Elmaradt a Ferencváros pezsgőzése; az ETO hatodszor a final fourban

Vágólapra másolva!
2021.04.10. 23:50
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Kollégáink ott voltak az NB I csúcstalálkozóján, a Ferencváros–Puskás Akadémia találkozón, amelyen akár a bajnoki cím sorsa is végérvényesen eldőlhetett volna. Nem így történt, a felcsútiak pontot szereztek az Üllői úton, így matematikailag még beérhetik az éllovas zöld-fehéreket. Elolvashatják a két szakvezető mérkőzés után részletes értékelését, amelyből többek között az is kiderül, miként reagált Szerhij Rebrov a távozásával kapcsolatos szóbeszédekre.
Kollégáink ott voltak az NB I csúcstalálkozóján,
a Ferencváros–Puskás Akadémia találkozón, amelyen akár a bajnoki cím sorsa is végérvényesen eldőlhetett volna. Nem így történt, a felcsútiak pontot szereztek az Üllői úton, így matematikailag még beérhetik az éllovas zöld-fehéreket. Elolvashatják a két szakvezető mérkőzés után részletes értékelését, amelyből többek között az is kiderül, miként reagált Szerhij Rebrov a távozásával kapcsolatos szóbeszédekre.

Két év szünet után végre megint férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőt rendeznek! A szigetszentmiklósi final four annak ellenére igen izgalmasnak ígérkezik, hogy az egyik résztvevő az a Veszprém, amelyik az utóbbi 29 esztendőben 24 alkalommal hódította el a trófeát. Különlegesség, hogy a királynék városát ez alkalommal nem is egy, hanem két csapat képviseli a tornán. Hogy a résztvevők miként látják az esélyeket, kiderül előzetesünkből.

• Kasza Róbert számára óriási csalódást jelentett, hogy az öttusázók budapesti világkupaversenyén nem sikerült döntőbe jutnia. Ezzel távolt került a tokiói repülőjegytől, ám ebben a nehéz helyzetben újfent bizonyította, milyen remek sportember: a szófiai vk-viadalon a második helyen végzett, ezzel 55 pontot szerzett, és újra bejelentkezett Tokióra. A 34 éves öttusázó Szófiából értékelte lapunknak a versenyt.

Legfrissebb hírek

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
15 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40
Ezek is érdekelhetik