokság állását.

 

SERIE A 
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2025

ATALANTA 
Érkezett: Odilon Kossounou (Leverkusen, kölcsön után végleg, 20 000 000 euró), Lazar Szamardzsics (Udinese, kölcsön után végleg, 14 800 000 euró), Marco Brescianini (Frosinone, k. u. v., 10 000 000), Kamaldeen Sulemana (Southampton, 17 000 000), Honest Ahanor (Genoa, 17 000 000), Marco Sportiello (Atalanta, ingyen), Nicola Zalewski (Inter, 17 000 000)
Kölcsönből vissza: Ben Godfrey (Ipswich Town), Mitchel Bakker (Lille), El Bilal Touré (VfB Stuttgart), Giovanni Bonfanti (Pisa)
Távozott: Matteo Ruggeri (Atlético Madrid, 17 000 000), Roberto Piccoli (Cagliari, kölcsön után végleg, 17 000 000), Michel Adopo (Cagliari, kölcsön után végleg, 3 800 000), Juan Musso (Atlético Madrid, 3 000 000), Juan Cuadrado (Pisa, i.), Rafael Tolói (Sao Paulo, i.), Mateo Retegui (Al-Kvadsziah, 68 250 000)
Kölcsönből vissza: Stefan Posch (Bologna)

BOLOGNA
Érkezett: Nicolo Casale (Lazio, k. u. v., 6 500 000), Thomas Gillier (Universidad Católica, i.), Ciro Immobile (Besiktas, i.), Martin Vitík (Sparta Praha, 11 000 000), Federico Bernardeschi (Toronto, i.), Torbjörn Heggem (West Bromwich, 7 500 000)
Kölcsönbe: Tommaso Pobega (Milan, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Stefan Posch (Atalanta), Kacper Urbanski (Monza), Tommaso Corazza (Salernitana), Antonio Raimondo (Salernitana), Niklas Pyyhtiä (Südtirol), Jesper Karlsson (Lecce), Mihajlo Ilics (Partizan Beograd)
Távozott: Sam Beukema (Napoli, 31 000 000), Andri Fannar Baldursson (Kasimpasa, 500 000), Dan Ndoye (Nottingham Forest, 42 000 000), Martin Erlic (Midtjylland, 5 000 000)
Kölcsönbe: Antonio Raimondo (Frosinone), Niklas Pyyhtiä (Modena), Joaquín Sosa (Independiente Santa Fé), Thomas Gillier (Montréal), Usszama El-Azzuzi (Auxerre), Michel Aebischer (Pisa)
Kölcsönből vissza: Estanis Pedrola (Sampdoria), Davide Calabria (Milan), Tommaso Pobega (Milan)

CAGLIARI
Érkezett: Roberto Piccoli (Atalanta, kölcsön után végleg, 12 000 000), Elia Caprile (Napoli, kölcsön után végleg, 8 000 000), Gianluca Gaetano (Napoli, k. u. v., 6 000 000), Michel Adopo (Atalanta, k. u. v., 3 800 000), Gennaro Borrelli (Brescia, i.)
Kölcsönbe: Michael Folorunsho (Napoli, 500 000), Luca Mazzitelli (Como), Semih Kilicsoy (Besiktas, 1 000 000), Sebastiano Esposito (Inter)
Kölcsönből vissza: Mateusz Wieteska (PAOK), Simone Scuffet (Napoli), Nik Prelec (Austria Wien)
Távozott: Pantelisz Hacidiakosz (Köbenhavn, k. u. v., 1 500 000), Nicolas Viola (szerződése lejárt), José Luis Palomino (Talleres, i.), Jakub Jankto (szl.), Tommaso Augello (Palermo, i.), Antoine Makoumbou (Samsunspor, 1 500 000), Razvan Marin (AEK Athén, 1 700 000), Simone Scuffet (Pisa, 900 000)
Kölcsönbe: Alen Sherri (Frosinone), Mateusz Wieteska (Kocaelispor), Nik Prelec (Oxford United)
Kölcsönből vissza: Florinel Coman (Al-Garafa)

