Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája
Alig egy hónap telt el a szingapúri világbajnokság és az új vízilabdaidény rajtja között. Más sportágakhoz, főleg a jégkoronghoz képest rövid volt a nyári szünet, de már hiányoztak a pólómeccsek – mégiscsak az az igazi, ha nem átigazolásokról és edzésekről, hanem kiélezett rangadókról és váratlan bravúrokról tudósíthatunk. Azért az uborkaszezonban sem bírtam magammal, az államalapítás ünnepén kinéztem egy felkészülési meccsre: a Semmelweis OSC és az Eger a „hátsó nyitottban”, ragyogó napsütésben kétkapuzott. Egy hétre rá elkezdődött a kupaselejtező, az UVSE egynapos dzsemborija keretében a szabad ég alatt fogadta a Kaposvárt. Gyerekek, szülők, nagyszülők gyűltek össze a Hajós uszoda lelátóján, parádés hangulatban játszottak a csapatok, én pedig ismét meggyőződtem róla, hogy a vízilabda voltaképpen nyári sportág.
Akkor hát tessék nyáron rendezni a nagy meccseket! A szándék érzékelhető, bajnoki döntő és kupafinálé egyaránt volt a közelmúltban a sportág Mekkájában, ugyanakkor a versenynaptár összeállításánál értelemszerűen más szempontokat is figyelembe kell venni. A jelenlegi évadban például már szeptemberben „lezavarják” a férfi Magyar Kupát, ezért rendhagyó módon a bajnokság első és második fordulója között több mint egy hónap telik el, ráadásul közben a nemzetközi porondon is zajlik az élet. Az európai kupacsapatainknak muszáj bírniuk a fokozott terhelést, a többiek nem eshetnek ki a ritmusból – más-más igények, jelentős logisztikai kihívás.
És akkor még nem szóltunk az egyik legfontosabb érintettről, a szurkolóról. A felnőtt- és a korosztályos válogatottak szereplését hagyományosan nagy érdeklődés övezi itthon (jóformán minden nagy tornán van minek örülnünk), a klubsorozatok eladhatósága viszont már más tészta, meg kell küzdeni a néző figyelméért. Aki követi a sportágat, bizonyára képben van a szabályváltozásokkal: kisebb pálya, rövidebb támadóidő, etcetera. A döntéshozók arra törekedtek, hogy szórakoztatóbb legyen a játék, gyorsabban felérjenek a kapu elé a csapatok, mindig történjen valami a medencében. Elemi erejű átlövések, centerakciók, bravúrok, csattanós blokkok – ez a vízilabda sava-borsa.
Bevallom, eleinte szkeptikus voltam, a személyiségemből adódóan egyébként is tartok az újdonságoktól. És azt is elismerem, hogy a szingapúri világbajnokság után változott a véleményem. Meg kell hagyni, az új szabályok miatt könnyebben nyílik az olló, de nézzük az érem másik oldalát: a négy-öt gólos hátrány is percek alatt ledolgozható. Ha engem kérdeznek, a póló színvonalával eddig sem volt probléma, de muszáj elfogadni, hogy felgyorsult a világ. A néző egy pillanatra sem unatkozhat, oda kell szegezni a tévékészülék elé – aztán ki kell csalogatni az uszodába. Van olyan kortársam, aki meccsnézés közben üzenetezik, zenét hallgat, no meg harminc másik mérkőzés eredményét követi a telefonján…
A terméket tehát fejlesztették, de mi a helyzet a csomagolással? Amikor a Nemzeti Sportrádióban Kemény Dénessel beszélgetve szóba került ez a téma, felidéztem az emlékeket: „kaputelefonos” minőség, görög ultrák mögé helyezett kamera, edzői értékelések hang nélkül. A bejövő képet figyelve olykor hárman-négyen tanakodtunk a szerkesztőségben, kinél van éppen a labda… A Bajnokok Ligája-közvetítések színvonala javult az elmúlt időszakban, ami elengedhetetlen a széles körű elérhetőséghez, a célközönség bővítéséhez, ezáltal a tömegbázis növeléséhez. Azt már csak remélni tudom, hogy a fizetős rendszer nem veti vissza a továbbra is élénkítésre szoruló keresletet.
