Marco Rossi is a bíráskodást vette elő az ír–magyar után. Bodnár Zalán Dublinban csalódott magyarokkal beszélt az első vb-selejtező után, mindenki vereségként élte meg, hogy 2–0-s vezetésről csak döntetlen lett a vége. Az írek ugyanakkor alig bírnak magukkal, szerintük győzelmet szalasztottak el, ugyanakkor az egykori NB I-es bíró, Dubraviczky Attila szerint a német játékvezető tendenciózusan az írek javára ítélt, viszont Sallai Roland kiállítása jogos volt. Visszapillantó és címlapsztori két oldalon.
Ádám Martint megműtötték, és aligha játszik már idén. A Paks (ex)válogatott csatárának az „ugrótérde” sérült meg, úgy véli, talán decemberben már visszatérhetne, de nem akar kockáztatni, és inkább a januári felkészülésbe kapcsolódik majd be. Zombori András interjúja.
És ha hétfő, akkor Népsport-melléklet +4 oldalon. A 90 éve született bírólegendával, Palotai Károllyal, a 100 éve csúnyán lerúgott Orth Györggyel, a 75 éve született Kőszegi Györggyel és a skót edzőzsenivel, Jock Steinnel, aki egy walesi vb-selejtezőn kapott infarktust és már nem élhette meg, hogy Skócia kijut az 1986-os vb-re…
…és még: kettős magyar siker a női BL-ben; F1-es Olasz Nagydíj Verstappen-győzelmmel; Arina Szabalenkáé a női korona a tenisz US Openen; Akilov Pilip remekelt az ökölvívó-vb-n.
A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!