COMO
Érkezett: Martin Baturina (Dinamo Zagreb, 18 000 000), Álex Valle (Barcelona, k. u. v., 6 000 000), Ignace Van der Brempt (RB Salzburg, k. u. v., 5 000 000), Fellipe Jack (Palmeiras U20, k. u. v., 2 000 000), Jesús Rodríguez (Betis, 22 500 000), Nicolas Kühn (Celtic, 19 000 000), Jayden Addai (AZ, 14 000 000), Máximo Perrone (Manchester City, 13 000 000), Jacobo Ramón (Real Madrid B, 2 500 000)
Kölcsönbe: Álvaro Morata (Milan)
Kölcsönből vissza: Peter Kovacík (Zólyombrézó), Luca Mazzitelli (Sassuolo), Simone Verdi (Sassuolo), Emil Audero (Palermo), Andrea Belotti (Benfica), Oliver Abildgaard (Pisa), Samuel Ballet (Zürich), Alberto Cerri (Salernitana)
Távozott: Nikolas Ioannou (Sampdoria, 2 000 000), Alessandro Bellemo (Sampdoria, 2 000 000), Simone Ghidotti (Sampdoria, 400 000), Pepe Reina (visszavonult), Simone Verdi (szl.), Gabriel Strefezza (Olympiakosz, 8 000 000), Oliver Abildgaard (Sampdoria)
Kölcsönbe: Emil Audero (Cremonese), Alieu Fadera (Sassuolo, 1 000 000), Luca Mazzitelli (Cagliari), Matthias Braunöder (Bari)
Kölcsönből vissza: Luca Mazzitelli (Frosinone), Jonathan Ikoné (Fiorentina)

CREMONESE
Érkezett: Jari Vandeputte (Catanzaro, kölcsön után végleg, 3 300 000), Andrea Fulignati (Catanzaro, k. u. v., 1 400 000), Alberto Grassi (Empoli), Giuseppe Pezzella (Empoli, 2 000 000), Federico Baschirotto (Lecce, 3 000 000), Marco Silvestri (Empoli, i.)
Kölcsönbe: Romano Floriani Mussolini (Lazio), Emil Audero (Como), Alessio Zerbin (Napoli, 250 000), Filippo Terracciano (Milan, 500 000), Warren Bondo (Milan, 500 000)
Kölcsönből vissza: David Okereke (Gaziantep), Leonardo Sernicola (Pisa), Giacomo Quagliata (Catanzaro), Felix Afena-Gyan (Juve Next Gen)
Távozott: Andreas Jungdal (Westerlo, k. u. v., 1 000 000), Luca Ravanelli (Monza, i.), Andrea Bertolacci (szl.), Franco Vázquez (szl.), Luka Locsosvili (Nürnberg, 1 000 000), Giacomo Quagliata (Deportivo La Coruna)
Kölcsönbe: Andrea Fulignati (Empoli), Luca Zanimacchia (Modena), Luca Ravanelli (Monza), Marco Nasti (Empoli)
Kölcsönből vissza: Valentin Antov (Monza)

