Jól menetelnek a zöld-fehérek

A mérkőzésről tudósított:HAVASRÉTI BÉLA, KUN ZOLTÁNA mérkőzésről tudósított:HAVASRÉTI BÉLA, KUN ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2002.08.17. 22:12
Címkék
Az első igazi rangadó.
Aligha túlzás ezt írni, hiszen az elmúlt három fordulóban mindkét csapat jelezte, hogy legrosszabb esetben is a mezőny első felébe pályázik. Persze, a tavaly hétmérföldes előnnyel vezető, végül igen különös módon visszaesett MTK remeklése nem meglepő, hiszen mind a játékosállomány, mind Egervári Sándor edző személye garancia a sikeres szereplésre. Annál váratlanabb lehetett a győriek nagy-nagy nekibuzdulása, elvégre ők tavaly inkább a hátsó régiókban állomásoztak, ám a jelek szerint a Kispesten már bizonyított Németh Norbert, az Újpesten kevesebb lehetőséget kapó Herczeg Miklós, valamint egy hadosztálynyi légiós érkezésével Tamási Zsolt csapatára sem lehetett panasz. Tegyük hozzá persze, hogy az ETO ez idáig a nem túl veretesnek tűnő Békéscsabával és Sopronnal, illetve a jobbak közül a Dunaferr-rel viaskodott – na de az egy hazai és két idegenbeli győzelem aligha kíván különösebb magyarázatot…
A nézőszám igen: azok után, hogy ugye rangadóról beszélünk, ráadásul hét közben igen eredményesen futballoztak a magyar kupacsapatok (az Újpest értékelésénél maradjunk annyiban: a továbbjutás szempontjából biztató eredmény született a visszavágóra…), ne négyezer ember menjen már ki egy ilyen meccsre.

Akik persze itt voltak a lelátón, azokat nem érheti kritika. A pályán lévőket annál inkább: harminc percig az égvilágon semmi sem történt. Valamivel a Győr tűnt aktívabbnak, de a hazaiak nem mertek igazából támadni, féltek az ellen kontráitól. Így elég unalmasan csordogált a meccs, ha valamelyik csapat a másik együttes térfelének közepére ért, az már igen komoly helyzetnek számított. Fájdalom, ebből sem volt sok…
Ám mielőtt még valamelyik szurkoló a pénteki Kispest–Videoton meccshez hasonlóan szépen megágyazott volna magának a lelátón, kisebb csoda történt: futballozni kezdtek a csapatok. Méghozzá nem is akárhogyan, előbb az MTK dönthette volna el a mérkőzést, ám Alin Dragan és Illés Béla egyaránt közelről hibázott nagyot, majd az ETO focistái rendezhettek volna fiesztát az addig sziesztázó nézőknek, de Darko Peric nagylábujján egy picit kisebb volt a köröm a kelleténél, Szanyó Károly pedig az ötös sarkánál fordította ki túlságosan a lábfejét.
Pörgős lett a meccs, mindenki futott, ahogy bírt, és bár igazán komoly helyzetek ebben a periódusban nem voltak, senki sem szendergett. Pláne, hogy a félidő legvégén a kiváló formában lévő és egyre gólerősebb Németh Norbert nagyon okosan lőtt az MTK kapujába, és így megérdemeltnek tűnő előnnyel tért pihenőre az ETO.

Fény és árnyék


A Kispestrôl igazolt fiatal Németh Norbert egy jó lövéssel szerezte meg csapata számára a vezetést. Nos, úgy látszik, Németh Norbert a legutóbb, Dunaújvárosban elért találata után megkedvelte a gólörömöt, mert ezúttal a Szanyó Károly által visszagurított labdára érkezett kitûnô ütemben, és bombázott a kapuba. Erre mondják azt: jó igazolás volt…



