A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Az akkor már 45 éve uralkodó Viktória királynő is elismerően bólintott volna, ha 1882-ben tudja, hogy milyen remek kis egyesületet alapítanak a ma már többnyire semmibe vett nemességet, lovagiasságot, sportszerűséget és úri becsületet mindennél többre tartó londoni urak. A Corinthian FC az amatőreszme világszerte elismert képviselőjeként szerzett magának hírnevet, 1882. szeptember 28-án az FA (az angol szövetség) helyettes titkára, Nicholas Lane Jackson alapította, és ezt azzal indokolta, hogy az angolokat háromszor is tönkreverő skótok milyen erősek, ideje lenne velük felvenni a versenyt, és ehhez kell egy összetartó elit csapat. A Corinthian kezdettől más klubok játékosaira is épített, vezetői gondosan ügyeltek arra, hogy elkerüljék a szombati bajnokikat, első javasolt nevük például a Wednesday Club (szerdai klub) lett volna, de végül megállapodtak az ókori eszményeket idéző Corinthian FC-ben.

„Ők a föld minéműségét olyan nevezetes dolognak tartják, hogy mindenhová két pár cipőt is visznek magukkal: »egyet kemény talajra, egyet pedig teljes dugókkal puha talajra«. Én ebben a két pár cipőben még egyebet is látok. Életbölcsességet. Az alkalmazkodás nagyszerű életfilozófiája nyilvánul meg benne. Már most értem, hogy miért legelsők a rúgásban azok, akiknek olyan a lábuk, hogy filozófia is elfér benne. Mi még a fejünkkel is neki megyünk a falnak, a bölcs korintusi ellenben »teljes dugókkal ellátott« más cipőt húz, mihelyt érzi a talajról, hogy puha. A korintusi a lábával nemcsak rúg, hanem érez és gondolkozik is. Ezért különb az ő rúgása, mint a másoké” – bölcselkedett a Corinthian FC már akkor is különc szellemiségéről a Pesti Napló.

A Corinthian kezdettől fogva rengeteg játékost adott az angol labdarúgó-válogatottnak, az 1880-as években a nemzeti színeket többségükben olyanok képviselték, akik a Corinthianban (is) játszottak, 1894-ben és 1895-ben például Wales elleni kétszer is a teljes csapatot adta a londoni klub – ezt a bravúrt azóta sem érte el egyetlen másik csapat sem, és nyilvánvalóan már nem is fogja. Összesen 86 játékosa szerepelt a háromoroszlánosoknál, több, mint bármelyik másik angol együttesből, 16 csapatkapitánya volt (ez is a legtöbb), de Wales (12), Skócia (8) és Írország (2) is kapott a Corin­thianból, sőt a 15-szörös dán válogatott, kétszeres olimpiai ezüstérmes Nils Middelboe is itt vezetett le 1923-tól, amikor otthagyta a Chelsea-t.

A Corinthian FC ihlette a Real Madrid ma már legendás hófehér mezét; a Dél-Amerikában emlékezetes túrát lebonyolító londoni amatőrök tiszteletére nevezték el Sao Paulo híres egyesületét hajdani alapítói 1910-ben Corinthiansnak (ha már a XIX. század végén Londonban futballozott a „brazil labdarúgás atyja” néven ismert Charles William Miller); itt játszott a sportág történetének az első színes bőrű profija, egyben első válogatott játékosa, a skót színeket képviselő Andrew Watson; de a Corinthian jegyzi a Manchester United történetének legsúlyosabb hivatalos vereségét is (11:3, 1904-ben).