FIORENTINA
Érkezett: Nicolo Fagioli (Juventus, kölcsön után végleg, 13 500 000), Albert Gudmundsson (Genoa, k. u. v., 13 000 000), Jacopo Fazzini (Empoli, 10 000 000), Robin Gosens (Union Berlin, k. u. v., 7 000 000), Edin Dzeko (Fenerbahce, i.), Simon Sohm (Parma, 15 000 000)
Kölcsönbe: Mattia Viti (Nice)
Kölcsönből vissza: Christian Kouamé (Empoli), Jonathan Ikoné (Como), Abdelhamid Szabiri (Al-Tavun), Oliver Christensen (Salernitana), Nicolás Valentini (Hellas Verona), Riccardo Sottil (Milan), Lorenzo Lucchesi (Bari), Filippo Distefano (Frosinone), Lorenzo Amatucci (Salernitana), M’Bala Nzola (Lens), Alessandro Bianco (Monza), Niccolo Fortini (Juve Stabia), Antonín Barák (Kasimpasa), Josip Brekalo (Kasimpasa), Gino Infantino (Al-Ain)
Távozott: Nico González (Juventus, kölcsön után végleg, 28 100 000), Michael Kayode (Brentford, k. u. v., 17 500 000), Szofjan Amrabat (Fenerbahce, k. u. v., 12 000 000), Cristiano Biraghi (Torino, k. u. v., 100 000), Pietro Terracciano (Milan, i.)
Kölcsönbe: Filippo Distefano (Carrarese), Matías Moreno (Levante, 500 000), Lorenzo Lucchesi (Monza), Maat Daniel Caprini (Mantova), Lorenzo Amatucci (Las Palmas), Costantino Favasuli (Catanzaro), Oliver Christensen (Sturm Graz), M'Bala Nzola (Pisa, 1 000 000), Riccardo Sottil (Lecce, 500 000)
Kölcsönből vissza: Nicolo Zaniolo (Galatasaray), Yacine Adli (Milan), Andrea Colpani (Monza), Michael Folorunsho (Napoli), Danilo Cataldi (Lazio), Edoardo Bove (Roma)

GENOA
Érkezett: Nicolae Stanciu (Damak, i.)
Kölcsönbe: Albert Grönbaek (Rennes), Valentín Carboni (Inter), Lorenzo Colombo (Milan), Leo Östigard (Rennes)
Kölcsönből vissza: Emil Bohinen (Frosinone), Mikael Egill Ellertsson (Venezia), Alessandro Marcandalli (Venezia), Seydou Fini (Excelsior), Güven Yalcin (Arouca), Alessandro Vogliacco (Parma)
Távozott: Albert Gudmundsson (Fiorentina, k. u. v., 13 000 000), Federico Valietti (Trapani, 500 000), Milan Badelj (szl.), Mario Balotelli (szl.), Junior Messias (szl.), Güven Yalcin (Alanyaspor, i.), Honest Ahanor (Atalanta, 17 000 000), Mattia Bani (Palermo, 1 500 000), Koni De Winter (Milan, 20 000 000)
Kölcsönbe: Alan Matturro (Levante, 500 000)
Kölcsönből vissza: Jean Onana (Besiktas), Maxwel Cornet (West Ham), Alessandro Zanoli (Napoli), Andrea Pinamonti (Sassuolo), Fabio Miretti (Juventus), Lior Kassza (Maccabi Haifa)

HELLAS VERONA
Érkezett: Cheikh Niasse (Young Boys, k. u. v., 3 500 000), Amin Sarr (Lyon, k. u. v., 3 500 000), Antoine Bernede (Lausanne, 2 000 000), Grigoris Kastanos (Salernitana, k. u. v., 1 200 000), Giovane (Corinthians, i.), Domagoj Bradaric (Salernitana, 750 000), Rafik Belgali (Mechelen, 2 000 000)
Kölcsönbe: Enzo Ebosse (Udinese), Unai Núnez (Celta Vigo)
Kölcsönből vissza: Thomas Henry (Palermo), Elayis Tavsan (Cesena), Sztefan Mitrovics (Leuven)
Távozott: Diego Coppola (Brighton, 11 000 000), Darko Lazovics (szl.), Davide Faraoni (szl.), Pawel Dawidowicz (szl.), Ondrej Duda (Al-Ettifak, i.), Koray Günter (Al-Ohdúd, i.), Thomas Henry (Standard Liege), Luan Patrick (Estrela Amadora), Jackson Tchatchoua (Wolverhampton, 12 500 000)
Kölcsönbe: Elayis Tavsan (Reggiana), Alphadjo Cissé (Catanzaro), Daniele Ghilardi (Roma, 2 500 000)
Kölcsönből vissza: Antoine Bernede (Lausanne), Nicolás Valentini (Fiorentina), Casper Tengstedt (Benfica), Domagoj Bradaric (Salernitana), Flavius Daniliuc (Salernitana)