A dunaújvárosi mérkôzés elôtt az ETO elsô számú középhátvédje, Stark Péter sérült meg, s mûteni kell. Az ôt helyettesítô Lakos Pál Dunaújvárosban jó teljesítményt nyújtott, így ismét ô került a védelem tengelyébe. Lakos azonban balszerencsés játékos, a 16. percben meghúzódott, így Tamási Zsolt most már egy harmadik középhátvédrôl gondoskodhat. Ez az igazi balszerencse…
Hangsúlyozzuk: a gólt Németh Norbert rúgta – még ha a helyi hangosan beszélő néhány másodpercig Tóth Norbertet ünnepelt is…
A szervezésre mégsem lehet rosszakat mondani, hiszen a győriek vezetősége nagyon szimpatikusan felajánlotta az árvíz miatt garázsukat vesztett kocsitulajdonosoknak, hogy a stadion őrzőtt parkolójában hagyhatják autójukat – köszönet érte.
Abban azonban nem lehetett sok köszönet, amit Egervári Sándor mondott az öltözőben játékosainak, hiszen a mester két helyen is változtatott, így az MTK a második félidőben Illés Béla, Juhász Roland és Ferenczi István személyében három csatárral rohamozta az ETO kapuját. És valóban rohamozta, egyre-másra jöttek a veszélyes elfutások és beadások, kis odafigyeléssel könnyedén megfordíthatták volna az állást a vendégek.
Aztán örülhettek, hogy maradt az egygólos hátrányuk, elvégre a nem túl gyakori, ám annál biztosabb győri akciók bizony rendkívül kellemetlenek voltak.

Ferenczi István (kék mezben) képtelen volt szabadulni Baranyai Tibor szorításából (Fotó: Németh Ferenc)
Ferenczi István (kék mezben) képtelen volt szabadulni Baranyai Tibor szorításából (Fotó: Németh Ferenc)
Ferenczi István (kék mezben) képtelen volt szabadulni Baranyai Tibor szorításából (Fotó: Németh Ferenc)
Olyannyira, hogy Németh Norbert, majd Robert Semeník is eldönthette volna a meccset, ám ekkor nem volt szerencséjük a hazaiaknak. Pedig mentek ám előre a kontráknál becsülettel, sőt, még arra is futotta, hogy egy-két szögletnél a közönséget biztassák hangosabb szurkolásra – ha már a játékosok mindent megtesznek a győzelemért, legalább az eddig csendesebb lelátórész is kapja öszsze magát. Volt is aztán ünneplés, a hangulatát már-már a dicsőbb múltat idézte, s ha nem mindig lesz ez így, akkor is elmondható: a a Győr most valóban megérdemli a nagyobb közönséget, és bízhatunk benne, hogy két hét múlva, a Debrecen elleni újabb rangadón csak meglesz az öt számjegyű nézőszám.
Mert eddig ugyebár négyből négy a mérleg. Erre mondják, hogy nem rossz, ugye?


Percről percre

7. perc: Komlósi szabálytalankodott Szanyóval szemben. A balösszekötő helyéről, 25 méterről megítélt szabadrúgást a sértett végezte el, jó érzékkel küldte kapura a labdát, amely Szmiljanicson megpattanva a keresztléc fölött hagyta el a játékteret.
27. perc: Illés remek indítással teremtett hatalmas helyeztett Dragan előtt. A csatár a balösszekötő helyén egyedül húzhatott kapura, aztántíz méterről jobbal a kiinduló Sebők melllett a bal oldali léc mellé helyezte a labdát.

