„Megindult a Gellérthegy…”, avagy Kövérek–Soványak rangadót vívtak a fővárosi tisztviselők

„A villamoson már gyanakodva néztünk minden kövér bácsit. Hátha játékos! Mert miről lehet a futballistát megismerni? Pocakjáról, hasbőségéről. Mint ahogy a program híven jelzi a játékosok testsúlyát és hasbőségét. A soványakat már nehezebb megismerni. A legtöbb ember – hiába, ez már csak a gazdasági viszonyokban rejlik – mégis sovány.”

A mindössze 22 éves későbbi sportújságíró-klasszis, Feleki László szokatlan tudósítással jelentkezett a nagy gazdasági világválság harmadik évében, a Nemzeti Sport 1931. május 20-i számában: cikkének az erősen bulváros „A csont legyőzte a hájat!” címet adta, mottóként kiemelt idézetét pedig egy avantgárd versből is vehette volna: „Nekem mindegy az én fülemnek, ha háj liheg, vagy csont zörög”. Mint a fenti szemelvényből kiderül, az ifjú sportriporter a Millenáris-pálya felé tartva már a BSZKRT járatán – ha a Rózsa utcai szerkesztőség felől érkezett, alighanem a Baross térről induló 44-es villamoson – gyűjtötte tapasztalatait a közelgő kivételes eseményről, a BSE szervezésében kiírt Kövérek–Soványak futballderbiről, amelyen a fővárosi tisztviselők pocakos és cingár tagjai feszültek egymásnak.

Fennmaradt mozgóképes felvétel is a két csapat mérkőzéséről, igaz, a Nemzeti Filmintézet archívumában, a Filmhíradók Online felületén elérhető félperces részlet felvet kérdéseket és igényel némi magyarázatot. A nyilvános vetítésre 1931 szeptemberében, vagyis jó három hónappal a nagy esemény után került sor, ráadásul a sajtóbeszámolókban szereplő érdeklődő tömegnek nincsen nyoma a képkockákon. A korabeli újságokat böngészve szinte biztosra vehető, hogy a jelentős sajtóvisszhangot keltő májusi mérkőzést követően abban az évben a Millenárison már nem rendeztek nyilvános Kövérek–Soványak összecsapást, így három lehetséges megfejtést adhatunk a dilemmára: vagy valamennyi drukker a kamera mögötti tribünön foglalt helyet (egyébként a Hajós Alfréd és Mattyók Aladár építész tervei alapján 1927-ben megújult sporttelep nézőtere ma is ezen az oldalon van), vagy a Nemzeti Újság cikkének elejtett megjegyzésében említett, május eleji, nézők nélküli próbameccset rögzítették, a harmadik eshetőség pedig, hogy a május végi siker nyomán rendeztek augusztusban vagy szeptemberben egy zárt kapus ismétlést a kamerák kedvéért. Az utóbbi két verzió magyarázattal szolgálna arra is, hogy a nagyközönségnek szervezett gálameccs tudósításai – a pályára játék közben be-beszaladgáló fotóriporterekkel ellentétben – filmesek és operatőrök jelenlétéről nem szóltak. Az Esti Kurír munkatársa a csípős bekiabálásokat értékelve szóvá tette, „a játékot hangosfilmre kellett volna felvenni”, ami hangsúlytól függően értelmezhető úgy, hogy „de sajnos nem vették fel”, valamint úgy is, hogy „de sajnos csak némafilmre vették fel”.

A videó forrása: Filmhíradók Online

Még egy gyanús részlet: a május 19-i találkozón Antalics János volt a játékvezető, Mandik Béla pedig a házigazda BSE intézőjeként „adott egynéhány útba igazítást”, a bemutatott filmhíradós jelenetben ugyanakkor egy arcvonásai alapján Mandikra emlékeztető férfi engedélyezi az egyik kövér játékosnak a pálya elhagyását. (Cikkünkre készülve leveleztünk Kunz Péterrel, az 1920-as években a MAC, 1931-ben már a BSE csapatát erősítő Kunz III Péter unokájával, aki a gesztusok alapján azt sem zárta ki, hogy nagyapja a néhány másodpercre felvillanó alak.) Akár Antalics, akár Mandik, akár Kunz sporttárs működött közre aznap a Millenárison, a figyelem elsősorban nem a kiegészítő személyekre, hanem a labdarúgókra vetült. Labdarúgókról persze csak fenntartásokkal írhatunk, a mozdulatok ugyanis arról árulkodnak, hogy a pályára lépő fővárosi hivatalnokok finoman szólva nem voltak gyakorlott művelői a futballnak. De térjünk vissza Feleki László segítségével az előzményekre!

„Az öltözőket izgatott várakozás feküdte meg, ötletes húzásokat láthattunk. Mármint trikóhúzásokat értve. A soványakat itt is ki kell kapcsolni, de a kövéreknek bizony nem volt kis probléma a felsőtrikó felhúzása. Rendesen több segítő volt szükséges a nehéz hadművelethez, míg végre felment a csökönyös trikó, de akkor is a robbanásig feszült, hogy minden pillanatban szakadástól kellett félni. – Szép nadrágod van! – szól valaki az egyik legkövérebbnek. Az illető Péter Miklós dr. fogalmazó, testsúlya 118 kiló, hasbősége 159 cm. Hatalmas, bő klottnadrág van rajta. Két gyászruha kitelne belőle. Kiderült, hogy a nadrágot egyenesen erre a meccsre csináltatta.”