INTERNAZIONALE
Érkezett: Luis Henrique (Marseille, 23 000 000), Petar Sucic (Dinamo Zagreb, 14 000 000), Nicola Zalewski (Roma, kölcsön után végleg, 6 300 000), Ange-Yoan Bonny (Parma, 23 000 000)
Kölcsönből vissza: Alekszandar Sztankovics (Luzern), Pio Esposito (Spezia), Tajon Buchanan (Villarreal),Tomás Palacios (Monza), Sebastiano Esposito (Empoli), Franco Carboni (Venezia), Zinho Vanheusden (Mechelen), Ebenezer Akinsanmiro (Sampdoria)
Távozott: Martín Satriano (Lens, kölcsön után végleg, 5 000 000), Filip Sztankovics (Venezia, kölcsön után végleg, 1 500 000), Eddie Salcedo (OFI Kréta, i.), Joaquín Correa (Botafogo, i.), Marko Arnautovic (Crvena zvezda, i.), Alekszandar Sztankovics (Club Bruges, 9 500 000), Tajon Buchanan (Villarreal, 9 000 000), Zinho Vanheusden (Marbella, i.), Nicola Zalewski (Atalanta, 17 000 000)
Kölcsönbe: Franco Carboni (Empoli), Valentín Carboni (Genoa), Ebenezer Akinsanmiro (Pisa), Sebastiano Esposito (Cagliari)

JUVENTUS
Érkezett: Nico González (Fiorentina, kölcsön után végleg, 28 100 000), Lloyd Kelly (Newcastle United, k. u. v., 17 200 000), Michele Di Gregorio (Monza, k. u. v., 14 300 000), Pierre Kalulu (Milan, 14 300 000), Jonathan David (Lille, i.), Joao Mário (Porto, 12 600 000), Francisco Conceicao (Porto, k. u. v., 32 000 000)
Kölcsönből vissza: Filip Kosztics (Fenerbahce), Daniele Rugani (Ajax), Arthur Melo (Girona), Tiago Djaló (Porto), Mattia De Sciglio (Empoli), Facundo González (Feyenoord), Fabio Miretti (Genoa)
Távozott: Nicolo Rovella (Lazio, kölcsön után végleg, 17 000 000), Nicolo Fagioli (Fiorentina, k. u. v., 13 500 000), Luca Pellegrini (Lazio, k. u. v., 4 000 000), Hans Nicolussi Caviglia (Venezia, k. u. v., 3 500 000), Mattia De Sciglio (szl.), Alberto Costa (Porto, 15 000 000), Samuel Mbangula (Werder Bremen, 10 000 000)
Kölcsönbe: Timothy Weah (Marseille, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Renato Veiga (Chelsea), Randal Kolo Muani (PSG)

LAZIO 
Érkezett: Nicolo Rovella (Juventus, k. u. v., 17 000 000), Nuno Tavares (Arsenal, k. u. v., 5 000 000), Luca Pellegrini (Juventus, k. u. v., 4 000 000), Fisayo Dele-Bashiru (Hatayspor, k. u. v., 3 430 000), Samuel Gigot (Marseille, k. u. v., 500 000)
Kölcsönből vissza: Gaetano Castrovilli (Monza), Diego González (Atlas Guadalajara), Danilo Cataldi (Fiorentina), Fabio Andrea Ruggeri (Salernitana), Matteo Cancellieri (Parma), Romano Floriani Mussolini (Juve Stabia)
Távozott: Loum Tchaouna (Burnley, 15 150 000), Nicolo Casale (Bologna, 6 500 000), Gaetano Castrovilli (szl.), Fabio Andrea Ruggeri (Carrarese)
Kölcsönbe: Romano Floriani Mussolini (Cremonese)
Kölcsönből vissza: Arijon Ibrahimovic (Bayern München)