Az eladhatósághoz persze kellenek erős márkák is: az FTC és az olasz Pro Recco a napokban az Egyesült Államokban népszerűsítette a vízilabdát. Olyan csapatokról beszélünk, amelyek minden tekintetben a legmagasabb szintet képviselik, és amelyekkel bátran lehet reklámozni a sportágat. Hosszú távon akkor lenne foganatja az amerikai túrának, ha évről évre a tengerentúlra utaznának a felek, akár más európai együtteseket is bevonnának a buliba. A kézilabdázók hasonlóval próbálkoznak jövő nyáron, elvégre az amerikai piacra akkor is megéri belépni, ha az adott sportág finoman szólva sem a legnépszerűbb arrafelé.
Ami a bemutatómeccsek sportszakmai vonatkozását illeti, az elit sorozatban címvédő Ferencvárosnak bizony számolnia kell a nyáron megerősödő Reccóval. A két csapat október elején a Komjádi uszodában csatázik az európai Szuperkupáért – bármiben mernék fogadni, hogy tömött lelátók előtt. Mégiscsak a legjobbakat láthatjuk, a körítés is méltó lesz az esemény rangjához, vagyis minden adva ahhoz, hogy jól szórakozzon a közönség. A következő lépés, hogy a sportág kedvelői kijárjanak a magyar bajnokikra, ugyanakkor ehhez az (is) kell(ene), hogy a zászlóshajónak számító zöld-fehérek mögött megerősödjenek a kihívók.
Tudom, elfogult vagyok a bajnokságunkkal, de engem a jelenlegi formájában is érdekel. Miközben az üldözők a Fradi skalpjára vadásznak, izgalmas meccseket játszanak egymással, rendszerint kiélezett a versenyfutás a négy közé jutásért. Ráadásul a kisebb pálya és a rövidebb támadóidő mellett az új idény lebonyolítása is megkeverte a lapokat – no nem a bajnoki címért zajló küzdelemben, hanem a középmezőnyben. Tudniillik a következő évadban az eddigi tizennégy helyett csak tizenkét csapat szerepel a férfi ob I-ben, vagyis tavasszal megrostálják a mezőnyt. Az alapszakasz után a legjobb nyolc a felsőházban folytatja, a többiek az alsóházban küzdenek a bennmaradásért – két ob I/B-s együttessel kiegészülve.
Ha még követhető, a versenykiírás legérdekesebb pontjáról is említést teszek. Amennyiben a nyolcadik és a kilencedik helyezett között nem alakul ki három pontnál nagyobb különbség, a csapatok játszanak még egy mérkőzést, hogy eldöntsék, melyikük jut a felsőházba. Ez ám a csavar! S hogy miért van rá szükség? Az alapszakasz ezúttal csak egykörös (januárban Európa-bajnokságot rendeznek), az említett bónuszmeccset pedig az igazságosság jegyében az a gárda játszaná otthon, amelynek az első egymás elleni találkozón utaznia kellett. A két összecsapás összesített eredménye dönt a továbbjutásról – de ezek már olyan ínyencségek, amelyekkel nem untatnám tovább a tisztelt olvasót.
Ahogy mondani szoktam, nem velem kell megszerettetni a vízilabdát. A barátaim gyakran élcelődnek is a (talán túlzott) lelkesedésemen – én meg próbálom meggyőzni őket, hogy élőben jóformán minden meccs élvezhető. Persze könnyen lehet, hogy ezzel is túlzok, elvégre a laikusnak nemcsak az számít, amit a medencében lát, hanem az is, amit az uszodában tapasztal. A légkör, a hangulat, a tálalás.
Na de lehet-e fokozni az érdeklődést azzal, ha változtatnak a lebonyolításon vagy a mérkőzések körítésén? Jó kérdés, mindenesetre próbálkozni érdemes – ha másért nem, az utánpótlás miatt. Szívmelengető volt látni, hogy miután az UVSE a korábban megszokott szombat délelőtti időpont helyett péntek estére szervezte az évad első bajnokiját, az utánpótlásban pallérozódó növendékek az edzésük végeztével megnézték a nagyokat. Köntösben leültek a lelátóra, ütemesen szurkoltak. Meccshangulat volt a Hajósban.
Mi mást is kívánhatnék az új évadra? Legyen egyre többször és egyre több uszodában!
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
