Tudta, mi az élet sója: 125 éve született Keresztes Lajos

Több sportágban van már rá követendő példa, s információink szerint az állami sportirányítás is tervezi az egykor határon túlra szakadt magyarság tehetségeinek központilag szervezett „monitorozását” és integrálását a hazai versenyrendszerbe, a nemzeti válogatottba. Korábban spontán módon, maga a történelem intézte a honosítást, birkózásunk tizenkilenc olimpiai bajnoka közül például Keresztes Lajos és Lőrincz Márton az erdélyi Sóvidéken, egészen pontosan a Parajdhoz tartozó Alsósófalván, illetve Korondon látta meg a napvilágot.

A 125 évvel ezelőtt, 1900. április 30-án született Keresztes kapcsán a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) vezetőségének tagjai az utóbbi időszakban dicséretes módon ápolták a legenda emlékét. 2015 májusában, születése 115. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Parajdon, illetve részt vettek azon ünnepségen, ahol a helyi Áprily Lajos Általános Iskola tornacsarnoka az ő nevét vette fel. 2018 októberében, a budapesti birkózó-világbajnokság előestéjén ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett leplezték le és koszorúzták meg Keresztes Lajos és legnagyobb tanítványa, Kozma István síremlékét. A mester sírján látható birkózók figuráját Lelkes Márk készítette. Az idén márciusban világszenzációnak számító birkózóverseny zajlott a parajdi sóbányában, 120 méterrel a földfelszín alatt, amely természetesen a két helyi olimpiai bajnok, Keresztes Lajos és Lőrincz Márton nevét viselte, emléküket ápolta.

A Keresztes családot alaposan megtépázták a történelem viharai, a trianoni diktátum után nem véletlenül kellett a Sóvidékről az anyaországba települni a jobb megélhetés reményében. Az ifjú Lajos a hentes szakmát tanulta ki, inasként dolgozott, s gyakorlatilag orvosi tanácsra kezdett sportolni, birkózni, logikusan a Húsos SE szakosztályában. Egy 1972-es, az Új Szó című délvidéki újságban megjelent interjúban az akkor már a hetvenen túljutott egykori kiválóság elmondta, bár csak húszévesen léphetett először szőnyegre, pár hónap alatt a hazai elitbe emelkedett. Mindezt autodidakta módon tette, mivel akkoriban még nem nagyon akadtak edzők, mesterek, akik átadhatták volna a tudásukat, tapasztalatukat. Aki viszont akarta, megszerezhette mindezt, ha a középkori céhlegényekhez hasonlóan elment szerencsét próbálni a legjobbakhoz. A magyar fiatalember ezt tette, 1921-ben és 1922-ben közel egy évet töltött a birkózás finn- és svédországi oroszlánbarlangjában, összemérve erejét többek között az akkor még csak egy-, később kétszeres olimpiai bajnok (1920, 1932) Carl Westergrennel.

Mondhatjuk, ennek a túrának a jótékony következménye lett az 1924-es párizsi ötkarikás ezüstérem könnyűsúlyban, ahol honfitársunk két finn, Oskari Friman és Kalle Westerlund közé ékelődött a dobogón. Ám általánosságban is még jobbra, még többre vágyott, Németországba, közelebbről Bad Kreuznachba települt, 1925-ben megnyerte a magyar és a német birkózóbajnokságot, így mindkét ország benevezte a milánói Európa-bajnokságra. Ide német költségen utazott, de a szívére hallgatva magyar színekben versenyzett, s nyert aranyérmet. Félt visszatérni a Rajna-vidéki kis fürdővárosba, ehhez képest zenekarral fogadták a pályaudvaron, és lóháton kellett bevonulnia a főtérre…