LECCE
Érkezett: Christ-Owen Kouassi (Laval, 1 000 000), Matías Pérez (Curicó Unido, 525 000), Corrie Ndaba (Kilmarnock, 930 000)
Kölcsönbe: Francesco Camarda (Milan), Riccardo Sottil (Fiorentina, 500 000)
Kölcsönből vissza: Rémi Oudin (Sampdoria), Giacomo Faticanti (Juve Next Gen), Pablo Rodríguez (Santander), Jusszef Maleh (Empoli)
Távozott: Nicola Sansone (szl.), Ante Rebic (Hajduk Split, i.), Pablo Rodríguez (Lech Poznan, 1 200 000), Federico Baschirotto (Cremonese, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Jesper Karlsson (Bologna)

MILAN
Érkezett: Samuele Ricci (Torino, 23 000 000), Luka Modric (Real Madrid, i.), Pietro Terracciano (Fiorentina, i.), Pervis Estupinán (Brighton, 17 000 000), Ardon Jashari (Club Bruges, 36 000 000), Zachary Athekame (Young Boys, 10 000 000), Koni De Winter (Genoa, 20 000 000)
Kölcsönből vissza: Davide Calabria (Bologna), Iszmael Bennaszer (Marseille), Noah Okafor (Napoli), Marco Pellegrino (Huracán), Alexis Saelemaekers (Roma), Yacine Adli (Fiorentina), Tommaso Pobega (Bologna), Lorenzo Colombo (Empoli), Devis Vásquez (Empoli), Álvaro Morata (Galatasaray)
Távozott: Tijjani Reijnders (Manchester City, 55 000 000), Pierre Kalulu (Juventus, k. u. v., 14 300 000), Marco Pellegrino (Boca Juniors, 3 500 000), Alessandro Florenzi (szl.), Luka Jovics (AEK Athén, i.), Davide Calabria (Panathinaikosz, i.), Theo Hernández (Al-Hilal, 25 000 000), Marco Sportiello (Atalanta, i.), Emerson Royal (Flamengo, 9 000 000), Devis Vásquez (Roma, i.), Malick Thiaw (Newcastle United, 35 000 000), Marko Lazetics (Aberdeen, i.)
Kölcsönbe: Francesco Camarda (Lecce), Tommaso Pobega (Bologna, 1 000 000), Lorenzo Colombo (Genoa), Filippo Terracciano (Cremonese, 500 000), Warren Bondo (Cremonese, 500 000), Álvaro Morata (Como)
Kölcsönből vissza: Joao Félix (Chelsea), Riccardo Sottil (Fiorentina), Kyle Walker (Manchester City), Tammy Abraham (Roma)

NAPOLI
Érkezett: Luca Marianucci (Empoli, 9 000 000), Kevin De Bruyne (Manchester City, i.), Noa Lang (PSV, 25 000 000), Mathias Ferrante (NovaRomentin, 100 000), Sam Beukema (Bologna, 31 000 000), Miguel Gutiérrez (Girona, 18 000 000)
Kölcsönbe: Lorenzo Lucca (Udinese, 9 000 000), Vanja Milinkovics-Szavics (Torino, 15 000 000)
Kölcsönből vissza: Alessio Zerbin (Crotone), Michael Folorunsho (Fiorentina), Alessandro Zanoli (Genoa), Giuseppe Ambrosino (Frosinone), Jesper Lindström (Everton), Antonio Vergara (Reggiana), Jens Cajuste (Ipswich Town), Valid Cseddira (Espanyol), Victor Osimhen (Galatasaray)
Távozott: Natan (Betis, kölcsön után végleg, 9 000 000 euró), Elia Caprile (Cagliari, kölcsön után végleg, 8 000 000 euró), Gianluca Gaetano (Cagliari, k. u. v., 6 000 000), Victor Osimhen (Galatasaray, 75 000 000), Giacomo Raspadori (Atlético Madrid, 22 000 000)
Kölcsönbe: Rafa Marín (Villarreal, 1 000 000), Michael Folorunsho (Cagliari, 500 000), Jesper Lindström (Wolfsburg, 1 500 000), Cyril Ngonge (Torino, 1 000 000), Alessio Zerbin (Cremonese, 250 000), Jens Cajuste (Ipswich Town, 1 200 000), Giovanni Simeone (Torino, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Noah Okafor (Milan), Philip Billing (Bournemouth), Simone Scuffet (Cagliari)

