Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.21. 13:11
null
Garcíáék a Klaksvíkra készültek (Fotó: Facebook/La Liga Loca
Tartozott az ördögnek egy úttal az a Rayo Vallecano-szurkoló család, amely a sorsolás ismeretében még a Nyeman Grodno–Klaksvík Konferencialiga-selejtező lefújása előtt lefoglalta az utat a Feröer-szigetekre, így csapata idegenbeli mérkőzését az északi országban, tévén lesz kénytelen nézni, míg a madridiak Szegeden játszanak.

Ne igyál előre a medve bőrére – ezt sugallja egy Rayo Vallecano-szurkoló spanyol család története. A madridi García család idegenbe is követte volna kedvenceit, s mivel biztosra akartak menni, már a feröeri Klaksvík és a fehérorosz Nyeman Grodno párharcának első mérkőzésének hajrája előtt megvették a repülőjegyet a Feröer-szigetekre, mert úgy ítélték, az északiak hazai pályán kiharcolt 2–0-s győzelem elég lesz a szegedi visszavágóra is. Nos, nem lett, a belorusz csapat ugyanis a 80., illetve a 84. percben gólt szerzett, ezzel eltüntette a rivális kétgólos előnyét, majd a százhúsz perces mérkőzést követő tizenegyespárbajban a továbbjutást is megszerezte.

Garcíáék 4700 eurót fizettek ki a kiruccanásért, s mivel nem akarták, hogy a pénzük teljesen veszendőbe menjen, elutaztak a szigetországba, ahol tévén nézik a Rayo és a Grodno mérkőzését, amelyet ma este 8 órai kezdettel Szegeden rendeznek – zárt kapuk mögött.

 

 

Legfrissebb hírek

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Tóth Rajmund: Az idő múlásával enyhül majd a bosszúság

Európa-konferencialiga
2025.08.30. 09:17

Francia és finn ellenfelet is kapott a Palace, „szabad az út” a Rayo előtt a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.08.29. 14:32

A „másodosztály bombázója” végezte ki az ETO-t – osztrák sajtóvisszhang

Európa-konferencialiga
2025.08.29. 07:41

Kl: Nem tudott nyerni, de továbbjutott Norvégiában a Crystal Palace, máltai csapat is főtáblás, Baráth gólt szerzett

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 23:23

Nem sikerült a főtáblára jutás az ETO-nak, a Rapid lesz ott a Kl ligaszakaszában

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 21:03
Ezek is érdekelhetik