Megtudjuk azt is, hogy a posztokat a játékosok még a városházán elosztották egymás között, kalapból húzták ki a szerepköröket, a termet és a tudás alapján ugyanis édes mindegy volt, hogy az illető kapusnak, bekknek vagy centernek áll-e be. A csapatok rendhagyó bemutatását az Új Nemzedék napilap tudósítása pontos súlyadatokkal tette érzékletessé: „A kövérek csapatában 105 kiló súlya van a legsoványabbnak. A súlyrekorder Péter Miklós dr. fogalmazó, aki 120 kiló (Felekinél még csak 118 volt, talán azóta uzsonnázott – tehetjük hozzá a 21. századból). A hasbősége 159 centiméter. Utána Répa Pál főtiszt következik, aki a meccs előtt mérte meg magát, és a mérleg éppen hogy ki tudta mutatni a 118 kilót. A kövérek csapatában szerepel Bíró Ede, Boray Győző, Wagner Leó és Köncs István dr. fogalmazó, Viczenik Ede, Kertész Zoltán, Koós Pál, Tóth Kálmán és Balogh János. Ők a legkövérebbek a városházán. A soványaknál egyeseknek valósággal zörög a csontjuk. A legsoványabb az 51 kilós Végh Lajos dr. A csapatban játszik Kosztolányi Lajos dr., Grigássy Béla dr., Végh Lajos dr., Hanzély József dr., Kantz István dr., Vancsik Bertalan dr., Juhász István dr., Gottl Ervin dr. fogalmazó, Gloetzer László tanácsjegyző és Fehérvári Sándor kezelő főtiszt.”

Manapság a kaput eltaláló lövéseket, a passzpontosságot és a bűvös xG-t mérik, ezen a meccsen egész másról készült statisztika: a kövér csapat összsúlya 1276 kilogramm, összesített hasbősége 1654 centiméter volt, a sovány együttesé 640 kilogramm és 791 centiméter. S hogy mi történik, ha ráeresztenek a futballpályán 1.2 tonnányi fővárosi tisztviselőt hatmázsányira?

„A közönség izgatottan figyelte a játék menetét – így a Nemzeti Sport tudósítása. – Izgatott csoportok alakultak ki. Egy dukker például rosszul lett. A röhögéstől. Volt, aki nem helyeselte a kövérek csapatában Tóth beállítását. – Száz kiló összesen és a hasbősége 131 centi! Vagy kövér az a csapat, vagy nem. Ilyen girhesekkel nem lehet játszani!

Péter doktor – a közönség kedvence – közben előrevonult csatárnak. Volt egy szép akciója. Hassal stoppolta a labdát és viharsebesen leszálguldott. Ment, mint a súlyos végzet és rohanásában magával sodort annyi sovány daliát… Örök kár, hogy elvették tőle a labdát, mert biztosan valami nagy dolgot csinált volna. Így pedig, fáradtan a nagy erőfeszítéstől, leült arra a székre, melyet egy úr szolgálatkészen bevitt neki a félvonal tájára.”

A szokatlan budapesti sporteseménynek cikket szentelt a sportlap mellett az Esti Kurír, a Hét Nap és a Nemzeti Újság is, az események kibontakozásáról a legstílusosabb leírást azonban az Új Nemzedék hasábjain találjuk.

„A pályán a kövérek támadnak. Egyelőre bírják szusszal. Amikor a legkövérebb, Péter dr. mint balszélső futni kezd a labdával, valaki elkiáltja magát: – Megindult a Gellért-hegy…

A pálya szélén Zobor Miklós dr. tanácsjegyző, aki a mérkőzést megszervezte, utasításokkal látja el a játékosokat. – Fuss le, dagadt! – kiáltja be egy elkeseredett »kövérpárti«. – Csak nem félsz attól a cinegétől – biztatják tovább a kövéreket. A soványak többet támadnak – elvégre azért soványak. Nagy nevetés támad, amikor két kövér összeütközik és elterül a földön. – Emelő darut kérünk – kiáltják a rendezők. Erre azonban nincs szükség, mert bár hosszas munka után, de mégis föltápászkodnak. Kövéreknél Viczenik Ede kapus bravúrosan véd, látszik rajta, hogy egykor a BEAC válogatott játékosa volt. Aztán csatár lesz belőle, a helyettese pedig nem bír sokáig állni a kapuban, széket hozat. A fotográfusok mindjárt le is fényképezik. [...] Az izgalom a nézőtérre is átragad. A közelállók szerint Bibiti Horváth János tanácstag már a tizedik krigli sörnél tart. Pihegve jön a hírnök a törvényhatósági közgyűlésről és kérdezi az eredményt. A közgyűlési szünetben mindenki arra kíváncsi, hogyan áll a nagy mérkőzés. És működésbe lépnek a kövérek. A bíró is pártoskodni kezd. A labdát odarúgja a jó helyzetben levő kövérek centercsatárának. […] A meccset 5:4 arányban megnyerték a soványak, a végén megindult a sörözés. Erre különösen azért volt szükség, mert a kövérek a mérkőzés folyamán szemmel láthatóan soványadni kezdtek…”

Régi futballhagyomány

A mára jobbára elfeledett Kövérek–Soványak mérkőzéseknek régi időkre visszanyúló hagyománya volt a futballban, különösen vidéken: sajtóforrások szerint az 1920-as és 1930-as évek fordulóján játszottak ilyen összecsapást egyebek mellett Karcagon, Kecskeméten, Szegeden és Kézdivásárhelyen is. Budapesten pedig a Millenárison tartott hivatalnokderbi napjaiban a Postás-pályán csapott össze a Drogisták (vagyis gyógyszerészek) kövér és az Illatszerészek sovány együttese.