Per Johansson: Kezdetnek megiszok két szilvapálinkát

Vágólapra másolva!
2024.06.02. 20:38
Fotó: Török Attila
Mint beszámoltunk róla, a Győri Audi ETO KC hatodszor is megnyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a budapesti döntőben 30–24-re legyőzte a Bietigheimet. A mérkőzés után Per Johansson, a győriek vezetőedzője értékelte a diadalt, és elárulta, pálinkával indítja az ünneplést.


„Önbizalmat tudtam kölcsönözni a lányoknak – mondta a Sport Tv-nek Per Johansson. – A védelem hódítja el a címeket, és most csak huszonnégy gólt kaptunk. Arra törekedtünk, hogy visszahozzuk a BL-trófeát Győrbe, ez sikerült, és ezért nagyon boldog vagyok. Elképesztő játékoskerettel sikerült ezt megvalósítani, az edzőként eltöltött eddigi harminc évem alatt még sohasem dolgoztam ilyen erős csapattal. Hogyan ünneplem meg a sikert? Kezdetnek megiszok két szilvapálinkát.”

ILYEN FELADATOKRÓL ÁLMODIK EGY EDZŐ

– Milyen érzések kavarognak önben?
– Az elmúlt két és fél hónap volt a leghektikusabb az életemben, hiszen előbb tavasszal sikeres kvalifikációval kijutottunk a holland női válogatottal az olimpiára, utána a Győrrel a címvédő Vipersszel játszottunk a BL-negyeddöntőben, aztán jöttek az FTC és a Debrecen ellni bajnoki rangadók, most pedig a négyes döntő, extrém nyomást alatt kellett teljesítenünk – árulta el utóbb Per Johansson a Nemzeti Sportnak. – De erről álmodik egy edző, ilyen feladatokról, arról, hogy a világ legjobb játékosait készíthesse fel. Mindent kiadtam magamból én is, hiszen esélyünk nyílt egy hatalmas sikerre együtt, csapatként. Csodálatos hónapok voltak.

– Mitől alakult ennyire simán a finálé?
– A Bietigheim nagyszerű teljesítménnyel ejtette ki az Ikastot, majd a negyeddöntőben az Odensét is, aztán a Metzet az elődöntőben szinte „kicsinálta”, alaposan fel kellett készülnünk. Készen kellett állnunk arra, hogy hatvan percig keményen és gyorsan támadjunk, a védekezésünk pedig elképesztő volt.

– Az elődöntőben Sandra Toft remekelt a győri kapuban, az aranycsatában pedig Silje Solberg.
– Mindig ez a kulcs és rendkívül boldog vagyok, hogy ilyen teljesítményt mutattunk védekezésben és a kapuban, hiszen ezzel a két játékelemmel lehet címeket nyerni, ezt a tételt ebben a négyes döntőben is bizonyítottuk.

A döntő összefoglalóját ide kattintva érheti el.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ
DÖNTŐ
GYŐRI AUDI ETO KC–SG BBM BIETIGHEIM (német) 30–24 (17–12)
Budapest, MVM Dome, 18 500 néző. Vezette: Lovin, Stancu (románok)
GYŐR: SOLBERG-ÖSTHASSEL – GYŐRI-LUKÁCS 5, GROS 6 (5), V. Kristiansen 2, BRATTSET 6, S. Oftedal, Fodor Cs. 2. Csere: Sandra Toft (kapus), HAUGSTED 3, Nze Minko 2, De Paula 1, Blohm, Rju Un Hi, Szöllősi-Schatzl 3, Hovden. Edző: Per Johansson
BIETIGHEIM: Moreschi – Behrend, Kudlacz-Gloc 3 (1), Gassama 2, Dulfer 2, X. Smits 2 (1), Mala 3. Csere: Lönborg (kapus), I. Smits 3, Döll 2 (1), I. HVENHELT 5, Johansen, Faluvégi D. 2. Edző: Jakob Vestergaard
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–2. 11. p.: 6–2. 18. p.: 10–5. 22. p.: 13–9. 26. p.: 16–10. 36. p.: 20–13. 44. p.: 21–17. 46. p.: 23–17. 50. p.: 25–18. 54. p.: 25–21.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Jakob Vestergaard: – A Győr nagyon jó csapat, a legjobb a világon, tudtuk, hogy okosnak kell lennünk támadásban és védekezésben is, hiszen az ellenfélnél minden poszton kiváló játékosok vannak. Az első félidőben sok problémánk akadt a védelemben, próbáltunk változtatni, de elöl hiába adódtak jó lehetőségeink, Silje Solberg remekelt a kapuban. A győriek jobbak voltak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik