Retró reklámblokk – Csillag Péter publicisztikája

A SPORTTÖRTÉNETÍRÁS szokatlan, mégis egyik legizgalmasabb forrásanyagát a sportlapokban megjelent reklámok adják. Nemcsak a korszak hirdetőiről, kereskedelmi nyelvezetéről és az olvasói célcsoport érdeklődéséről szolgálnak spontán mintával, de azt is megmutatják, milyen társadalmi környezetben, miféle vívmányok lázában, a valóság mely tényezőinek szorításában teltek a hazai sportélet mindennapjai. Az archív reklámok böngészése a sajtó minden korszakában izgalmas játék, az idők gyorsulása, a politikai viszonyok átalakulása és a változás szivárványos ábrándja azonban kiváltképp szembeötlő a rendszerváltást követő évek lapszámaiban.

Vegyük példának 1989. október 23-ának történelmi napját. Miközben Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, a köztársasági elnöki teendőkkel ideiglenesen megbízott politikus kikiáltotta a Parlament erkélyéről a független, demokratikus Magyar Köztársaságot, az ünnepi beszédről lemaradók az aznapi Népsportot böngészve a következő hirdetésekkel találkozhattak: a címlapon a Philips legújabb telefonkészülékeit kínálta megvételre (állítható és falra szerelhető változatban, az utolsó tárcsázott szám már gombnyomásra automatikusan újrahívható volt), a Csőszerelőipari Vállalat az NDK-ba keresett németül beszélő lakatosokat, leninvárosi üzemébe meg IBM-PC számítógépekhez értő programozókat. Keletje volt a totózsonglőrök biztos nyereményt kínáló kombinációinak, az apróhirdetés rovatban Eke Pál statisztikus Járdánházáról, Pásztor Gyula Egerről, Varga Sándor Dunakesziről kecsegtette az olvasót bizonyos díj ellenében „totószenzációval”, „fantasztotóval”, „szerencsevadászattal”. Forró témáról beszélünk, a totótippek és a totómanipuláció világa gyanúsan egybemosódott, amint azt Molnár Tibor példája is jelzi: a szisztematikus bundaszervezéssel a ’80-as évek elején lebukott „Totókirály” ekkorra már leülte börtönbüntetését, és éppen a róla megjelent Bocsák Miklós-féle portrékönyv sikerében fürödve járta az országot, vidéki közönségtalálkozókon haknizva ügyeskedéseinek regényes sztorijával.

Visszatérve a boncolgatott „rendszerváltó” lapszámhoz, a címlapon szerepel még a szerkesztőség házi hirdetéseként a népszerű betelefonálós rovat rubrikája is, az alábbi szöveggel: „Halló, Népsport? Ezt írja meg! A telefonnál: Beke Csilla. Kedden a szokott időben, 9 és 10 óra között várjuk olvasóink hívását.” A tűzbe jött olvasók pedig lelkesen tárcsázták is a 138-2452-es telefonszámot, a munkatársnő gondosan lejegyezte a hétköznapi sportbarátok észrevételeit. Egy pécsi focistafeleség például így panaszkodott: „Nem értem a Népsport osztályzatait, mindig a pécsiek kapják a legalacsonyabbat. Most is nyertek Győrben, de az átlaguk kevesebb, mint a vesztes váciaké és angyalföldieké.” Ugyanebben az újságban a Keravill csereakciót hirdetett, használt vagy üzemképtelen rádiókészülék helyett kínált Sangean hordozható világvevő rádiót, részletre, mono változatban 2190, sztereóban 2990 forintért (utóbbihoz 299 forintért fejhallgatót is lehetett rendelni). Aki azonnal mozdult az ajánlatra, a hétvégén már a vadonatúj tajvani masinán hallgathatta a Kossuth körkapcsolását az FTC–Tatabánya, a Videoton–Békéscsaba, az Újpesti Dózsa–Haladás és a Siófok–Csepel meccsről.

Eltelt néhány év, 1993. december 12-én meghalt Antall József, a rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnök. Másnap a 22 forintért árult Nemzeti Sport fejléce fölé szerkesztett, gyászkeretes cikkel búcsúzott az államférfitől, míg a címlap alsó felében a Hefa Kft. holland síoverallokat, olasz exkluzív sídzsekiket reklámozott, a Mini Sörfőzde meg német tisztasági törvénynek megfelelő, Osterbräu márkájú, bajor jellegű sör gyártására alkalmas gépsorát, feljebb pedig a City Taxi egyszerűsített, „részegbiztos” új telefonszámát (2-111-111) közölte a nyilvánossággal. Az országos gyász napján a sportlap oldalain reklámoztak kalapáccsal beüthető szegecseket, Korando luxusterepjárót, vasöntvények gyártására berendezett öntőüzemet, A4-es nyomtatópapírt, a Portéka Áruház új BMX-eit, fűrészelt gerendát az ócsai fatelepről, a Pillantás Kínai Import Kft. joggingjait, karácsonyi 6:3-emlékérmet, valamint a 16 oldalas újságban elszórva összesen 14 (!) szextelefon-szolgáltatást. A hirdetési dobozok alján apró betűs szöveg figyelmeztetett a külföldi vagy egyenesen „tengerentúli” hívás extra, jellemzően félpercenként 90 forintos tarifájára, a kedvcsinálónak szánt képekről fedetlen keblű hölgyek pillantgattak csábosan, a hívható számok fölött efféle üzenetekkel: „Buja, vad gyönyörök”, „Lányok lányokkal”, „Szétfeszít az élvezet”, „Simogass és csókolj”, „Biszexuális ikrek”, „Küzdj meg velem”, „2 rossz lány=1 jó este”, „Vedd le a trikóm és élvezd a testem”. Aki meg esetleg nem elégedett meg a telefonos megoldással, annak „computerizált, hangos társkereső hirdetések” segítettek megtalálni a közelben fellelhető élő partnert.

