Kezdődjék hát a (jég)tánc!

AMLER ZOLTÁN, BÁLINT MÁTYÁS, KÁLDOR ANDRÁS, RODICS DÁNIELAMLER ZOLTÁN, BÁLINT MÁTYÁS, KÁLDOR ANDRÁS, RODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.01.05. 00:52
Címkék
Ma délután fél négykor a finn Ilves Tampere és a fehérorosz Junoszty Minszk mérkőzésével megkezdődik a 10. Kontinentális Kupa négyes döntője. A finálénak Székesfehérvár ad otthont, immár harmadszor.
Reménykednek a fehérváriak, hogy sikerül zavart okozniuk az ellenfelek kapuja elôtt
Reménykednek a fehérváriak, hogy sikerül zavart okozniuk az ellenfelek kapuja elôtt
Reménykednek a fehérváriak, hogy sikerül zavart okozniuk az ellenfelek kapuja elôtt
Reménykednek a fehérváriak, hogy sikerül zavart okozniuk az ellenfelek kapuja elôtt
Reménykednek a fehérváriak, hogy sikerül zavart okozniuk az ellenfelek kapuja elôtt
Reménykednek a fehérváriak, hogy sikerül zavart okozniuk az ellenfelek kapuja elôtt

Rajt! Hónapok óta erre vártak a székesfehérvári sportbarátok. Hatalmas sportdiplomáciai siker, hogy zsinórban harmadszor rendezheti meg az Alba Volán-FeVita az 1997-ben útjára indított Kontinentális Kupa négyes döntőjét. Hiába, a nemzetközi szövetség vezérkara szívesebben jön a remek szervező és vendéglátó magyarokhoz, mint a fehérorosz, lett vagy éppen kazah jelentkezőkhöz…

A hajdani BEK, majd az EHL (European Hockey League), három esztendeje pedig ECC (European Champions Cup) néven futó viadal mögött ez a második számú európai sorozat. A házigazda mellett ezúttal is két csapat volt kiemelt, egy pedig a selejtezőből érkezett – bizony ezúttal sem a Volán az esélyes. A pénteki nyitány előtti napokban nagy volt a felfordulás a Raktár utcai jégcsarnokban. Mindenütt munkások serénykedtek, fúrtak, faragtak, festettek, mindenki azon fáradozott, hogy méltó körülményeket teremtsenek a résztvevők számára.

Tóth István, a szervezőbizottság elnöke elégedettnek tűnt, és közölte: minden készen áll a háromnapos viadal megrendezésére, ráadásul újabb sorral voltak kénytelenek bővíteni az ülőhelyeket, különben a szponzorok és VIP-vendégek számára már nem jutott volna hely. Ocskay Gábor versenyigazgató, az Alba Volán-FeVita szakosztály-igazgatója fáradtnak és feszültnek tűnt: „Felpörögtek az események, szeretnénk sikerrel zárni ezt a tornát is – mondta a sportvezető. – Ez a hároméves periódus egyszeri, valószínűleg nem ismétlődik meg a klub életében.”

Alba Volán-FeVita

Alapítva: 1977
Színe: kék-fehér
Kiemelkedő eredményei: 7x magyar bajnok, 5x MK-győztes, 1x Interliga-győztes, 4x Interliga-ezüstérmes, 1x Kontinentális Kupa-bronzérmes
Éves költségvetése: 791 000 dollár
A hazaiak számára kiemelten fontos ez az esztendő, ugyanis harminc éve költözött Székesfehérvárra a Budapesti Volán jégkorongcsapata.

A tornán részt vevő csapatok – az orosz Avangard Omszk, a finn Ilves Tampere, valamint a selejtező győztese, a fehérorosz Junoszty Minszk – csütörtökön délelőtt érkeztek meg, délután pedig már edzettek is. Az orosz és a belorusz csapat is különrepülővel landolt a Ferihegyi repülőtéren, vasárnap azonban egyszerre távoznak, a tervek szerint ezért két eredményhirdetés lesz. Az elsőt az oroszok meccse után, a másikat az Ilves Tampere–Alba Volán mérkőzést követően rendezik.

Csütörtök este az egyik fehérvári szálloda különtermében megtartották a torna technikai értekezletét, ezután már nem lehet változtatni a csapatok által megadott huszonkét tagú kereteken, csupán a harmadik számú kapus ugorhat be esetleges sérülés miatt.

5 kérdés-5 válasz: Karel Dvorák az Alba Volán-FeVita vezetőedzője

– Sikerült a csapatnak elsajátítania azt a taktikát, amelyet a nyáron elképzelt?
– Az utóbbi időben már azt láttam a csapattól, amit szeretnék. A szezon elején jelentős problémáink voltak a helyzetkihasználással, szerencsére ebben is javultunk az elmúlt néhány mérkőzésen.

– Mire számít a fináléban?
– A tavalyi év utolsó és az idei első napjaiban mindenki rátett egy lapáttal a tréningeken, azaz felettébb bizakodó vagyok.

– Érezhető némi izgalom vagy feszültség az öltözőben?
– Európa elitcsapatai látogatnak el Fehérvárra, ezzel, azt hiszem, mindent elárultam a négyes döntő rangjáról. Fel vannak dobva a játékosok. Bízom abban, hogy a fel tudjuk majd venni a ritmust. Mind a három ellenfelünket meg akarjuk szorongatni, úgy gondolom, hogy közülük a Minszket le is győzhetjük. Azt azonban tudni kell, hogy, minden szoros mérkőzés már diadalnak számít.

– Készülnek valamilyen speciális taktikával a meccsekre?
– A legfontosabb, hogy a védekezésünk jó legyen, majd gyors ellentámadásokra legyünk képesek. Nem hiszek abban, hogy gyökeresen változtatni kellene a taktikánkon.

– Mennyire tudták feltérképezni az ellenfeleket?
– Beszereztünk néhány kazettát. Le kell szögezni, hogy a három idelátogató együttes gyorsabb hokit játszik nálunk. ---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik