NS: látszott Leekens munkája; a leggazdagabb klubok – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.30. 22:42
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:





Kű Lajos egykor csapattársa volt Georges Leekensnek, s a mai napig jó barátságot ápol a belga szakemberrel. A korábbi nyolcszoros magyar válogatott labdarúgó lapunknak elmondta, a magyarok szövetségi kapitánya igen elkeseredett hangulatban volt a kazahok elleni vereséget követően, de érződött rajta, hogy a skót meccsen mindenképpen bizonyítani akar. Kű Lajos szerint ez sikerült is, ezen a találkozón a vereség ellenére látszott Leekens munkája. Hogy mi a véleménye a jelenlegi magyar játékosokról az olimpiai ezüstérmes csatárnak, kiderül interjúnkból.

Sohasem kerestek még annyit a világ leggazdagabb futballklubjai, mint a 2016–2017-es idényben. A legtehetősebbek között a listavezető a Manchester United, azzal együtt is, hogy az angol együttes bevétele 689 millió euróról egy év alatt 676 millióra csökkent. A második helyen a Real Madrid áll, s érdekesség, hogy az első két helyezett között még sosem volt olyan kicsi a különbség, mint az előző bajnokságban. Hogy kik tartoznak még az első húszba, s ők mennyi bevételhez jutottak, elolvashatják összeállításunkban.

„A nézők helyében én kikapcsoltam volna a tévét.” Ezt a lesújtó véleményt fogalmazta meg a Formula–1-es idénynyitó versenye, az Ausztrál Nagydíj után Max Verstappen, a Red Bull pilótája. Az új szabályok miatt ugyanis igen nehéz lesz ebben a szezonban előzni, különösen az olyan pályákon, mint amilyen a melbourne-i is. A sorozat vezérkara már dolgozik a megoldáson – hogy leghamarabb mikorra várható megoldás, kiderül írásunkból.

Hajdu János azon kevés szakember közé tartozik, aki a férfi és női kézilabda-válogatottal is jelentős sikereket ért el. Klubedzőként is letette névjegyét, s nemcsak itthon, hanem a Közel-Keleten is. Az utóbbi időben az utánpótlás nevelésén dolgozott, a nyári junior-vb-n azonban már nem ő irányítja a magyar női együttest: kímélendő a szívét lemondott posztjáról. A Hosszabbítás mellékletünkben olvasható interjúból azonban azt is megtudhatják, hogy kedvenc sportágától így sem szakadt el.

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
18 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06
Ezek is érdekelhetik