Mindössze néhány évvel jártunk a szocialista erkölcsöt kikezdő, szexuális tabukat döntő laptörténeti pillanat után: akik 1989. január 24-én kézbe vették a sportújság 7. Népsport címen árult keddi különszámát, a hajtás fölött hiányos öltözékben egymásba feledkező férfi és nő fotóját láthatták, az öles betűkkel fölé tördelt „Lesz szexuáldemokrata párt Magyarországon?” cím illusztrációjaként. Schirilla György, a jeges Dunát évről évre átúszó sportember különös politikai kezdeményezése inkább csak afféle médiahekknek bizonyult aztán, mindenesetre innentől kezdve a lap hasábjain rendszeresen összegabalyodtak a sporthírek a szexuális tartalmakkal, a hirdetési rovatban főként. A kétezres évek folyton változó sportlapjára mondta valaki a szerkesztőségi önirónia fordulatával élve, hogy ekkortájt a Nemzeti Sportban csak két elem volt állandó: az impresszum és a társkereső rovat. Való igaz, volt idő, amikor nap mint nap fél oldalt foglalt el a türelmi zóna. Egy véletlenszerűen elővett számban például azt látjuk, hogy az apróhirdetések között egy teherfuvarozó, egy sportszerkereskedő és egy parkettázó mellett 114 hölgy kínálta szolgáltatásait, dús keblű tanárnőtől kezdve titokzatos 19-esen keresztül csepeli tetovált cicaszeműig.

A jelenségre felfigyelt Darvasi László, a kitűnő író is, aki Szív Ernő álnéven publikált tárcájában (Élet és Irodalom, 1999. április 9.) így értékelt: „Jómagam például rendszeresen olvasom a Nemzeti Sportot, és teljesen rendjén valónak találom, hogy a labdarúgó-mérkőzések tudósításai erotikus tartalmú hirdetésekkel együtt tördeltetnek be a hasábokra, mert egyfelől a sportbarátok többsége nyilvánvalóan szexuális vadállat, másfelől pedig ezek az erotikus hirdetések nem csak önmagukról, azaz tehát egy puszta, lelketlen coitusról szólnak, de továbbgondolják, mintegy új fényviszonyok közé helyezik az illető sporteseményt, illetve sporttárgyú tudósítást.” Példát is hozott megfigyelésére: „Mennyire illett például a Dunaújváros–Szombathely mérkőzéshez is az a frappáns ígéret, hogy Orgazmus jó fél perc alatt. A Győr–Debrecen találkozóhoz pediglen az a ritka frappáns szexszlogen társult, hogy lihegj velem. Mondom, ez az egész teljesen rendjén való, hiszen akik a szexhirdetéseket kikomponálják, majd pedig piacra dobják, pontosan tudják, hogy a testiség és a sport mennyire összefügg, s hogy a belső békével és a szellem tisztaságával nem lehet szöktetni, becsúszni, faultolni, és hogy a szabadrúgásnál sem a lélek elé helyezzük óvó tenyerünket.”

Kanyarodjunk vissza a szürke, erotikamentes sporthoz: a kilencvenes évek Nemzeti Sport-számait lapozgatva megállapíthatjuk, hogy a magyar sportélet korabeli valós helyzetéről és hétköznapi problémáiról leghitelesebben a Sportbörze hirdetési rovatból nyerhetünk képet. Az egy időben az ESMA-Westel, az OTSH és a Mineralimpex támogatásával futó fórumon száz meg száz sportegyesület, sportvállalkozó vagy sportoló igyekezett megoldást találni bajaira. Megtudhatjuk, hogy Lentiben mezt kértek az állami gondozott gyerekeknek, az FTC jégkorongszakosztályába lehetett jelentkezni korcsolyázótudás nélkül is, a Vasas 10-12 éves gyerekeket toborzott futballszakosztályába (ma már ennyi idősen visszavonulni szoktak…), a TF-en angol és német sportszaknyelvi képzésre vártak érdeklődőket, Békéscsabáról valaki a Labdarúgás folyóirat 1958-as évfolyamát szerezte volna be, Eszesné Vas Éva duatlonbajnok pedig új egyesületbe vágyott. Lehetett a feladó a Zöld Sólymok Rögbi Klub, a Monor női kosárlabdacsapata, a Pitvarosi SK vagy más rászoruló, egy makacs szokás eltörölhetetlenül tartotta magát. A kilencvenes években a felhívások többsége a magyar sport legrégebbi közhelyével kezdődött: „Szponzort keres…”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!