A Formula–1 idén ünnepli az első világbajnoki idény 75. évfordulóját, ennek apropóján indítottuk el sorozatunkat, amelyben mind a 75 korábbi idény legemlékezetesebb versenyére visszatekintünk. 2014-ben új éra vette kezdetét az F1-ben, a Mercedes uralta a mezőnyt, de a Magyar Nagydíj ama kevesek egyike volt, amelyen nem tudott nyerni.
A 2014-re bevezetett új szabályrendszerben hibrid motorokat használtak, és a Mercedes messze a rivális gyártók fölé nőtt. Az idény első tíz versenyéből kilencet a gyári Mercedes-istálló pilótapárosa, Lewis Hamilton és Nico Rosberg nyert meg, a sorozatban négy világbajnoki címet szerző Sebastian Vettelnek esélye sem volt, míg csapattársa, Daniel Ricciardo Kanadában meg tudta törni a Mercedes egyeduralmát a Red Bull-Renault-val.
A Mercedes újkori egyeduralmának első évében Hamilton 17 pontos előnnyel várta az idényzárót, amelynek megszerezhető pontjait az F1 történetében egyszeri alkalommal megduplázták, azaz 50 pontot ért a győzelem. Rosberg hajtóműve meghibásodott, körhátrányban ért célba szerzett pont nélkül, a győztes Hamilton végül 67 pontos előnnyel lett bajnok. Ez volt Alonso és a vezetői válságban szenvedő Ferrari utolsó közös éve, mielőtt a spanyol csalódottan továbbállt. Japánban Jules Bianchi súlyos balesetet szenvedett, kómába került, és 2015 júliusában belehalt sérüléseibe.
A vb végeredménye: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 384 pont, 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 317 pont, 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 238 pont Konstruktőrök: 1. Mercedes 701 pont, 2. Red Bull-Renault 405 pont, 3. Williams-Mercedes 320 pont
Ez is 2014-ben történt
A Magyar Nagydíj előtt Rosberg 14 ponttal vezetett a vb-n Hamilton előtt. A gyerekkora óta barátokként versenyző páros kapcsolatában a vb-versenyfutás kezdett sebeket ejteni, az angol a májusi monacói időmérőn azzal vádolta meg az élen álló németet, hogy a kvalifikáció utolsó perceiben szándékosan állt meg az egyik kanyarban, hogy a sárga zászlók miatt ne lehessen elvenni tőle a pole pozíciót.
A Hungaroringen is Rosberg indult az élről, Hamilton autója ugyanis kigyulladt az időmérőn, és a bokszból vágott neki a vizes pályán kezdődő versenynek. Rosberg simán vezetett nyolc kör után, amikor egy biztonsági autós időszak során pórul járt, és visszacsúszott a negyedik helyre, miközben Ricciardo vette át a vezetést. Nem sokkal az újraindulás után Rosberget megelőzte a Toro Rossó-s Jean-Éric Vergne, Hamilton pedig egyre feljebb kapaszkodott a mezőny végéről, és már csak három autó volt közöttük.
Ricciardo még Alonso és Hamilton mögött (Fotó: Getty Images)
Rosberg körökön át Vergne mögött ragadt, Hamilton utolérte őket, és miután csapattársa kiállt a bokszba, szinte azonnal megelőzte a franciát. Hamilton a saját kerékcseréje után Rosberg elé jött ki, és ekkor ért újabb kulcspillanatához kettejük drámája: mivel a németnek volt még egy tervezett bokszkiállása, Hamiltonnak pedig nem, a csapat azt kérte az angoltól, engedje el a németet. Csakhogy Hamilton nem fogadott szót („Nem fogok lassítani Nico miatt. Ha közel kerül, megelőzhet” – mondta a rádión), maga mögött tartotta csapattársát, akinek végül onnan kellett kiállnia, és csak a hetedik helyre tért vissza.
A szintén kétszer szervizelő Alonso vezetett Hamilton és a Rosberghez hasonlóan háromszor kiálló, frissebb gumikon felzárkózó Ricciardo előtt. Az utolsó tíz körben szorosan egymás mögött haladt a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull, Hamilton nehezen tudta kivédeni a friss gumikon érkező ausztrál támadásait. A 67. kör elején nem is sikerült neki, Ricciardo a kettes kanyar külső ívén a Magyar Nagydíj történetének egyik legnagyszerűbb előzését bemutatva elsuhant mellette, majd egy körrel később Alonsót is maga mögé utasította.
Hamilton végül egy hellyel előzte meg a negyedik pozícióba felzárkózó Rosberget, és a vb-n 11 pontra csökkentette hátrányát.
MAGYAR NAGYDÍJ 2014. július 27., Hungaroring 70 kör, 306.630 km 1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 5.225 másodperc hátrány 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 5.857 mp h.