Egykori játékosai között ott találjuk a sportpolihisztor Charles Burgess Fry-t, aki labdarúgásban és krikettben is volt angol válogatott, tartotta a távolugrás világcsúcsát, egy ízben visszautasította az albán királyi trónt, és még hetvenévesen is képes volt álló helyzetéből hátrafelé felugrani a kandallópárkányra… Vagy Charles Aubrey Smitht, aki krikettben is legenda lett, később híres színész Amerikában Greta Garbo, Liz Taylor, Clark Gable, Gary Cooper vagy Laurence Olivier oldalán, a neve ott virít a hollywoodi hírességek sétányán. Max Woosnam nemcsak válogatott futballista volt, de teniszezőként 1920-ban férfi párosban olimpiát, egy évvel később Wimbledont nyert. Charles Bambridge hosszú évtizedeken át volt az angol válogatott gólkirálya, és azóta is csak Michael Owen, Vivian Woodward, Wayne Rooney, Gary Lineker, Jimmy Greaves és Harry Kane termelt nála többet. Tinsley Lindley a Nottingham Forestben lett sztár, ő nemcsak góljaival tűnt ki a tömegből, de azzal is, hogy futballcipő helyett elegáns, kézzel varrott, ún. brogue cipőben játszott… A kapus Benjamin Howard-Baker pedig magas­ugrásban angol bajnok volt, de ő tartotta a hármasugrás brit rekordját is.

A „ligán kívüli”, amatőr Corinthian egyszer, az 1922–1923-as idényben elindulhatott az FA-kupában (kétszeri döntetlen után 1:0-ra kikapott a Brighton & Hove Albiontól), 1927-ben pedig az FA-kupa győzttes Cardiff City ellen a Stamford Bridge-en játszhatott a Charity Shieldért (és vesztett 2:1-re). De mindenekelőtt folyamatosan túrázott, a világ számos szegletében népszerűsítette az angol futballt, és szerzett neki híveket, így került száz évvel ezelőtt Bécsbe is. 

„A Corinthiánok voltak a labdarúgás atyamesterei – írt ebből az alkalomból a Nemzeti Sport. – Minden újítás tőlük eredt, ennek a szép játéknak minden újabb fordulata, trükkje a Corinthiánok együttesében született meg. Ők mutatták be legelőször az egyéni játékot, a cselezés művészetét, a rúgás technikáját, a futás művészetét, ők fedezték fel a kick-and-rush rendszerét, de ugyanők jöttek rá az összjáték szabályaira, a háromszög-kombinációra és ők a megalapítói az úgynevezett »open game«-nek, a nyílt játéknak, a modern futballnak.” És ők voltak azok, akiknek a profik is áhitattal lesték taktikai-technikai-stratégiai újításaikat. „A labdával folyton a legenergikusabb mozgást végzik, futnak, rohannak a csatárok, s ezért a labdavezetésük hosszan, méterekkel előreadott labdával történik. Ész, intelligencia a játékuk, de mintha nem a gól megszerzése lenne a legfőbb céljuk…” – írta bécsi fellépésükről Pluhár István, a Nemzeti Sport akkori tudósítója, a későbbi legendás rádió­riporter.

Csillag Péter kollégánk 2018. szeptember 18-i publicisztikájában magyarországi párhuzamokra is felhívta a figyelmet. Az angolok vendégszereplése után alapították 1907-ben a Corinthian-vándordíjat, amelyben kizárólag amatőr csapatok harcolhattak a britektől kapott ezüstserlegért, és a sorozatot kisebb-nagyobb megszakításokkal 1944-ig meg is rendezték. A ma a Groupama Aréna előtt álló Springer-szobrot például az 1922-es FTC–BEAC Corinthian-kupa-döntő előtt avatták fel. 

„Élénk emlékezetünkben vannak még azok a felejthetetlen napok, amelyekben a világ legelső amatőrfootball játékosai voltak vendégeink, mikor az angol nemzet büszkesége, a Corinthian Football Club küldte el válogatott tizenegyét, nemcsak azért, hogy megmutassák nekünk az igazi football-játékot, hanem azért is, hogy bizonyságot tegyenek azokról a nagy szellemi kincsekről, melyekkel úgy ki tudták fejezni a football játék eszmei tartalmát, a nagy erkölcsi erőt is” – írta az angol amatőrök 1904-es budapesti vendégségéről (az MTK-t 6:0-ra, a MAC-ot 9:0-ra, a BTC-t 12:0-ra verték meg…) a lelkes Nemzeti Sport.