Gulácsi Péter: Úgy nézett ki a combom, mint a felkarom, sokszor azt hittem, innen nincs visszaút

A hosszúra nyúló térdsérüléséből, a keresztszalag-szakadást tovább lassító fertőzéses betegségből és a reménytelennek tűnő szakmai mélységekből visszakapaszkodó magyar hálóőr nemcsak klubcsapatában vált újra nélkülözhetetlen, első számú kapussá, hanem a válogatottban is. A Törökország elleni, a Puskás Arénában 1–0-s sikerrel záruló felkészülési mérkőzésen is bebizonyította, hogy oszlopos tagja lehet akár a mieink kezdő tizenegyének.

„Volt pillanat, amikor még talán én sem, egy idő után pedig szinte csak én hittem abban, hogy a visszatérésem bekövetkezhet. Hozzám is eljutottak a találgatások és a „jobbnál jobb ötletek”, hogy hova is kéne innen igazolnom. Mit mondjak, a török másodosztály nem tűnt olyan vonzó ötletnek. Tudtam, hogy a kis dolgokban türelmetlen vagyok, de a nagyokra tudok várni, ez is segített átvészelni ezt a mélypontot. Hatalmas segítség volt, hogy tavaly nyáron hazaengedtek, kellett a környezetváltozás. Otthon például Halmai Tamás, a válogatott fiziósa olyan menetrendet diktált, hogy éreztem: nap mint nap tér vissza az élet a siralmasan vékonyra fogyó lábizmaiba. Úgy nézett ki a combom, mint a felkarom, sokszor azt hittem, innen nincs visszaút. Eközben nemcsak a szisztematikus napi rehabilitációs munka foglalt le, végre tudtam a testem más területeire is koncentrálni, és komoly izomzatot építettem az esetleg, a korábbi szoros meccsmenetrend miatt elhanyagolt területekre. Már az elmúlt esztendő végén az összetartásokon éreztem, hogy erősebb vagyok a korábbi, jó formában lévő önmagamnál, és ahogy én egyre magabiztosabb lettem a kapuban is, úgy lett egyre bizonytalanabb itt a klubban Janis (Blaswich – a szerk.)” – meséli Gulácsi Péter, aki felesége, Gulácsi-Vigh Dia, fiai, a négyéves Dominik és a két és fél éves Vince, valamint a rájuk vigyázó édesanyja társaságában fogadott minket Lipcse környéki kertes házukban.

A tapasztalt idegenlégiós sokat vár magától a Bundesliga még hátralévő játéknapjain is, hiszen a német élvonal elmúlt hétvégi fordulójában, a Heidenheim elleni 2–1-es győzelem után a Leipzig jelenleg a BL-főtáblás pozíciót érő negyedik helyen áll, de roppant szoros csatában áll a mögötte két ponttal „csaholó” és a következő hétvégén hozzájuk érkező Dortmunddal szemben. Így az is jogos kérdésként vetődött fel, hogy meddig látja a saját útját még a Lipcse kapujában, pláne úgy, hogy felesége, Dia, a Salzburgból való távozásukat követően nagyon el volt keseredve, hogy mostantól ez a város lesz az új otthonuk.

„Mindig csak egy év türelmet kértem Diától, és most sem látok messzebbre ennél, de azt bátran állíthatom, hogy a Lipcsével – még az új lebonyolításban is – izgalmas lenne egy új Bajnokok Ligája-idény. Ugyanakkor van előtte egy másik nagy torna, amellyel kapcsolatban nekem is újra hatalmas terveim vannak. A harmadik Európa-bajnokságomra készülök, és nem titok, szeretnék egy sikeres magyar válogatott hasznos tagja lenni. Tudom, hogy mindenkit az érdekel, hogy vajon Dénes (Dibusz Dénes – a szerk.) vagy én leszek-e az első számú kapus, és bevallom, ahogy Dénest figyeltem a selejtezők alatt, az alapján, akkor én is őt tettem volna be a kapuba. De most itt vagyok teljes erőmben, és mivel nagyon jó a kapcsolatunk Dinivel, szerencsére ezt a döntést nem nekünk, hanem Marco Rossinak kell meghoznia, aki bizonyosan mindig a válogatott érdekeit fogja szem előtt tartani, amikor választ. Úgyhogy izgatottan várom, hogy újra együtt lehessek otthon a fiúkkal” – mondja Gulácsi a válogatottat körüllengő egyik legmegosztóbb kérdésről.

Arra is kitért számos izgalmas téma kibontása mellett, hogy a kapitányi karszalagot épp tőle átvevő Szoboszlai Dominik szerinte hogyan nőtt fel ehhez a feladathoz, és korábbi liverpooli játékosként mit vár „Szobi” – ahogy ő hivatkozik rá – a Klopp-érát és az első idényét követő jövőjétől.

Jönnek rövidesen a részletek és egy izgalmas közelkép a sztárkapus, Gulácsi Péter és családja életéből a CSC és az NSO felületein.