PARMA
Érkezett: Christian Ordónez (Vélez Sarsfield, 8 500 000), Abdoulaye Ndiaye (Troyes, 6 500 000), Matija Frigan (Westerlo, 10 000 000), Oliver Sörensen (Midtjylland, 8 000 000)
Kölcsönből vissza: Antoine Joujou (Le Havre), Rachid Kouda (Spezia)
Távozott: Drissa Camara (szl.), Yordan Osorio (szl.), Ange-Yoan Bonny (Inter, 23 000 000), Valentin Mihaila (Rizespor, 2 000 000), Simon Sohm (Fiorentina, 15 000 000), Dennis Man (PSV, 8 500 000), Antoine Hainaut (Venezia, 550 000), Giovanni Leoni (Liverpool, 31 000 000)
Kölcsönbe: Rachid Kouda (Spezia)
Kölcsönből vissza: Matteo Cancellieri (Lazio), Alessandro Vogliacco (Genoa)

PISA
Érkezett: Isak Vural (Frosinone, 4 500 000), Mateus Lusuardi (Frosinone, 500 000), Simone Scuffet (Cagliari, 900 000), Juan Cuadrado (Atalanta, i.), Henrik Meister (Rennes, k. u. v., 4 000 000)
Kölcsönbe: Ebenezer Akinsanmiro (Inter), Michel Aebischer (Bologna), M'Bala Nzola (Fiorentina, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Pietro Beruatto (Sampdoria), Nicholas Bonfanti (Bari), Jan Mlakar (Hajduk Split), Francesco Coppola (Vis Pesaro)
Távozott: Nícolas (szl.)
Kölcsönbe: Jan Mlakar (Amiens)
Kölcsönből vissza: Leonardo Sernicola (Cremonese), Markus Solbakken (Sparta Praha), Giovanni Bonfanti (Atalanta), Oliver Abildgaard (Como), Olimpiu Morutan (Ankaragücü)

ROMA
Érkezett: Neil El-Ajnaui (Lens, 23 500 000), Wesley (Flamengo, 25 000 000), Devis Vásquez (Milan, i.)
Kölcsönbe: Evan Ferguson (Brighton, 3 000 000), Daniele Ghilardi (Hellas Verona, 2 500 000), Leon Bailey (Aston Villa, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Mario Hermoso (Leverkusen), Riccardo Pagano (Catanzaro), Edoardo Bove (Fiorentina), Tammy Abraham (Milan), Marash Kumbulla (Espanyol), Ola Solbakken (Empoli), Ebrima Darboe (Frosinone), Luigi Cherubini (Carrarese)
Távozott: Enzo Le Fée (Sunderland, k. u. v., 23 000 000), Samuel Dahl (Benfica, 9 000 000), Nicola Zalewski (Inter, k. u. v., 6 300 000), Mats Hummels (visszavonult), Renato Marin (PSG, ingyen), Leandro Paredes (Boca Juniors, 3 000 000), Ola Solbakken (Nordsjaelland, 950 000), Matteo Plaia (Atalanta U23, 500 000)
Kölcsönbe: Tammy Abraham (Besiktas, 2 000 000), Eldor Shomurodov (Basaksehir, 3 000 000), Mattia Mannini (Juve Stabia), Szaud Abdulhamid (Lens, 500 000), Marash Kumbulla (Mallorca)
Kölcsönből vissza: Lucas Gourna-Douath (RB Salzburg), Victor Nelsson (Galatasaray), Alexis Saelemaekers (Milan)