Az m1-en lesz látható a magyar–spanyol

Miközben a Magyar Televízió közvetítôstábja éppen Gyôr felé tartott, ahonnan élôben számolt be a forduló rangadójáról, addig Nyári Zsolt, a Telesport megbízott fôszerkesztôje már javában tárgyalt a szerdai Magyarország–Spanyolország futballgála közvetítési jogairól. A TS vezetôje délutánra megállapodott a jogok tulajdonosával, így eldôlt, hogy az m1-en lesz látható a mérkôzés. A tervek szerint Puskás Ferencrôl készült archív felvételekel és visszaemlékezésekkel lesz körítve a 20.05 órától 22.30-ig tartó sportmûsor. A Raúlék elleni meccset a riporterállásból Knézy Jenô, a pálya szélérôl pedig az Egri Viktor, Matuz Krisztián páros tolmácsolja majd a nézôknek.
28. perc: Zavadszky passza Illés előtt teremtett helyzetet. A fővárosiak támadója a balösszekötő helyén mintegy tíz méterről a kiinduló Sebők mellett akarta jobbal a kapu bal oldalába helyezni a labdát, de a győri kapus remek vetődéssel hárítani tudott.
29. perc: Peric kihagyta a kihagyhatatlant. Semeník a bal oldalon vezetett támadást, majd a kifutó Hajdu mellett önzetlenül laposan középre gurított, és az érkező Perics hat méterről, ballal az üresen ásítozó kapu fölé lőtte a labdát.
31. perc: Robert Semeník révén veszélyeztettek a győriek. A szlovák játékos Nicsenkót játszotta meg, az ukrán csatár pedig egyből a jobbösszekötő helyén lévő Szanyó elé tálalt, de a középpályás nyolc méterről, nagy helyzetből jobbal egyből a bal felső sarok mellé lőtte a labdát.
40. perc: Nicsenko átadására Peric és a kifutó Hajdu rajtolt. Kettejük tizenegyes magasságában történt találkozása után Peric nagyot esett, többen is tizenegyest reklamáltak, Szabó Zsolt – szerintünk helyesen – továbbot intett.
43. perc: A rengeteget mozgó Nicsenko ezúttal a bal oldalon vezetett támadást, egy szép kényszerítő után ballal laposan középre adott, középen a kapunak háttal álló Szanyó ügyesen visszagurította a labdát, Németh Norbert húsz méterről, jobbal, laposan egyből nagy erővel a bal sarokba lőtt.
1–0
56. perc: Növelhette volna előnyét a hazai csapat. Szanyó bal oldalon vezetett támadása végén középre adott, de Németh Norbert hat méterről, óriási helyzetből jobbal a bal oldali léc mellé továbbított.
73. perc: Karabatic szerzett labdát, majd egyből pontos labdát adott a jobb oldalon tartózkodó Semeníknek. A szlovák légiós bevezette a labdát a kapu előterébe, 13 méterről jobbal lőtt, Hajdu jobb kezével, rexlex-mozdulattal belenyúlt a labdába, amely felperdült, Semeník másodszorra fejjel próbált a kapuba továbbítani, de a keresztléc mentett.
77. perc: Peric végzett el szabadrúgást harminc méterről, a bődületes erővel meglőtt labda a léc alá vágódott volna – hajdu azonban fölé tolta azt.
82. perc: Czvitkovics passza után a nagy lendülettel kapura törő Illést Böjte a tizenhatosnál akasztotta. Az MTK játékosa a büntetőterületren belül nagyot esett, de Szabó Zsolt jól látta, hogy a szabálytalanság a tizenhatosnál történt, így csak szabadrúgást ítélt. Füzi Ákos ballal a sorfalba lőtte a labdát, így fellélegezhettek a hazaiak.

Mestermérleg
Tamási Zsolt a Győri ETO vezetőedzője:

Gratulálok csapatomnak, hősies küzdelemben negyedik mérkőzésünket is megnyertük. A csapat és közönség végre egymásra talált. Mindkét együttes óvatosan kezdett, s bár a második félidőben az MTK többet támadott, mi jól kontráztunk, és növelhettük volna előnyünket.

Egervári Sándor az MTK vezetőedzője:
Sajnos nem tudtuk megismételni az elmúlt hetekben nyújtott játékunkat. Az első félidőben túl óvatosan játszottunk, mégis kihagytunk két ordító helyzetet. Szünet után nagy erővel rohamoztunk, de ezúttal a támadásainkat nem tudtuk eredményesen befejezni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik