Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.08.21. 13:39
null
Fotó: Földi Imre, archív
Az üzbég válogatott edzőjeként a magyarok szereplését is figyelemmel kíséri a milánói kajak-kenu világbajnokságon Douchev-Janics Natasa, aki korábban magyar színekben három olimpiai győzelmet aratott, emellett 19-szeres világbajnoknak és 19-szeres Európa-bajnoknak is mondhatja magát.

A 43 éves exkajakos, Douchev-Janics Natasa az MTI-nek elmondta, lassan két éve dolgoznak a közép-ázsiai országban, ahol tavaly óta férje, Andrian Douchev a válogatott szövetségi kapitánya.

„Az első évben még nem kaptunk teljesen szabad kezet, de három versenyzőnk így is kijutott a párizsi olimpiára. Ott voltam én is, találkoztam Katival (Kovács Katalin, Janics korábbi párostársa) és Kati nénivel (Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző, Janics korábbi trénere) is, és sok-sok ismerőssel, nagyon jó emlék – nyilatkozott Douchev-Janics Natasa. – A nagy váltás akkor következett, amikor a férjemet kinevezték szövetségi kapitánynak, azóta sokat fejlődtek a versenyzők és szerintem jó csapatunk lett.”

Hozzátette: sokkal profibb szemléletet próbálnak meghonosítani a válogatottnál, mint ami korábban jellemző volt.

„Nagyobb a fegyelem, kontrollálva vannak a versenyzők, próbáljuk megmutatni nekik, hogy hogyan kell egy sportolónak élnie. Korábban szabadabbak voltak, nem volt ekkora fegyelem” – mondta.

Néhány tanítványuknak ez az első vb-je, így kiugró eredményekre nem számítanak Milánóban, de vannak részsikereik– emelte ki.

Douchev-Janics Natasa Magyarországon szegedi és győri színekben versenyzett, s mint elárulta, amikor teheti, „hazalátogat”, mindkét városban tartja a kapcsolatot a barátaival.

 „Interneten a mostani aktív magyar sportolókkal is szoktam beszélgetni, ha tudok, akkor segítek is. Kapcsolatban vagyok Kopasz Bálinttal, Kurucz Leventével, Opavszky Márkkal is, néha a csajokkal is beszélgetünk” – fogalmazott.

Douchev-Janics Natasa a 2004-es athéni játékokon egyesben és Kovács Katalinnal párosban győzött, négy évvel később, Pekingben Kováccsal megvédték címüket.

 

Legfrissebb hírek

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04

„Éreztem, hogy fáradok, és nem tudtam, kitart-e az erőm a végéig” – interjú a milánói kajakkirállyal

Kajak-kenu
2025.08.26. 06:31

Csorba Zsófia és Varga Ádám bronzérmével zártuk a milánói vb-t

Kajak-kenu
2025.08.24. 14:34

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
2025.08.24. 10:58

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
2025.08.23. 23:25

Schmidt Ádám is megszólalt a magyar kajak-kenusok eddigi vb-szerepléséről

Kajak-kenu
2025.08.23. 19:08

Kopasz Bálint: Elképesztő verseny volt, hatalmas ellenfelek ellen

Kajak-kenu
2025.08.23. 17:06

Férfi kenu négyesünk így nyert világbajnoki címet Milánóban – videó

Kajak-kenu
2025.08.23. 16:15
Ezek is érdekelhetik