A szíveslátás ellenére végleg hazatért, szakmájában elhelyezkedve három hentesboltot nyitott, miközben készült az 1928-as amszterdami olimpiára, a megszűnt Húsos helyett már a MAC színeiben. Minden kereknek látszott az életében, de a sors csakhamar komoly próbára tette. Miközben a holland fővárosban csodás teljesítménnyel a dobogó tetejére állhatott a német Eduard Sperling és a Párizsban egy súlycsoporttal feljebb bajnok finn Edvard Westerlund előtt, itthon egy barátja adóssága fejében meghatározatlan összegre kibocsátott csekk tönkre tette, amire hazatért, elárverezték az üzleteit. S még ez sem volt elég a felelőtlen barát tartozásának kielégítésére… Szerencsére kapott munkát, az Országos Társadalombiztosítási Intézet Mátyás téri húsfeldolgozó üzemének vezetője lett, de a Testnevelési Főiskola katedrájára, sőt Amerikába profinak, illetve filmszerepre is hívták, Tarzant kellett volna alakítania – amely szerepben végül a szintén a mai Románia területén született sváb származású úszófenomén, Johnny Weissmüller lett világhírű.

Ezekre Keresztes nem bólintott rá, a Vasas 1946-os invitálására viszont igen, edzőnek szegődött a piros-kékekhez. Ám a vére nem hagyta nyugodni, maga is beszállt birkózni, részt vett még az 1952-es csapatbajnoki döntőn is (nem nehéz kiszámolni, 52 évesen!), ám egy sérülés végleg a szőnyeg szélére terelte. Ahol szintén maradandót alkotott, hála szakmai és emberi kvalitásainak. A fáma szerint a jó szemű tréner 1956-ban a Vajda Péter utcai buszmegállóban szólított le egy langalétát, bizonyos Kozma Istvánt, aki, bár megígérte, napokig a birkózóterem felé sem nézett. Keresztes újra elsétált az első találka színhelyére, amelynek közelében Kozma lakott, s amikor másodszor is összefutottak, egy atyai pofonnal teremtett rendet az ifjú fejében: „Ott kezdődik az ember, hogy betartja a szavát!”

A folytatás ismert, Kozma István ifjúsági válogatott kosárlabdázóból kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnok birkózólegenda lett, aki olyan szoros kapcsolatot ápolt az őt kezdésnek felpofozó Keresztessel, amelyhez kevés fogható, mondjuk egy rokonsportból, az ökölvívásból Papp Lacié és Adler Zsigmondé. Ennek plasztikus példája Kozma 1968-as levele mesteréhez több mint tízezer kilométer távolságból, Mexikóvárosból: „Jó érzés, hogy oly távol a hazától is gondolnak rám! A klímáról sokat lehetne beszélni. Öt szabadfogásút már kórházba vittek. Én mégis ígérem, hogy mindent megteszek a győzelemért! Sok szeretettel gondolok a Szt. Családra: Pisti.” A feladó megtartotta az ígéretét, megszerezte második ötkarikás bajnoki címét, levelét, a tanítványi ragaszkodás mintáját pedig Keresztes Lajos személyes emlékei között féltve őrizte. S bizony az is sorsszerű, hogy Kozma az 1970. áprilisi Felszabadulási-emlékversenyről is a szeretett mestert fuvarozta haza, hogy aztán, ütközve a 15-ös busszal, végzetes autóbalesetet szenvedjen.

„Ő volt a legtöbb sikert megért tanítványom, s egyben a legutolsó. Vele befejeztem, fájdalmas halála óta már csak nézőként járok ki a birkózóversenyekre” – vallotta a már említett 1972-es interjúban Keresztes Lajos, aki azért bottal a kezében valóban megtisztelte jelenlétével a hazai viadalokat 1978 augusztusáig, amikor hosszú rákbetegséget követően örökre távozott a szőnyeg mellől. Emlékét szerencsére örökül hagyta, s nekünk már „csak” az a dolgunk, hogy ápoljuk azt, aktuálisan születése 125 évfordulója alkalmából.

Született: 1900. április 30., Alsósófalva Elhunyt: 1978. augusztus 9., Budapest Versenysúlya: 67.5 kg Sportága: birkózás (kötöttfogás) Egyesületei: Húsos SC, Magyar AC, Vasas SC Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1928, kf., 67.5 kg), olimpiai 2. (1924, kf., 67.5 kg), Európa-bajnok (1925, kf., 67.5 kg)