SASSUOLO
Érkezett: Tarik Muharemovic (Juve Next Gen, k. u. v., 3 000 000), Patrick Nuamah (Brescia, i.), Jay Idzes (Venezia, 8 000 000), Fali Candé (Venezia, 3 000 000)
Kölcsönbe: Sebastian Walukiewicz (Torino, 1 000 000), Ismaël Koné (Marseille, 2 500 000), Arijanet Muric (Ipswich Town)
Kölcsönből vissza: Janis Antiste (Nürnberg), Uros Racsics (Braga), Stefano Turati (Monza), Agustín Álvarez (Elche), Andrea Pinamonti (Genoa)
Távozott: Emil Konradsen Ceide (Rosenborg, k. u. v., 1 500 000), Andrei Marginean (FC Dinamo, 250 000), Pedro Obiang (Monza, i.), Andrea Consigli (szl.), Jeremy Toljan (Levante, i.), Uros Racsics (Arisz, 3 000 000)
Kölcsönbe: Janis Antiste (Rapid Wien), Patrick Nuamah (Catanzaro)
Kölcsönből vissza: Luca Mazzitelli (Como), Simone Verdi (Como), Horatiu Moldovan (Atlético Madrid), Matteo Lovato (Salernitana)

TORINO
Érkezett: Marcus Pedersen (Feyenoord, k. u. v., 3 500 000), Cristiano Biraghi (Fiorentina, k. u. v., 100 000), Ardian Ismajli (Empoli, i.), Franco Israel (Sporting CP, 4 000 000), Zakaria Abuhlal (Toulouse, 8 000 000)
Kölcsönbe: Tino Anjorin (Empoli), Cyril Ngonge (Napoli, 1 000 000), Giovanni Simeone (Napoli, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Pietro Pellegri (Empoli), Saba Szazonov (Empoli)
Távozott: Yann Karamoh (szl.), Karol Linetty (Kocaelispor, i.), Samuele Ricci (Milan, 23 000 000), Antonio Donnarumma (Salernitana, i.)
Kölcsönbe: Vanja Milinkovics-Szavics (Napoli, 15 000 000), Sebastian Walukiewicz (Sassuolo, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Amine Salama (Reims), Eljif Elmasz (RB Leipzig), Borna Sosa (Ajax)

UDINESE
Érkezett: Arthur Atta (Metz, k. u. v., 8 000 000), Nicolo Bertola (Spezia, i.), Luca Kjerrumgaard (Odense, 5 000 000), Alessandro Nunziante (Benevento, 1 500 000), Jakub Piotrowski (Ludogorec, 3 000 000), Szaba Goglicsidze (Empoli, 4 000 000), Lennon Miller (Motherwell, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Enzo Ebosse (Jagiellonia Bialystok), Vakoun Bayo (Watford)
Távozott: Jaka Bijol (Leeds, 18 000 000), Lazar Szamardzsics (Atalanta, k. u. v., 14 800 000), Lorenzo Lucca (Napoli, 9 000 000), Nehuén Pérez (Porto, k. u. v., 13 300 000), Florian Thauvin (Lens, 6 000 000), Lautaro Giannetti (Antalyaspor, 500 000)
Kölcsönbe: Luca Kjerrumgaard (Watford), Enzo Ebosse (Hellas Verona), Leonardo Buta (Eibar)
Kölcsönből vissza: Isaak Touré (Lorient)

Lezárva 20-án délután, vastaggal az elmúlt hét átigazolásai.

Legfrissebb hírek

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
16 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 14:45
Ezek is érdekelhetik