BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ARSENAL (angol) 2–1 (1–0)
Párizs, Parc des Princes, 47 511 néző. Vezette: Zwayer (német)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (G. Ramos, 88.) – Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – Barcola (O. Dembélé, 70.), Doué (L. Hernandez, 74.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 83.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly (Calafiori, 68.) – Ödegaard, Partey – Rice – Saka, Merino, Martinelli (Trossard, 68.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Fabián Ruiz (27.), Hakimi (72.), ill. Saka (76.)
Továbbjutott: a PSG, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel
Mindkét kezdőcsapatban egy változás volt az előző heti odavágóhoz képest. Az Arsenalban a sárga lapos eltiltását letöltő Thomas Partey került be a csapatba, míg a hazaiaknál az első mérkőzés egyetlen gólját szerző Ousmane Dembélé került ki, a 27 éves támadó az első meccsen sérült meg.
Ahogy azt várni lehetett, az Arsenal volt a kezdeményezőbb és a veszélyesebb a mérkőzés elején. Declan Rice rögtön a harmadik percben fejjel veszélyeztetett, majd egy perccel később Gianluigi Donnarummának kellett védenie Gabriel Martinelli próbálkozását követően. A nyolcadik percben ismét az olasz kapus volt az egyik főszereplő, Thomas Partey óriási bedobását röviden fejelték ki a hazai védők, Martin Ödegaard kapásból lőtt, Donnarumma takarásban volt, de így is leért a bal alsó sarokba tartó lövésre.
Bő 15 perc után jött az első hazai lehetőség, Hvicsa Kvarachelia tekert jobbról 16 méterről, a labda a bal kapufáról kifelé pattant. A 27. percben bal oldalról jöhetett szabadrúgással a PSG, a beívelést Partey Fabián Ruizhoz fejelte, aki mellel levette, hagyta egyet pattani, majd ballal óriási erővel a bal kapufa mellé vágta a labdát. 1–0
A kapott gól után sokkal óvatosabb lett az Arsenal, elmaradtak a veszélyes támadások. Az első komolyabb próbálkozásra a 64. percig kellett várni, Bukayo Saka lövését védte újabb nagy bravúrral Donnarumma. A szögletet követően jött az újabb párizsi kontratámadás, melynek végén Asraf Hakimi lövését fogta Raya. A VAR azonban kihívta Felix Zwayert, aki Myle Lewis-Skelly kezezése miatt tizenegyest ítélt a hazaiaknak. Vitinha nagyon lassan végezte el a büntetőt, de ez nem zavarta meg Rayát, az Arsenal kapusa kivédte a bal alsó sarokba tartó lövést.
Ami nem ment tizenegyesből, az sikerült akcióból. Három perccel később Hakimi csapott le egy labdára az Arsenal tizenhatosánál, kényszerítőzött a csereként beállt Dembélével, majd jobbal a bal alsó sarokba tekert. 2–0 Négy perccel később szinte a semmiből szépített az Arsenal. Leandro Trossard bal oldali labdájába sarokkal rosszul ért bele Pacho, Saka érkezett a labdára és az elfekvő Donnarumma mellett közelről a kapuba passzolt. 2–1
A 79. percben hatalmas egyenlítési lehetőség maradt ki, Calafiori labdája túljutott már a védőkön és Donnarummán is, Saka azonban öt méterről az üres kapuval szemben fölé lőtt. Ez volt az Arsenal utolsó lehetősége, a PSG 2–1-re behúzta a visszavágót, így története során másodszor bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol az Inter lesz az ellenfele a müncheni Allianz Arénában május 31-én, szombaton.