Vasárnap a szerbekkel játszott 1–1-es döntetlent a magyar válogatott, szerdán pedig a törökök ellen lép pályára a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában (Fotó: Szabó Miklós)

 

Ahhoz, hogy lássuk az utolsó forduló valódi tétjét, először is azt kell leszögeznünk, hogy a Nemzetek Ligájából két olyan csoportgyőztes csapat vb-pótselejtezős kvótát szerez, amelynek a jövőre kezdődő világbajnoki kvalifikáció során ez nem sikerül. A 2021 márciusában induló európai vb-selejtezőkön 55 ország vesz részt, ebből 13-an juthatnak ki a 2022-es katari vb-re. idén december 7-én tartják meg a selejtezők sorsolását, a magyar válogatott a legfrissebb számítások szerint, a világranglista alapján minden bizonnyal a harmadik kalapból várhatja a sorsolást. A selejtező első szakaszában tíz csoportban küzdenek a csapatok, a tíz csoportgyőztes egyenes ágon kijut a tornára, a tíz 2. helyezett és a Nemzetek Ligájából érkező két csapat pedig három különböző ágon mérkőzik meg – az idei Eb-pótselejtezőkhöz hasonlóan – a maradék három helyért.

 
 Teljes körkép az utolsó forduló előtt ligáról ligára, csoportról csoportra

Amennyiben feltételezzük, hogy a Nemzetek Ligája A-divíziójának csoportgyőztesei – jelen állás szerint Olaszország, Belgium, Franciaország és Németország – a vb-selejtezőkön is az 1–2. helyen végeznek csoportjukban, akkor a B-liga két legjobb csoportelsője juthat pótselejtezős helyhez, ha egyenes ágon ezt nem sikerül majd kiharcolnia. A B-divízióban az 1. és a 4. csoport nyertese (várhatóan Ausztria és Wales vagy Finnország) már biztosan több ponttal zár, mint a magyar válogatott, amelynek legjobb esetben is 11 pontja lehet a végelszámolásnál. Ráadásul még a 2. csoport elsője is a mieink elé kerülhet, hiszen Skóciának 10, Csehországnak 9 pontja van az utolsó forduló előtt.

Viszont abban bízhatunk, ha nem is sikerül a legjobb csoportelsők között végezni, hogy az említett csapatok közül egy vagy akár több a vb-selejtezős csoportjában első vagy második lesz, már csak azért is, mert Ausztriát és Walest is a 2. kalapból sorsolják majd ki. Abban az esetben ugyanis az első helyének köszönhetően meglesz az esélye Marco Rossi együttesének a vb-pótselejtezős kvótára – már ha egyenes ágon nem sikerül legalább a pótselejtezőt elérnie. Azt fontos leszögezni, hogy ha most Oroszország mögött végez a magyar válogatott, akkor az NL révén már nem marad esélye a vb-pótselejtezőre.

Ugyanakkor az első helynek lehet még egy további tétje: a csoportelső feljut az A-ligába. Ez azért lényeges, mert ha nem változik a Nemzetek Ligája tétje és lebonyolítása, akkor a 2024-es, németországi Eb előtt jó eséllyel pótselejtezős helyet szerezhetünk az NL A-divíziójából, ahogy azt Izland is tette, annak ellenére, hogy az előző kiírásban pont nélkül zárta a csoportját Svájc és Belgium mögött.

Egyelőre sok a kérdőjel, de az biztos, hogy a magyar válogatott nemzetközi megítélése sokat javulna, ha a Nemzetek Ligájában élen tudna végezni a B-ligás csoportjában, és azzal feljutna a legjobbak közé.

A 2022-ES VILÁGBAJNOKSÁG SELEJTEZŐINEK VÁRHATÓ KALAPBEOSZTÁSA*

1. KALAP: Belgium, Franciaország, Anglia, Portugália, Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Dánia, Németország, Hollandia
2. KALAP: Svájc, Lengyelország, Svédország, Wales, Ausztria, Ukrajna, Törökország, Szerbia, Szlovákia, Oroszország
3. KALAP: Románia, Írország, Norvégia, MAGYARORSZÁG, Csehország, Skócia, Izland, Észak-Írország, Finnország, Bosznia-Hercegovina
4. KALAP: Görögország, Szlovénia, Észak-Macedónia, Montenegró, Albánia, Bulgária, Fehéroroszország, Izrael, Grúzia, Luxemburg
5. KALAP: Ciprus, Örményország, Feröer, Azerbajdzsán, Észtország, Koszovó, Kazahsztán, Litvánia, Lettország, Andorra
6. KALAP: Moldova, Málta, Liechtenstein, Gibraltár, San Marino
*A We Global Football számítása szerint 2020. november 16-án. Dőlt betűkkel azokat az országokat jelöltük meg, amelyek helye még nem biztos az adott kalapban.

NEMZETEK LIGÁJA, B-LIGA

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ausztria 5 4 1 8–5 +3  12
2. Norvégia 4 3 1 11–3 +8  9
3. Románia 4 1 1 2 4–8 –4  4
4. Észak-Írország 5 1 4 3–10 –7  1

November 18.
20.45:
Észak-Írország–Románia
20.45: Ausztria–Norvégia
Románia–Norvégia – elmaradt

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Skócia 5 3 1 1 5–3 +2  10
2. Csehország 5 3 2 7–5 +2  9
3. Izrael 5 1 2 2 6–7 –1  5
4. Szlovákia 5 1 1 3 5–8 –3  4

November 18.
20.45:
Izrael–Skócia
20.45: Csehország–Szlovákia

A 3. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 5 2 2 1 9–7 +2  8
2. MAGYARORSZÁG 5 2 2 1 5–4 +1  8
3. Törökország 5 1 3 1 6–6 0  6
4. Szerbia 5 3 2 4–7 –3  3
November 18.

20.45: Szerbia–Oroszország
20.45: Magyarország–Törökország

A 4. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wales 5 4 1 4–0 +4  13
2. Finnország 5 4 1 6–2 +4  12
3. Írország 5 2 3 1–4 –3  2
4. Bulgária 5 1 4 2–7 –5  1

November 18.
20.45:
Írország–Bulgária
20.45: Wales–Finnország